A skót Celtic támadója hatalmas kapufás gólt rúgott az Aberdeen elleni meccs 13. percében, megszerezve ezzel a vezetést a mérkőzésen, amit végül 4-1-re meg is nyertek. A gól már önmagában élményszámba megy, érdemes megnézni. A 16-os közelében kapott egy labdát, kiosztott egy kötényt a rá kilépő védőnek, majd ballal, 16 méterről egy bődületes, kapufás bombagólt lőtt, íme!
A gólöröm végén visszafutott saját kapujuk mögé, ahova már előre be volt készítve egy egyedi póló, „RIP Kieran” felirattal és 13-as számmal, amit előbb a szurkolók felé mutatott, majd az ég felé emelt.
A megemlékezés Kieran McDade-nek szólt, ugyanis a Dunbeth FC 13 éves játékosának a napokban edzésen állt meg a szíve és az orvosok kitartó próbálkozásai ellenére már nem tudták megmenteni az életét.
A játékos nemes gesztusa egyben figyelemfelkeltő eszközként is szolgálhat, ugyanis a klub létrehozott egy olyan alapot, amely a tragikus körülmények között elhunyt fiú családját hivatott segíteni. A nemrég elhunyt 13 éves fiúnak ráadásul többen is köszönetet mondhatnának: a család felajánlásának köszönhetően szervei ugyanis már két ember életét mentették meg!
Gólok, amiket még érdemes megnézned: