23 °C, Budapest
23 °C
Budapest
Holnap
22°
Holnapután
26°
Szerda
27°
2023.09.24. , Gellért
filter.hu filter.hu

A hetedik égig - Színházi nevelési előadás az identitásváltásról

Az identitásváltás, a szülőtől való elszakadás és a hazatalálás témakörét járja körül a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és a Bohócok a Láthatáron Csoport A hetedik égig című színházi nevelési előadása.

A 13-15 éveseknek szóló komplex színházi nevelési előadást Holdosi József Cigánymózes című kisregénye ihlette. A roma származású író legtöbb műve arról szól, hogy ő miként próbált másképp élni, mint ahogyan felnőtt.  A Cigánymózes alapdilemmája is ez, ebből az alaphelyzetből kiindulva improvizáltak a színészekkel, és így készült el az előadás szövegkönyve - mondta el Hajós Zsuzsa, a darab rendezője és írója az MTI-nek.

Az előadás az otthonról való elszakadás, a determinációktól való megszabadulás témakörével foglalkozik. Hajós Zsuzsa kiemelte: azt szeretnék megmutatni, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzd a cigánysoron élő és a középrétegből származó kamasz is, így az azonosságérzés markánsabban megjelenik. Ezért nem derül ki a darab elején, hanem csak a történet előrehaladtával az, hogy a főszereplő, Bibi cigánylány.

A színházi nevelési előadás azt jelenti, hogy a dramaturgiában figyelembe veszik a gyerekek részvételét: tehát úgy építik fel a folyamatot, hogy a diákok válaszai, gondolatai beépüljenek a történetbe, valamint igyekeznek minél több kapcsolódást találni az eseménysorozat és a résztvevők között - fogalmazott a rendező.

Az alapszituáció szerint a főszereplő 29 éves nő kilenc éve nem látta az édesanyját, de ez csak akkor tudatosul benne, amikor azt hallja 5 éves kislányától, hogy neki nincs nagymamája. 

A foglalkozáson a gyerekek reakciói, válaszai alapján azt próbálják megfejteni, hogy ez hogyan és miért történt, majd megoldásokat keresnek arra, hogy haza lehet-e menni meglátogatni az édesanyát vagy sem. Hajós Zsuzsa szerint változó, hogy ki hány éves korában jut el arra a szintre, hogy a szüleitől való elszakadáson járjon az agya. De bármi is a téma, minden előadás más és más, függ az osztályoktól és a gyerekektől - fűzte hozzá. 

Az előadásban Bibit Manyasz Erika, az anyát Feuer Yvette színész-drámatanár alakítja, dramaturg Sára Eszter.

A társulat előadásai a közép- és általános iskolai osztályoknak ingyenesek.

További, gyerekneveléssel kapcsolatos híreink: