A kormány törvényjavaslatot fogadott el a közkegyelemről, illetve az ítéletek végrehajtásáról, emellett sürgősségi kormányrendelettel elfogadta a Büntető törvénykönyv és a Büntetőeljárási törvénykönyv módosítását - jelentette be kedden este Florin Iordache igazságügyi miniszter. "Elfogadtunk egy sor intézkedést azért, hogy megelőzzük az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy határozatát. Ez ügyben elfogadtuk az egyes büntetéseket és a szabadságvesztéssel járó nevelő jellegű intézkedéseket kegyelembe részesítő törvény tervezetét. - nyilatkozta a miniszter a közkegyelemről és az ítéltek végrehajtásáról szóló törvényjavaslatáról Victoria-palotában.
Az idei állami költségvetés tervezetének elfogadása érdekében összehívott keddi kormányülés előzőleg nyilvánosságra hozott napirendjén egyébként nem szerepelt az, hogy a kabinet dönteni fog a sokat bírált büntetőjogi tervezetek ügyében is.
A miniszter szerint azért fogadták el kedden késő este, 21 óra után a két törvénytervezetet és a Btk.-t módosító kormányrendeletet, mert "ebben az órában volt a kormánynak ülése".
A Legfelső Bírói Tanács (CSM) ezért a sürgösségi kormányrendeletért az alkotmánybíróságnál panaszolja be a román kormányt. A CSM az igazságszolgáltatás és a kormány közti alkotmányos jellegű jogi konfliktus feloldását kéri a taláros testülettől. Az ombudsman, aki még alkotmányossági kifogást emelhetne a sürgősségi rendelet ellen, annyit mondott, hogy tanulmányozza a helyzetet.
A kormány eljárását, a rendelet éjszakai elfogadását „elfogadhatatlannak, botrányosnak” minősítő Klaus Johannis államfő mindkét intézményt felkereste szerdán, hogy a kormányrendelet elleni alkotmányos óvásra bíztassa őket.
Gyásznap a mai a jogállam számára, amelyre súlyos csapást mértek az igazságszolgáltatás, az igazság és a korrupció ellen folytatott küzdelem ellenségei.
Az igazságszolgáltatás intézményvezetői elítélték a kormány eljárását és egyhangúan támogatásukról biztosították a CSM elnökét, hogy alkotmánybírósághoz forduljon az ügyben.
A sürgősségi eljárásban foganatosított intézkedések egyik legvitatottabb pontja, hogy ezentúl csak a 200 ezer lejnél (14 millió forintnál) nagyobb kárt okozó hivatali visszaélés minősül bűncselekménynek, a kiszabható legnagyobb büntetést pedig az eddigi hétről három évre csökkentették.
A kedd este váratlanul kibocsátott rendelet elfogadása miatt már szerdára virradóra országszerte tüntetők vonultak utcára, napközben pedig újabb tiltakozók ezrei kezdtek gyülekezni a kormány épülete előtt. Szerintük a rendelet a korrupt politikusokat menti meg a felelősségre vonástól. Ma az ország minden városában több ezren tiltakoztak az új sürgösségi kormányrendelet ellen.
A szervezők által magasba tartott feliratokon Gyávák! Szégyen! Le kormánnyal! valamint a Le a korrupcióval! szövegek voltak olvashatók, az egybegyűltek pedig néhányszor a Le a kormánnyal! Ki a korrupcióval az országból! rigmusokat skandálták.
Brüsszelt is aggasztja a román kormány helyzete. Romániának előre kell haladnia a korrupció elleni harcban, nem szabad visszalépnie – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai nyilatkozatában. Jean-Claude Juncker leszögezte, hogy az Európai Bizottság komoly aggodalommal figyeli a korrupció helyzetének romániai alakulását.
Az uniós kormány feje úgy fogalmazott: „a korrupció elleni harcban elért eredmények visszafordíthatatlansága alapvetően fontos" az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy lezárhassa az úgynevezett együttműködési és értékelési mechanizmus (CVM) keretében figyelemmel követett reformfolyamatok vizsgálatát.
Juncker utalt az uniós bizottság Romániáról múlt héten közzétett országjelentésére, amely elismerte a korrupció elleni küzdelem területén elért eredményeket. A jelentéstevők ugyanakkor nyilvánvalóvá tették azt is, hogy minden olyan lépés, amely aláássa ezt a folyamatot, gyengíti az eddigi intézkedések hatásait, vagy szűkíti a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények körét, és hatással lesznek a jövőbeli jelentésekre is – húzta alá a bizottsági elnök.
Negatívan hat ki a román gazdaság megítélésre, hogy a kormány az éj leple alatt, sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és a büntetőjogi perrendtartást, ez a bizalomvesztés pedig nehezen lesz visszafordítható – vallják a külföldi befektetők, akik aggódnak a kialakult helyzet miatt.
„A Külföldi Befektetők Tanácsa (FIC) mindig támogatta a kiszámíthatóságot és a törvénykezési folyamat átláthatóságát, és értékelte a korrupcióellenes küzdelem eredményeit. A FIC úgy gondolja, hogy a korrupcióellenes küzdelemnek és a strukturális reformoknak állandó prioritást kell jelenteniük Románia mindenkori kormánya számára" – mutat rá csütörtöki közleményében a befektetők tanácsa. Mint hangsúlyozzák, a jogállam és a piacgazdaság alapvető értékeinek az alkalmazása, valamint a törvények betartása lényeges összetevői a hosszú távú gazdasági fejlődésnek, ami a lakosság jólétét eredményezi.
A Romániai Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) mélységes csalódottságának adott hangot, és szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy bizalmatlanságot és bizonytalanságot szül a bel- és a külföldi piacokon egyaránt, hogy a kormány ennyire nem átlátható módon fogadta el az említett jogszabályokat. „A korrupcióellenes küzdelem határozottsága nagyban hozzájárult Románia fejlődéséhez, ahhoz, hogy vonzó befektetési célpont lett, a meghozott döntések azonban eltörlik a föld felszínéről az elmúlt évek megvalósításait, és növelik a kockázatot. Az üzleti szféra és úgy általában a társadalom számára rendkívül aggasztó, hogy ilyen erkölcsi, társadalmi és gazdasági, ráadásul hosszú távú hatással bíró jogszabályokat úgy fogad el a kormány, hogy még a minimális döntéshozatali átláthatósági szabályokat sem tartja be" – fogalmaz az AmCham.
A Román–Német Kereskedelmi és Iparkamara (AHK Románia) is tart attól, hogy a kedden elfogadott módosítások negatívan hatnak ki a német–román gazdasági kapcsolatokra, miközben Németország Románia egyik fő kereskedelmi partnere.
A kormány nem vonja vissza a rendeletet.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke kifejtette, a PSD tisztességes úton nyerte meg a választásokat, a kormány pedig legitim módon gyakorolja hatalmát. Dragnea hozzátette, a kabinet a jövőben is ezt tervezi tenni, és minden, a kormány tevékenységének aláaknázására irányuló kísérlet a romániai jogrend destabilizálására tett próbálkozás, „többé-kevésbé törvényes eszközökkel".
Dragnea reményét fejezte ki, hogy a belügyminisztérium és az ügyészség kinyomozza, ki tervelte ki, szervezte meg és fizette meg az erőszakos akciókat a szerda esti bukaresti tüntetés során. A PSD elnöke egyúttal Klaus Johannis államfőt nevezte meg a rendbontások „érzelmi felelőseként".
A csütörtöki sajtótájékoztatón Liviu Dragnea és Sorin Grindeanu miniszterelnök leszögezte: a kormány nem vonja vissza a büntető törvénykönyvet és a bűnügyi perrendtartást módosító sürgősségi rendeletet.
Forrás: http://szekelyhon.ro, http://transzindex.ro, http://kronika.ro