27 °C, Budapest
27 °C
Budapest
Holnap
25°
Holnapután
22°
Vasárnap
23°
2018.06.21. csütörtök, Alajos
filter.hu filter.hu

2016 legütősebb fotói az egész világon

Az elmúlt 12 hónapban szemtanúi lehettünk híres olimpiai sportolók eredményeinek, a szíriai polgárháború pusztító tetőzésének, a Donald Trump körüli politikai felfordulásnak, a Brexitnek, követhettük a Zika vírus megjelenését és terjedését, és brutális terrortámadásokat Európa szerte. 2017-hez közeledve tekintsünk vissza az elmúlt évre néhány fotós szemén és lélegzetelállító munkáin keresztül.
Booking.com

Januárban Barrack Obama letörölte a könnyeit, miközben az amerikai fegyveres erőszak csökkentése érdekében adminisztraciós lépésekről beszélt. “Minden alkalommal, mikor azokra a gyerekere gondolok, feldühítenek a történtek”- mondta Obama,  utalva a 2012 –es Sandy Hook álatalános iskolai mészárlásra.

Amerika történetének egyik legrondább elnökválasztása után Donald Trump megnyeri az év embere címet a Time magazinban. Trump vitatta  a kiadvány azon részét, amely úgy utalt rá, mint a különvált amerikai országok elnöke.

A polgárháború Aleppóban, Szíria legnagyobb városában 2016 –ban elérte a tetőpontját. Több ezer civilt gyilkoltak meg, és ezreket fogtak el lázadás miatt, szíriai es orosz erők hatalmas tűzharcokban  földig rombolták a várost.

Az 5 éves Omran Daqneesh kisértő szimbóluma lett a Szíriát beboríto erőszaknak. Romok alól mentették ki, miután az orosz es szír légitámadások lerombolták az otthonát kelet Aleppóban.

Ezen a fotón egy szíriai nő éppen ledobja a csadort, mitután a szülőfaluja felszabadult az  ISIS uralom alól. Azokon  a területeken, ahol az ISIS uralkodik, kötelezik a nőket a fekete csador viselésére, ami takarja az arcukat és az egész testüket.

Egy nagyon ritka szimbólumban  Dél Korea  és a teljesen izolált szomszédja, Észak Korea egyesülése, ez a két tornász verseny után egy közös selfie-t készített a riói Olimpiai Játékok alkalmával.

Jonathan Bachman szabadúszó fotós képét az agyonlőtt fekete férfiak miatti Baton Rouge-i tüntetésről a legnagyobb szimbolikus erejű fotók ligájában emlegetik. Az egyik oldalon a higgadt, méltóságteljesen álló nő alakja, a másikon háborús felszereltségű rohamrendőrök erőszakot sugárzó képe elképesztő kontrasztban állnak. 

Júliusban Theresa May Erzsébet királynővel találkozott a buckinghami palotában, ahol a kiralynő felkerte miniszterelnöknek.

Ezen a fotón az Air Force One előszor landol Cuba területén. Barack Obama elnöki látogatása volt az első, közel egy század óta, ő tett lépéseket az államok közötti  kapcsolat normalizálására, annak érdekében, hogy a sziget nemzetet levegyék a terrorizmust támogatok listájáról

.

December 14.-én egy török egyetemista tiltakozáson fejezi ki szolidaritását az Aleppóban, Szíriában, Szarajevóban, Bosznia Hercegovinában fogjul ejtett polgárokkal.

Egy Ziggy Sturdust testtetoválást viselő nő meglátogatja a David Bowiet ábrázoló falfestményt Brixtonban, dél Londonban. A pop legenda januárban hunyt el.

Ferenc pápa a hivatalos lengyelországi látogatásán, átsétál a hírhedt auschwitzi haláltábor kapuja alatt, amelyen az Arbbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) felirat áll.

Júliusban egy török fegyveres frakció, amely a Béke az Itthoni Tanácsban nevet viselte, megkísérelt egy katonai puccsot, amelyet 24 órán belül elfolytottak, miután a török államelnök, Recep Tayyip Erdogan behívta a támogatóit. Ezen a képen egy török katona áll a Köztársasági Emlékmű előtt, a Taksim téren, Isztanbulban.

Jamaicai Usain Bolt 100 méteres elődöntőben visszanéz a kanadai Andre De Grassera a rioi Olimpian. Bolt a döntőben, 100 méteres sprintben aranyat szerzett, 9.81 masodperccel.

A  26 éves Jackleline felemeli 4 hónapos “ kisfejűség” rendelleneséggel született fiát Brazíliában februárban. A kisfejűség a Zika vírushoz köthető, mely gyorsan elterjedt Dél Amerikában majd a világ más részein is 2016-ban.

49  embert gyilkolt meg egy Isis ihlette tomboló fegyveres, Oralndoban a Pulse clubban. A tragédia hatalmas gyászt váltott ki a globálisan jelen levő LGBT közösségből, a világ több városában is virrasztást tartottak.

A demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton színpadra érkezésekor megöleli az emerikai elnököt, Barack Obamát, a 2016-os nemzetközi demokratikus egyezményen tartott beszéde utan Filadelfiában.

A komikus és kibeszélő show házigazdája, Ellen DeGeneres letörli a könnyeit, miközben Barack Obama elnökkel az Elnöki Szabadság Érdemrend Kitüntetéséről szóló idézetet hallgatják, a Fehér Ház Keleti szobájában, Washingtonban.

Minden percét követte a világ Labour MP Jo Cox küzdelmének az életben maradásáért, miután az otthonában egy szélsőjobboldali terrorista megölte. Cox korábban pont a választókörzetének sokszínűségét ünnepelte. 

A brit miniszterelnök, David Cameron felesége, Samantha és gyerekeik, Nancy, Elwen, es Florence a Dowing utca 10 szám alatt összeölelkeztek, néhány perccel Cameron lemondását követően, a Brexitről való népszavazás sokkoló veresége után.

David Cameron utolsó miniszterlenöki ülése után az őt követő Teheresa May miniszterlenök rámosolygott a fotósokra, miutan rossz iranyban jott ki a Downing utca 10-ből.

Barack Obama és Angela Merkel német kancellár utolsó alkalommal találkoztak hivatalos keretek közt Berlinben, novemberben. Szoros kötelék alakult ki közöttük Obama nyolc éves mandátuma alatt.

Júlisban egy 19 tonnás teherautó hajtott a Nizzában tartott Basztij napi ünnepséget ülő sűrű tömeg közé.  86 ember vesztette életét, és további 434-en sérültek meg a támadás során. Ezen a képen egy francia zaszló látható emlékként az angyalok promenádján, ahol a támadás történt.

A fülöpszigeteki elnök, Duterte, véres drog elleni harcairól szólt rengetek főcím az idén. Mióta hatalomra lépett, Duterte több, mint 5500 ember halálát nézte el, akiket illegális kabítószer árusításával vagy szállításával gyanusítottak. Azokat, akiket nem végeztek ki, túlzsúfolt börtönökbe vitték, mint a Quezon Városi Börton, Manilában, ahogyan a kép is ábrázolja. A CNN szerint a rabok többsége kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt ül.

Savtámadást túlélő indiai modelt, Reshma Quereshit sminkelik, mielőtt kifutóra lép Arcahan Kochhar designer tavaszi-nyári kollekcióját bemutatni a new yorki divathéten.

Nagy Britannia kilépése az Unióból tiltakozásokhoz vezetett szerte a Kontinensen, néhány aktivistának jobban összetört a szíve, mint másoknak.

Leonardo DiCaprio megnyerte első Oscar díját a legjobb színész kategóriában, a “Visszatérőben” alakított szerepéért. A filmet Alejandor Gonzales Inarritu rendezte, aki  a legjobb rendező és a legeredetibb forgatóköny díjat kapta meg.

A Chapecoense Egyesület futball-rajongói összegyűltek a klub stadionjában, Chapecoban, Braziliaban, egy gyertyás virrasztást tartani azokért a játékosokért, akik a Délamerikai kupa, Medellín's Atlético elleni meccsre való utazás során repülőszerencsétlenségben meghaltak.

Az amaerikai elnök, Barack Obama és felesége egy meséskönyvből olvasnak fel “ahol a vad dolgok vannak”, a Fehér Ház Déli Udvarán oösszegyűlt, éves húsvéti tojás vadászatra érkezett gyerekeknek.

Serena Williams hetedig Wimbledoni győzelmét ünnepli, miután legyőzte a német Angelique Kerbert a női egyszemélyes döntőben.

Cristiano Ronaldo Portugál csapattársaival és a kupával ünnepli a 2016-os Európai Bajnokságon elért győzelmüket.

Kanadai mozgássérült kosárlabda csapat jatekosa, Adam Lancia megcsókolja a feleségét, Jamey Jewellst a rioi paralimpiai meccse  utan.

A Nagy Britannia-i Andy Murray az ATP világbajnokság döntőjében játék közben a szerb Novak Djokovic ellen. Novemberben Murray az első brit világbajnok teniszező lett, mióta 1973-ban bevezették a számítógépes rangsorolást.

Az olimpiai versenyző, Oscar Pistorius védőügyvédje kérésére leveszi protézis lábait a tárgyalása alatt, ezzel bizonyítva, hogy ő egy sebezhető férfi, és hogy elkerülje a hosszú börtönbüntetést barátnője megyilkolása miatt. Ez a birósági ügy volt az egyik legkövetettebb esemény 2016-ban.

Egy pilóta felnéz az amerikai F22-es harci repülőből, miközben egy légi tankolásra készül egy Kc-135-el az európai légterben, repülés közben a Mihail Cogalniceanu Románia légibázisról Nagy Britanniába.

Forrás: Business Insider UK