26 °C, Budapest
26 °C
Budapest
Holnap
22°
Holnapután
26°
Szerda
27°
2023.09.24. , Gellért
filter.hu filter.hu

Magyar diákok halálos buszbalesete Olaszországban

Péntek éjjel az utóbbi évek, sőt talán évtizedek legsúlyosabb buszbalesete történt Olaszországban, San Martino Buon Albergo közelében egy autópálya kijáratnál. Egy magyar diákokat szállító jármű szenvedett szerencsétlenséget. Az áldozatainak száma legalább tizenhat és minimum harminckilencen vannak kórházban, közülük többen válságos állapotban vannak.

Az olasz újságok és más hírforrások a mentőszolgálatot idézték, ami szerint a tragédiát az okozta, hogy a busz egy oszlopnak ütközött, majd kigyulladt. A tragikusan járt áldozatok képtelenek voltak elhagyni a lángoló járművet, ez okozta halálukat.

Kép forrása: dailymail.co.uk

Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatót hívott össze, az ott elhangzottak szerint nem tudni mi okozta a szörnyűséget. Egy olasz lap viszont úgy értesült, hogy a kerekekkel lehettek problémák, amit az egyik sofőr már a baleset előtt harminc kilométerrel észlelt. Az újságnak nyilatkozó egyik olasz szemtanú azt is elmondta, hogy a diákoknak az arra közlekedő autósok azonnal segítséget nyújtottak pokrócok és ruhák formájában, hiszen ők kabát nélkül menekültek le a lángoló járműről.

Kép forrása: dailymail.co.uk

Az Index tudósítása szerint a szerencsétlenséget szenvedő busz utasai a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának csoportja volt. A hírportál szerint a szülők nem kaptak hivatalos tájékoztatást, mindössze a túlélő diákok telefonhívásaiból értesültek az eseményről.

Kép forrása: dailymail.co.uk

Szombaton, kora délutánra több információt is megjelent a sajtóban a tragikus eseményről. Kiderült hogy több diák egy tanárnak köszönheti életét, aki többször is visszament a lángoló buszba, hogy kimentsen onnan embereket. Közben ő maga is égési sérüléseket szenvedett.

Közben a Emberi Erőforrások Minisztériuma egy MTI-hez eljuttatott közleménybe tudatta, hogy szombat reggel nekiálltak megszervezni a sérültek Magyarországra szállítását. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai jelenleg négy mentővel és egy mentőhelikopterrel úton vannak Verona felé. Ennek részletei az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán nyomon követhető.

Forrás: OMSZ Facebook oldala

Paolo Gentiloni, olasz miniszterelnök telefonon fejezte ki részvétét Orbán Viktornak. Áder János megrendült szavait pedig a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatta el az MTI-hez. A legfőbb közjogi méltóság a következőképpen fogalmazott:  

„Mély megrendüléssel értesültünk a magyar gimnazistákat ért tragikus buszbalesetről.

Az elhunytak szüleit, testvéreit, hozzátartozóit, osztálytársait és tanárait ért gyász ma mindannyiunké.

A szomorú hír minden édesanyában és édesapában ugyanazokat a szorongató érzéseket hívja elő, mert senki sem adhatja vissza szeretteiknek azok életét, akiket örökre elragadott ez a tragikus baleset. Lélekben közösen reménykedünk a baleset túlélőinek mielőbbi és maradéktalan felépülésében.

Köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik részt vettek a mentésben, és mindazoknak, akik az olasz állam és a magyar kormányszervek részéről felelősséggel segítik a szerencsétlenség következményeiből adódó feladatok emberséges megoldását.

Cikkünk folyamatosan frissül.

A tragédia súlyát jól mutatja, hogy a legrangosabb angol nyelvű lapok, a Telegraph, a New York Times, a The Guardian, és a Reuters is beszámoltak róla.

Egy videó a helyszínről (forrás Basanti Chokri Youtube csatornája ):

További hírek a balesethez kapcsolodó témánkban:

A baleset az egész magyar társadalmat megrázta. Az érintett gimnázium előtt gyertyák és mécsesek sorai égnek, a kormányhoz sorra érkeznek a felajánlások, hogy ki milyen módon szeretne segíteni. A hétfői nap hivatalos gyásznappá lett nyilvánítva és a Dal szombat esti döntője kegyeleti okokból elmarad.

A híradások szerint a magyar mentősszolgálat munkatársai megérkeztek Veronába.

További hírek a kapcsolódó témánkban: