8 °C, Budapest
8 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Csütörtök
2023.12.04. hétfõ, Barbara, Borbála
filter.hu filter.hu

Ilyen lesz, ha elkészül: La Sagrada Familia

Antoni Gaudí főműve 2026-ra elkészülhet

Sagrada Família (Barcelonában), azaz a Szent Család-templom vagy A Jövő Temploma, de katalán nyelven a hivatalos neve: Temple Expiatori de la Sagrada Família (A Szent Család engesztelő temploma). Antoni Gaudí mesterműve. Pedig valójában nem is ő kezdte el építeni, sőt, ő csak a 3. volt az építészek sorában, mégis mindenki hozzá köti, nem véletlenül.

Az épület alapjait Francesc Paula de Villar tervezte, majd összeveszett az építtetőkkel, akik a munkával ezután Joan Martorellt, Barcelona egyházmegyei főépítészét keresték meg.

Az első követ 1882-ben, Szent József napján helyezték el, 1883-ban kapta meg Gaudí a templom készítésének feladatát. Nagyon nagy energiát fektetett ebbe a projektbe, az eredeti terveket alaposan átdolgozta, és élete hátralévő 43 évében, főleg az utolsó 15 évben, lényegében már csak ezzel foglalkozott.

Az építkezés fedezetét máig José María Bocabella y Verdaguer elképzelései szerint teremtik meg, többek között - sok egyéb nehézség és viszontagság mellett - ezért is húzódik ilyen régóta a befejezése.

A szükséges pénzt kizárólag adományokból és alapítványi felajánlásokból, például belépőkből gyűjtik. A fő mecénások a konzervatív katolikus csoportok és a japánok. Évente 22 millió euró áll rendelkezésre. A megmaradt pénzt tovább adományozzák.

Elkészülte után a világ legnagyobb bazilikája lesz, és várhatóan így fog kinézni, íme:

Amennyiben érdekelnek még további gyönyörű építészeti megoldások, látogasd ezt a témánkat, mindig találsz benne újdonságot: Az építészet gyönyörködtet