2012 és 2015 közötti időszakot érint az ügy, és nagy politikai felhangot is kapott... Reméljük, hogy a gyors döntés nem a politikai nyomás és a hatalmas közfelháborodás miatt - amiért komoly biztonsági intézkedéseket is bevezettek Karamanban - született, mivel Muharrem Büyüktürk először határozottan tagadta a vádakat. Ha a vádak igazak, akkor példás büntetés született.
Az 54 éves Muharrem Büyüktürköt emellett (szexuális zaklatás) szabadságkorlátozás, szándékos bántalmazás, valamint obszcén felvételek bemutatása vétkében is bűnösnek találták.
A vádlott felszólalásában homoszexuálisnak vallotta magát. Előbb azt mondta, hogy nem zaklatott senkit, később mégis úgy fogalmazott, hogy
"a gyerekek azért ültek az ölébe, mert szerették".
Az eset széleskörű felháborodást váltott ki a török társadalomban, mivel a bántalmazásokra olyan bentlakásos otthonokban került sor, amelyeket két kormányközeli alapítvány működtet.
Sema Ramazanoglu, az ország családügyi minisztere korábban egyedülálló eseménynek minősítette a történteket és azzal gyanúsította meg a többi parlamenti erőt, hogy a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) lejáratására használják fel az ügyet.
Lale Karabiyik, a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Köztársasági Néppárt (CHP) alelnöke szerdán azt nyilatkozta: a dolog itt még nem ért véget, a többi felelősre is fényt kell deríteni.