Hogyan tanítjuk meg gyermekeinket arra, hogy a nők hazudnak?
Nemrégen egy fiatal lány fordult az iskolájához és a rendőrséghez, hogy az apja rendszeresen megerőszakolja. Az utóbbi helyen „egyértelmű bizonyítékokat” kértek tőle, így ő kénytelen volt felvenni videóra a következő aktust. Ezek után a férfit letartóztatták. Ügyvédje azt nyilatkozta, hogy a védence elvesztette a munkáját és válófélben volt. Elmondása szerint ezek a tettek három-négy hónapja kezdődtek. A lány szerint viszont sokkal régebben. A jogász azt is hozzátette, hogy mindenkinek nagyon óvatosnak kell lennie, amikor nyilatkozik. Vagyis a lány hihetetlen bátorsága kellett ahhoz, hogy az eljárás meginduljon, a webkamerával felvett videoanyag előtt senki nem vette komolyan a szavait. Előtte senki nem hitt neki.
De íme két másik példa.
Pár évvel ezelőtt egy lány mérgesen mesélte, hogy mennyire haragszik a szüleire, mivel azok nem engedik egyedül hazamenni esténként. A tiltás azok után következett be, hogy az egyik szomszédukban lakó lány „azt állította, hogy megerőszakolták”. Rákérdeztem, hogy miért feltételezi, hogy a történet nem igaz. Ő csak annyit válaszolt, hogy „a lányok csak hazudoznak a nemi erőszakról”.
Másik példa. Egy szintén 13 éves határozottan állította, hogy Ferenc pápa nem írt szerelmes levelet 12 évesen egy lánynak. A fiúk nem írnak ilyesmit, vagyis a hírekben nyilatkozó hölgy egyértelműen csak hazudik.
Mindkét esetben éppen autóban történt, így mindkétszer félrehúztam a kormányt, leparkoltam az út mellett és megkérdeztem őket, hogy miből gondolják, hogy a nők hazudnak. Ezek után beszélgettünk a kettős mércéről, illetve arról, hogy a kultúránkban hogyan ábrázolják a nőket.
Főiskolások körében végzett kutatás azt az eredményt hozta, hogy szerintük a nők 50%-a hazudik, amikor azt állítja, hogy valaki megerőszakolta. Közben pedig komoly kutatások és tanulmányok bizonyítják, hogy ez az esetek 2-8%-ában fordul elő.
Egyébként más jellegű bűncselekmények esetében is ennyi a hamis feljelentések aránya. Nem is olyan régen Philadelphiában az igazságügyi szervek szexuális bűncselekményekkel foglalkozó részlegét „hazug kurvák részlegének” nevezték. És mi lesz a válasz, ha egy 11 éves kislány azt meséli egy felnőttnek, hogy az apja hirdetésben keres valakit, aki megveri és megerőszakolja őt az apa jelenlétében? Az, hogy készítsen felvételt az esetről?
A jelenség tágabb fogalom, mint a szexuális zaklatás.
A nők hitelessége mindenütt kétségbe van vonva, legyen szó munkahelyről, bíróságról, orvosi rendelőről, vagy a politikai rendszerről. Az emberek nem bíznak a női főnökökben, a női pilótákban és a női beosztottakban. Egy pár évvel ezelőtt készült felmérés bizonyítja, hogy a vezetők általában bizalmatlanok azokkal a nőkkel szemben, akik rugalmas munkaidőben szeretnének dolgozni.
Ezzel együtt a közvélemény szemében a nők egy területen nagyon megbízhatóak - ez az anyaság. Egy gazdaságilag igencsak lényeges, de alulértékelt területe a „munkaerőpiacnak”.
Mégis, hogyan tanulják meg a gyerekek, hogy a nők megbízhatatlanok, nem kompetensek és hazudnak? Mert azért talán senki soha nem mond olyat nyíltan a gyerek előtt, hogy a nő hazug, mert egész egyszerűen ilyen a természete. Soraya Chemaly itt hosszan sorol példaként különböző amerikai TV-műsorokat (Pretty Little Liars, Gossip Girl, Don’t Trust The Bitch in Apartment 23, Devious Maids, Amerikai Horror Story: Boszorkányok), amelyik a hazug nők sztereotípiáját erősítik.
A szocializáció ebből a szempontból nagyon korán kezdődik. A Cápamesék című rajzfilmben elhangzó dal (Gold Digger), aminek fülbemászó a dallama, de a szöveg arról szól, hogy a nők anyagias, sunyi cselszövők. De nem csupán erről a meséről van szó, generációk óta tart az a jelenség, hogy a gyerekek beülnek a moziba és hazug és sunyi női karaktereket látnak a filmvászonon (meg persze erőszakos férfiakat is...).
De a populáris kultúra csupán a jéghegy csúcsa. Az Egyesül Államok az egyik legvallásosabb ország a fejlett világban. A filmek és a TV műsorok világánál talán még veszélyesebb az, hogy a lányok nap, mint nap beleütköznek abba a ténybe, hogy tekintélyes egyházi vezetők elmagyarázzák, hogy egy nő alkalmatlan lelkésznek. Vagyis a nők "gyűlölete" nem csupán a hip-hop műfaján belül létezik, hanem átszövi az egész társadalmat.
A női megbízhatatlanság és álnokság bibliai megtestesítője a Sámsont eláruló Delila, aki az Amerikában népszerű előadó, JT Money Somethin’ ‘Bout Pimpin’” című dalában is előkerül. A szöveg szerint Delila egy „megbízhatatlan ribanc” és csak arra, jó, hogy „puttin’ dick inside her”.
A keresztény egyházi vezetők soha sem voltak jobb véleménnyel a nőkről, már a korai egyházatyák is hasonló véleményen voltak, ami később sem változott. „A bestiák között nincs olyan veszedelmes, mint a nő” - mondta Aranyszájú Szent János. Nagy Szent Albert sem volt jobb véleményen. Szerinte a nő félrevezetéssel éri el céljait, és „mérges kígyó és patás ördög”. Luther szerint a nők rendeltetése, hogy feleségek vagy prostituáltak legyenek. Hippói Szent Ágoston szerint pedig a nők egyetlen „értelme”, hogy gyereket szüljenek.
A legtöbb vezető nyíltan nem támadja és becsmérli a nőket, de az egyházi hagyományokon keresztül a gyerekek bőven kapnak „információt” a megbízhatatlan és álnok asszonyokról.
A nők megbízhatatlanságáról és önrendelkezési szabadságáról szóló elképzelések nagyon mélyen gyökereznek az egyházi tanításban és filozófiában. Arra, hogy a „szebbik nem” nem lehet katolikus vagy evangélikus pap (ez nem mindenhol van így, pl. skandináv országokban nyitott az út, hogy egy nő evangélikus lelkész legyen) ez szintén igaz. Tertulliánus szerint a nők ”az ördög és a gonosz kapuja”. Aquinói Szent Tamás azt írta, hogy a nők természete alapvetően rosszabb és félresikerült a férfiéhoz képest. Alexandriai Szent Kelemen szerint a nőknek szégyent kell érzeni, ha arra gondol, hogy ő nő. Aranyszájú Szent János szerint a nők gyengék és buták, a nő „elkerülhetetlen büntetés, szükséges rossz, élvezetes baj, házi veszély”. Szent Jereomos egész odáig ment el, hogy a nő az oka minden rossznak és bajnak. A kereszténység egyik legnagyobb gondolkodója, Origenész kasztráltatta magát és úgy vélekedett, hogy a nők rosszabbak, mint az állatok.
Miért kell foglalkozni ezekkel a sok száz (vagy több ezer) évvel ezelőtt élt filozófusokkal? Mert a gondolataik a mai napig élnek és nem csupán a vallásos közösségen belül, hanem befurakodtak a mindennapi életünkbe, a házimunka és a fizetés egyenlőtlen eloszlása, vagy a munkahelyi „üvegplafon” formájában. Ott van minden olyan esetben, amikor egy lány nem választhatja a papi hivatást, nem választhatja azt a sportot, amit akar és nem öltözhet úgy, ahogy akar. Minden alkalommal, amikor egy nővel el akarják hitetni, hogy képtelen valamire, vagy nem lehet benne megbízni. Mindenhol fellehető, amikor egy nő ruházkodást, fizikai szabadságát, vagy megbízhatóságát korlátozni akarják.
Az ószövetségi ideák alapján, mi nők, úgy vagyunk számon tartva, hogy kötelességünk dolgozni és szolgálni a férfiaknak. És engedelmességgel is tartozunk, ami saját érdek is. Mivel saját irracionális vágyaink és késztetéseinknek engedelmeskedve csak még több szenvedés várna ránk.
A politika szereplőitől nap, mint nap hallunk nőellenes megnyilvánulásokat. Rick Santorum (ismert amerikai politikus) egy munkatársa szerint ellentétes Isten akaratával, hogy egy nő legyen az USA elnöke. Egy tévés műsorvezető szerint a nőknek nem szabadna megengedni, hogy szavazzanak. Egy szenátor jelölt a nem erőszakot „Isten ajándékának” nevezte. Egy másik szenátor (aki elnökjelölt-aspiráns is volt) szerint az „erőszak” csak egy ”másik formája a fogantatásnak”. Egy ismert orvos halállal büntetné az abortuszon átesett nőket. Virginia egy kormányzó-jelöltje szerint pedig a születési rendellenességek Isten büntetései a szülők (a nő?) bűneiért.
Még, ha nem is veszünk tudomást arról, hogy ezeket a politikusokat a vallásos hitük vezérli a politikai cselekvésnél, akkor is így van.
A Republikánus Párt számtalan tette és elképzelése gyökerezik a nők iránti bizalmatlanságban. Jó példa rá, Todd Akin szenátor jelölt (a fenti képen), aki „legitim nemi erőszakról” beszél, illetve a bevándorlási politika is jól példázza ezeket az elképzeléseket. Arizona bevándorlási törvényének megalkotója nyíltan kimondja, hogy a jogszabály szexista, de ez a „természet rendje”, mivel a nők „horgonyként” tudnak használni egy kisbabát, míg a férfiak erre képtelenek. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni.
Az élet minden területén megjelenik az üzenet: A nők megbízhatatlanok és szétzilálják a kultúrát.
Szomorú, de Soraya Chemaly úgy tapasztalja,
a gyerekekben teljesen természetes normaként ivódik be, hogy a nők megbízhatatlanok. De kötelességünk az alternatívát is bemutatni nekik. Ha kell, akkor demonstráljuk nekik, hogy nem kell minden intézményben megbízni,a akármilyen réginek és megbízhatónak tűnik. Ha kell, sétáljunk ki az istentiszteletről, ne váltsunk jegyet bizonyos filmekre, ne vegyünk kézbe bizonyos könyveket és ne adjunk ki pénzt, hogy bizonyos zenéket meghallgattassunk. Ha pedig úgy adódik, merjük kifejezni az ellenvetésünket az ellen, amit a barátaink, vagy a családtagunk mondott. Nem könnyű, de létezik más alternatíva?
