Az elmúlt időszakban eléggé megosztotta a magyar társadalmat Geréb Ágnes ügye, mely 14 évnyi pereskedés után nemrégiben zárult le. Jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte és tíz évre eltiltotta hivatásától a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnest két, nagyon régóta húzódó, tragikus kimenetelű otthon szülés ügyében.
Geréb Ágnes az Indexnek eljuttatott közleményében boszorkányüldözésnek nevezte az ellene zajló eljárást. Azt írta, a vele szembeni perek valójában arról szólnak, hogy
„egyre erősebb társadalmi igény lett az otthonszülés, aminek létjogosultságát nem lehetett hirtelen úgy elismerni, hogy előtte évtizedeken át a személyemhez kötött szakmai igazságokat lesöpörte a hálapénzen alapuló orvostársadalom”.
Most utolsó lehetőségként bábatársai levelet írtak dr. Áder János köztársasági elnöknek, hogy kegyelmet kérjenek a számára, melyet közzé is tettek, most ezt közöljük változtatás nélkül.
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
A megdöbbenés csendje után mi, jelenleg is működő magyar bábák szeretnénk a hangunkat hallatni bábatársunk, dr. Geréb Ágnes érdekében. Ez a közel 14 éven át tartó pereskedés (házi őrizettel, lakhelyelhagyási tilalommal és börtönnel) mindannyiunkat megviselt és elbátortalanított, haladási iránya és végül az ítélet pedig mélyen megdöbbentett. Hivatásunk etikai kódexe alapján a bábák tudomásul veszik, hogy a szülésnek, bárhol történjék is, lehetséges kimenetele a halál. Ehhez nem szükségszerű, hogy valaki hibát kövessen el. Mi, bábák igyekszünk ítéletalkotás nélkül minden támogatást megadni azoknak, akiket veszteség ért. Szemléletünk középpontjába inkább az élet igenlését, mintsem a halál tagadását helyezzük.
Magyarországon jelenleg 4 bábapraxis keretében összesen 15 bába működik. Mindannyian közvetve, de legtöbben közvetlenül is Geréb Ágnestől tanultunk, mellette gyakoroltunk, tőle vettük át a női test tiszteletén alapuló tudást és folyamatos készenlétet igénylő hivatásunk mindent felülíró szeretetét. Geréb Ágnes mellett vettünk részt az intézeten kívüli szülés szabályozásának előkészítésében és 2012 után sorra jöttek létre a bábapraxisok. Geréb Ágnes és a többi bába segítségével az elmúlt 28 évben többezer gyermek született bábai szemléletű szüléskísérés mellett otthon, biztonságban. Munkánkra hazánkban évről évre nő az igény.
Mindamellett a bábák működését sok tényező nehezíti: a média félelemkeltő kampánya, a szabályozás hiányosságai, az elavult szülészeti protokollok számonkérése rajtunk, a TB támogatás hiánya, az elvándorlás (amely még a mi kis közösségünket is érinti), de legfőképpen a félelem. Számunkra dr. Geréb Ágnes meghurcolása a saját folyamatos fenyegetettségünket jeleníti meg. Pedig mi szeretnénk gyönyörű hivatásunkat félelem nélkül, biztonságban folytatni!
Kérjük a Köztársasági Elnök Urat, hogy dr. Geréb Ágnest, aki mesterünk, barátunk és sokunknak bábája is volt, részesítse kegyelemben! Visszavárjuk őt!
Köszönettel, a magyar bábák egyetértésével és támogatásával:
Auxner Beatrix
Béres Edina
Bóni Tünde
Csomós Patrícia
Fülöp Angelika
Görbicz Adria
Király Ágnes
Lukács Judit
Monori Éva
Dr. Németh Mónika
Noll Andrea Nandu
Schanda Mónika
Szénási Rita
Vass Gabriella
Vincze Felícia
Budapest, 2018. február 13.