Orbán Viktor és családja áprilisban utazott Washingtonba, ott találkozott a miniszterelnök Desmond Childdal, a rengeteg világslágert jegyző dalszerzővel. Desmond februárban kapta meg a magyar állampolgárságot, mivel 18 éves kora óta, amióta megtudta, hogy édesapja magyar származású, rendszeresen járt Magyarországra. Orbán ekkor kérte meg a szerzőt, hogy írja meg az 1956-os emlékév hivatalos dalát.
Schmidt Mária a keddi sajtótájékoztatóján elmondta:
"olyan dal megszületése volt a cél, ami a fiatalok számára is újraélhetővé teszi azt a hatvan évvel ezelőtti pillanatot, amikor "a magyar nemzet egységesen megmozdult azért, hogy megharcoljon a szabadságért és a függetlenségért, és azokért a pillanatokért, amelyekért érdemes élni."
A kormánybiztos az MTI érdeklődésére elismerte, szempont volt az is, hogy magyar származású művész szerezze a dalt.
Desmond Child a dal előzetesében beismerte:
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, hogy tagja lehetek ennek az országnak és a magyarok reményteli és felemelő kezdeményezésének."
Az „Egy szabad országért” című dal másik szerzője Andreas Carlsson, a magyar szöveget Orbán Tamás – többek közt a United, a Hooligans vagy a No Thanx szövegírója – írta. A dalt egy ötvenfős kórussal vették fel, énekel benne Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Radics Gigi, Sasvári Sándor, Nagy Feró, Molnár Ferenc Caramel, Vastag Csaba, Vastag Tamás, Lakatos Mónika és a Hooligans is. A dalt október 23-án a teljes gárda fogja előadni a Kossuth téren, Desmond Child vezetésével.
Hallgassa meg itt az 1956-os forradalomról szóló himnusz előzetesét: