-1 °C, Budapest
-1 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Szombat
2020.12.02. szerda, Melinda
filter.hu filter.hu

Hogyan csökkenthető hatékonyan a fluktuáció?

Számtalan oka lehet annak, hogy egy vállalattól miért távoznak a munkavállalók. A legjellemzőbbek között a be nem tartott munkáltatói ígéretek vannak, de a leépítéstől való félelem vagy a tudatos leépítés egyaránt oka lehet a távozásoknak. Ugyanakkor ezekben az esetekben számolni kell azzal is, hogy az értékes munkaerő szintén távozik a vállalatunktól, amit viszont jobb megakadályozni. De mit kell ehhez tenni?

Mi az a fluktuáció?

A fluktuáció lényegében a távozó munkatársak pótlására felvett dolgozók százalékos arányát jelenti egy éves időintervallumra vetítve. A legjobb helyzet akkor van, ha ez az arányszám minél alacsonyabb, ennek ellenére mégsem lehet mondani egy egzakt értéket, hiszen minden szektorban más arányszám az ideális.

fluktuáció

Mi okozza a fluktuációt?

A 2020-as év fluktuációja a vírushelyzetnek köszönhető, de a korábbi években sem volt éppen alacsonyan ez az arányszám, ugyanis 2019-ben 40% fölé emelkedett az átlag, ami 14%-os fluktuációt jelent a szellemi dolgozók körében, és 48%-osat a fizikai dolgozók esetében.

Ennek egyik leggyakoribb oka, hogy az állásinterjún elhangzott ígéretek nem felelnek meg a valóságnak, így az új munkahely az első néhány hónap alatt veszít a vonzerejéből, és jellemzően elveszíti az új munkavállalót is.

A második legjellemzőbb indok a fizetésben keresendő. Ebben az esetben leginkább az okozza a problémát, hogy a régi munkavállalók bére megegyezik a frissen felvett dolgozóéval, ami a meg nem becsülés érzését keltheti az alkalmazottakban. Egy hasonló probléma, ami leginkább a fizikai dolgozókra igaz, hogy amennyiben egy másik cég minimálisan magasabb bért fizet, rögtön váltanak, lojalitásról az ő esetükben főleg rövid távon kevésbé lehet számítani.

A harmadik jellemző indok a visszajelzés hiánya. Szintén fizikai dolgozók esetében gyakori, hogy mind a fizetési, mind az egyéb ígéretek megvalósulnak, a munkavállaló  ezt mégis máshogy éli meg, becsapva érzi magát, sokszor indokolatlanul. Ezt csak tetézi, hogy egymás között is e negatív érzéseket erősítik. A dolgozó szempontjából nagyon fontos a teljesítményét érintő értékelés, adott esetben a dicséret, beszélgetés. Kissé meglepő módon ez igen nagymértékben csökkentheti a fluktuáció mértékét.

Hogyan lehet megoldani a fluktuációs problémákat?

Elsősorban a vállalat kommunikációja legyen egyenes és hiteles. Ennek már az álláshirdetésben ki kell tűnnie, hiszen az álláskeresők tisztában vannak azzal, hogy amelyik vállalat túl szépeket ígér, de mégis munkavállalót keres, azzal valami nincs rendben.

Másodsorban a jövedelem versenyképessé tétele igen nagy megtartó erővel rendelkezik, főként akkor, ha azt egyéb juttatások (pl. cafetéria) is kiegészítik.

Harmadsorban pedig éreztetni kell a munkavállalókkal, hogy valóban odafigyelnek rájuk, vagyis a munkájuk kiértékelése és pozitív visszacsatolása egyértelműen előnyösen hat a motiváció fenntartására.

Amennyiben Ön úgy érzi, hogy a cégében gondot jelent a fluktuáció, de nincsenek meg a megfelelő eszközei, illetve tapasztalata a probléma megoldására, vegye fel a kapcsolatot a Beraman Hungary kollégáival, akik multinacionális tapasztalatuknak hála megoldást kínálhatnak ebben a helyzetben!