3 °C, Budapest
3 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Kedd
2019.12.14. szombat, Szilárda
filter.hu filter.hu

„Afganisztánban mi nem így nevetünk”

Néhány afgán tinédzser a robotépítés segítségével kikerülhetett erőszakos, patriarchális hazájából. Visszatérve azzal néznek szembe, hogy a tálibok készen állnak a hatalom megragadására.

Herat, Afganisztán - Kawsar Roshan ágya fölött mindössze egy 2017-es naptár lóg egy szögön, a falon más nincs. „A legjobb évem” írta kacskaringós betűivel a tavak és vízesések légi felvételeivel díszített naptárlapok tetejére, botladozó latin betűi mellé még egy smiley-t is rajzolt.

A régi naptár „semmi különös” mondta Kawsar, aki pedig imádja a vízeséseket, különösen a Niagarát, amelyet - éppen a legjobb évében – a saját szemével látott. Sok helyre elkerült 16 évesen, az első afgán robotépítő lánycsapat tagjaként. Több helyre, mint a többi afgán lányismerőse. Vagy fiúismerőse. Sőt mint a felnőttek, ami azt illeti.

Az olvasó talán már hallott is erről a csapatról. Nemzetközi felháborodást keltett 2017 nyarán, hogy sem Kawsar, sem a csapat öt másik tagja, de még az oktatójuk sem kapott amerikai vízumot, amikor részt akartak venni egy washingtoni robotépítő versenyen. Végül 53 kongresszusi képviselő petíciót küldött és Trump interveniált, hogy a lányok különleges, humanitárius munkásoknak szóló vízumot kaphassanak. „Bátor teljesítményükért” ezüstérmet és kongresszusi elismerő okleveleket kaptak. Otthon, Afganisztánban úgy fogadták őket, mint a haladás szimbólumait, bár hallatszottak olyan hangok, hogy szemérmetlen öltözékben mutatkoztak külföldön és veszélybe került a házasságképességük.

Az azóta eltelt időben a fejkendős, védőszemüveges tinédzser lányok fotogén csapata herati otthonuk és az észak-amerikai versenyek között ingázott, a bőröndjeik zsúfolásig tele robotszerkezetekkel, díjakkal és rizsfőzőkkel. Ivanka Trumppal háromszor találkoztak, Justin Trudeau beugró robot-irányítójuknak ajánlkozott. Az egyik szponzoruk, Will.i.am rapper annyi szelfit csinált a lányokkal, hogy Lida Azizi, a robot irányítója „igaz barátnak” nevezte.

A lányok újra és újra megkapják azt a bókot, amire sose tudják, mit is válaszoljanak: „Olyan inspiráló egy teljes egészében muszlimokból álló csapatot látni.”

Kalandjaik során a csapat eljutott Torontoba, Detroitba, Mexikóvárosba és az Új-Mexikóban levő Albuquerque-ba (ahol a fenti kép készült) versenyekre.

 Hogy csináltuk? Így reagáltak a lányok a díjak hírére.

A verseny kezdetére várva Donya Barakzai, Sahar Barak, Fatemah Qaderyan és Kawsar Roshan felolvassák az újságot.

Több tízezer követőjük van a facebookon, és ahogy egyre jobban tudnak angolul, megtanultak frappáns bejegyzéseket írni a „stressztűrésről” meg az „önbizalomról.”

Alig lehet elképzelni ezt az ingázást a két világ között, hiszen a családjuk és a barátaik folyamatos erőszak közepette éltek, élnek Afganisztánban. Mialatt tavaly nyáron Mexikóvárosban voltak egy nagy versenyen, egy hajnali hírből tudták meg, hogy Kabulban egy öngyilkos merénylő 47 kortársukat ölte meg egy főiskolai vizsgára felkészítő osztályban. Gyorsan készítettek egy fekete fejkendős szelfit, föltették a facebookra, ezzel a felirattal: Értetek folytatjuk.

Most, hogy a békéről a tálibok bevonásával kezdődtek tárgyalások, sokan félnek Afganisztánban és a szomszédos országokban, hogy megsemmisülhetnek a nők jogainak, képzésének újabban elért eredményei. Március elején az afgán születésű, külföldön is élt Roya Mahboob számítástechnikai vállalkozó, a lánycsoport alapítója levelet írt Ms. Trumpnak, aki korábban annyira lelkesedett a csapat iránt, hogy ne feledkezzenek meg a tárgyalásokon az afgán fiatalokról, később pedig az USA afgán megbékélésért felelős küldöttjével is találkozott.

Tavaly ősszel lejárt a lányok egy évre érvényes vízuma, így most főleg a tanulásra koncentrálnak: Kawsar és a pöttöm csapatkapitány, a Harry Potter-kedvelő Fatemah Qaderyan angolt tanul egy iskolán kívül programban, Lidát pedig, akinek kanadai főiskola az álma, amióta a csapat tavaly télen ott gyakorolt, egy nagybácsija tanítja.

A békét persze borzasztóan akarják, ugyanakkor aggódnak, hogy ha a tálibok újra hatalmat kapnak, akkor meghiúsulhatnak a törekvéseik. Ilyen jövőt „el se hinnék” írta Kawsar nemrég a WhatsAppon egy szomorú emoji kíséretében.

Nem túl gyakori, hogy egy tinédzser utazgat a világban. Hallatlan dolog volt, hogy férjhez menendő korban levő, 16 éves afgán lányok – akik el sem szokták hagyni a házat férfi kíséret nélkül – robotépítő versenyekre utazgassanak külföldre. Mielőtt ez az egész elkezdődött, a lányok robot-ismeretei mindössze az amerikai katonai drón robotjaira terjedtek ki. Élő amerikait pedig csak páncélozott autóban ülő katonaként láttak.

Az alábbiakban szó lesz és fotókat is bemutatunk Kawsar és a társnői „legjobb évéről”.

Ha tálibok vannak itt, akkor nem az a legnagyobb biztonsági problémánk, van-e védőszemüveg.”

A vándorútjuk Dean Kamen amerikai feltaláló meghívásával indult. A feltaláló évtizedekkel ezelőtt robotikai szövetséget hozott létre az USA-ban, és 2017-ben Olimpia-szerű versenyt tervezett. Megbízta Ms. Mahboobot az afgán csapat összeállításával.

Több mint 150 lány jelentkezett a válogatásra, az első körben egy tucat maradt közülük. Miközben várták, hogy Mr. Kamen megküldje a robot alkatrészeit, munkaszobát létesítettek Ms. Mahboob szülei herati házának a pincéjében, youtube oktató videókat néztek, és fémhulladékot buheráltak, amit Ms. Mahboob testvére, Alireza Mehraban hozott a piacról.

A szöget kővel verték be, a láncot úgy tekerték meg, hogy rácsapták az ajtót, és éles konyhakéssel akarták vágni az alumíniumot. Mezítláb dolgoztak, ahogy az az afgán otthonokban szokás, bármiféle biztonsági berendezés nélkül.

Az osztálytársak Kawsar és Lida beszámolóját hallgatják az utazásaikról. 1996 és 2001 között, amikor a tálibok uralták az országot, a lányok nem járhattak iskolába.

 Lida herati hálószobájában.

 Somayának az öccse segít az egyik robotot összerakni.

Különböző iskolákból, városnegyedekből, etnikai csoportokból származnak, de a legtöbbjük 2001-ben született, abban a évben, amikor az amerikai katonák megkezdték a „Tartós szabadság” hadműveletet.

Bármit kérdezhettem tőle.”

Amikor az első verseny után a csapat befutott Heratba, a repülőtéren Fatemah apja, Mohammad Asif Qaderyan puszival gratulált a lányának a TV kamerák előtt – ám a látványt nem mindenki fogadta szívesen.

Ez a férfi ösztönözte a leglelkesebben a csapatot, segített a többi papát rábeszélni, hogy engedjék a lányukat elutazni. A kilenc osztályt járt építési vállalkozó fáradhatatlanul támogatta a lányok oktatásának ügyét, a robotépítést és – mindenek fölött – Fatemah-t. Különleges kötődés volt kettejük között, este mindketten későig fennmaradtak és tudományos dokumentum-DVD filmeket néztek. „Bonyolult dolgokról beszélgettünk, bármit kérdezhettem tőle. Néha meglepte a kérdés, de mindig igyekezett válaszolni” mondta Fatemah.

Pontosan egy héttel az után, hogy hazajöttek Washingtonból, Fatemah integetett az apjának, amikor az becsukta a házuk ajtaját, és indult a mecsetbe. Kicsit később robbanást hallottak, Fatemah anyja rémülten kiszaladt az utcára. Fatemah folyamatosan hívta az apja mobilszámát.

Hivataosan az Iszlám Állam afganisztáni ága vállalta a 36 halottal (de a szomszédok szerint többel) járó robbantást. „Minden szomszédunknak az volt a véleménye, hogy én okoztam apám halálát. Azt mondják: ha nem lennék a robotépítő csapatban, akkor ez nem történt volna meg” mondja Fatemah.

Fogjuk tudni, hogyan rejtsük el a mosolyunkat.”

2018 elején a lányok meghívást kaptak kanadai gyakorlásra egy robotépítő csapattal, ami végül egy detroiti versenyre való nevezésbe torkollott – az utóbbin 700 csapat indult. A lányok késő este érkeztek egy kertvárosi szállodába, amelynek a bárjában férfiak és nők együtt ittak, nevetgéltek és csirkeszárnyat ettek.

 Lida, Fatemah, Somaya and Kawsar egy detroiti versenyen. Itt kóstoltak először kínai kaját.

 Fel van dobva a csapat Albuquerque-ben, a verseny előtti estén.

New Yorkban voltak a Central Parkban, vettek kínai kaját elvitelre, manikűröztettek, vásároltak egydolláros boltban és muszlim hentesüzletben. Megbeszélték, mit akarnak vinni a mamáiknak.

Somaya Faruqi, a csapat műszaki zsenije tágra nyílt szemmel bámulta a bárt. „Afganisztánban mi nem így nevetünk” mondta. Igen, halkabban, magyarázták a többiek. És zárt szájjal.

„Otthon a nőt megkövezik a házasságtörésért, de még annak a gyanújáért is” mondta Kawsar, majd hozzátette: „de az igazság az, hogy én szeretek mosolyogni”.

Ha nem volt senki a közelükben, akkor a lányok röhögtették egymást, mindig ugyanazzal. „Annyira klasszak vagytok!” igyekezett utánozni a legjobb amerikai akcentusával az embereket Sahar Barak. Kawsar hosszú szempilláit lebegtetve csatlakozott: „Igazán inspirálók vagytok!” Lida szívecskét formált az ujjaival: „Igen, igen, megérintették a szívünket!” Ekkor a lányok kivétel nélkül mindig vihogásban törtek ki, a szájuk elé kapták a kezüket, a másikkal megragadták a lecsúszni készülő kendőket, és gyorsan körülnéztek, hogy Ali, az oktató nem látja-e, amit művelnek. „Ha hazamegyünk, akkor majd másképpen viselkedünk” mondta Fatemah.

„Fogjuk tudni, hogyan rejtsük el a mosolyunkat, ha el kell.”

Ott senki sem siettet.”

Úgy volt, hogy a kanadai utazás pár hétig tart, de több hónapig voltak úton, és már aggódtak, hogy túl sokat mulasztanak az iskolából. Szerettek New Yorkban biciklizni – „Otthon csak a fiúk biciklizhetnek, mi nem” mondta Kawsar – és imádták a hintákat a Central Parkban. Nagyon díjazták a Kmart flipflop papucs kínálatát. De a bőröndjeik egyre nehezebbek lettek, és hiányoztak a mamáik.

A detroiti távolsági buszpályaudvaron, a New Yorkba való éjszakai utazás előtt. Érkezéskor két bőrönd hiányzott, az egyikben volt az összes érem. Később mindkettő előkerült.

New Yorkban a földalattin.

Készülődés a versenyre Detroitban. A mellettük levő csapat Minnesotából jött.

A versenyek között pár hétig babzsákokon aludtak Ms. Mahboob queens-i lakásában, felváltva takarítottak, főztek és egymás körmét lakkozták csillogó lakkal. „Olyan boldog vagyok, hogy Ed Sheeran megnősül” jelentette ki egyszer Lida. Nagy rajongója Ed Sheeran-nek és Lionel Messinek. És a World Wrestling Entertainment pankráció-rendező céggel kapcsolatban mindent imád, még Mr. Trumpot is. „Lehet, hogy Mr. Trump a W.W.E. rajongója, de a muszlimokat nem szereti – és te is az vagy” mondta Lidának Sahar. „Igaz, hogy Trump támogatja az ISIS-t?” kérdezte Kawsar. Megvitatták, hogy mindannyian odavannak Trudeau kanadai miniszterelnökért, akit „Justin” néven emlegettek. Kíváncsiak voltak, hogy – „rajtunk kívül” – ki lehet még a leghíresebb afgán külföldön, és kiveséztek egy másik híres fiatal muszlim nőt, aki kiállt a nők képzésért, a pakisztán Nobel-békedíjas Malala Yousafzait. „Mindenkinek ugyanazt mondja!” jelentette ki Fatemah. Hangosan gondolkoztak: „Mi is ezt csináljuk?”

Szókincsük új szerzeményét, a „bizarr” szót szívesen használták, ha szokatlannal kerültek szembe. Például bizarrnak találták, hogy Amerikában csókolóznak az utcán. Félmeztelen lányok a plakátokon? Bizarr. Vagy ha egy idegen megszólít az utcán. „Nem is ismerem, és egyszer csak mond valamit” említette Fatemah. Amikor egyszer Queens-ből Manhattan-be utaztak a földalattin, egy idegen „cukinak” nevezte Lidát, és arra kérte, hogy érintse meg a fejkendőjét. Egy másik alkalommal valaki ezzel fordult oda hozzájuk: „A maguk hazájában az utcán robbantanak föl embereket. Mit gondolnak erről?” De a legrosszabb az éjszakai buszozás volt Detroitból New Yorkba. Nagyszerű hangulatban szálltak fel, aznap délután egy Sephora üzletben kipróbálták a kék szemfestéket és a szempillájukat is ahhoz illő árnyalatúra festették. Aztán a buszon egy férfi pornót nézett a telefonján. Aztán megkértek egy másikat, hogy cseréljenek helyet, az meg káromkodott és lökdösődött. „Maga egy durva ember!” sírta Sahar a legjobb angolságával.

Hiányzott nekik, hogy Heratban, nagybácsik, nagynénik vendégeskedése közepette lassan múlik az idő, hosszan húzódik a kizárólag otthon készült vacsora. Somaya szerint „A legnagyobb öröm az életben a családi piknik otthon, egy parkban.” „Ott senki sem siettet” tette hozzá Kawsar.

Maradni? „Mi aztán nem!”

Az új-mexikói Albuquerque-ben egy verseny után a lányok betértek egy bevásárlóközpontba fagylaltozni. Hosszan megbeszélték az összes íz érdemeit, azután mindenki pisztáciát rendelt. Megvitatták, hogy a Burundiból érkezett csapat tagjai eltűntek a washingtoni verseny után, és amikor pár hét múlva előkerültek, menedékjogot kértek. „Bosszantó, hogy az amerikaiak azt hiszik, mindenki az ő országukba akar beosonni. Én nem” jelentette ki Fatemah.

Albuquerque-ben fagylaltoztak. Elismerést keltett, mennyi íz van az USA-ban.

A Kmart is; különösen a flipflip papucs választék tetszett.

Albuquerque-ben elmentek egy helyi afgán önkéntes-csoport anyák napi piknikjére.

Ha felnőtt leszek, alapítok egy robotépítő céget Somayával” - mondta Fatemah.

Biztonsági monitorozó robotjaik lesznek. Esetleg mezőgazdasági robotjaik, amik segítenek a farmereknek a sáfrányt begyűjteni. Mármint ha nem ő lesz Afganisztán elnöke – mert igazából az az álma. Somaya lehetne a vezérkari főnök – vélte. A többiek a kampánystábban dolgozhatnának.

Sahar a szemét forgatta. „Igen, jó lenne egy darabig olyan országban élni, ahol a lányok is biciklizhetnek, úszhatnak, és mindenütt klassz fagyizók vannak” így Kawsar. És „klassz” lenne külföldön tanulni - ebben mind egyetértettek. De maradni? „Mi aztán nem” szögezték le.

Én is tudnék robotokat építeni.”

30 órán keresztül utaztak, ötször szálltak át, több mint 13 időzónát léptek át. Tavaly májusban a Ramadan első napján érkeztek Heratba, közvetlenül a böjt előtt. A kiszálláshoz készülődve fölvették az érmeket és visszavettek a mosolyból. TV kamerák várták őket az aszfalton, egy miniszter mű rózsacsokrokkal, és a családok, akik megkönnyebbülve látták viszont épen és egészségesen a lányaikat.

Somaya, Kawsar, Fatemah és Sahar megérkeznek Heratba.

Sahar hazaért az iskolából.

Somayát elvitte a nagynénje új iskolai ruhákat vásárolni.

Csak Fatemah édesanyja nem jött ki a repülőtérre. Valaki kimentette, mondván, hogy beteg. „Nem egészen beteg” magyarázta később. „A szívem szomorú.” Még nem telt el 10 hónap a férjét is elpusztító robbantás óta.

Az amerikai vízum lejártával csendesebben működik a csapat. Fatemah, Somaya és Lida tavaly novemberben elutazott Észtországba egy robotépítő versenyre, idén februárban pedig három új lánnyal együtt egy isztambuli versenyre. Fatemah-t és Ms. Mahboobot fogadta Ashraf Ghani afgán elnök. Beszámoltak egy kabuli robotikai klub és egy robottechnikai iskola tervéről, az utóbbinak a tervezését felajánlotta a Yale Egyetem Műszaki Kara. Az elnök támogatást ígért, de pénz egyelőre nincs.

Egy iskolai gyűlésen Lida és Kawsar egyforma fekete tunikában és fehér fejkendőben beszélt több száz lánynak előtt arról, hogyan nyerte meg a csapat az újoncok díját Kanadában, hogy kapott minden egyes csapattag 6 érmet, és mindenek fölött arról, mennyire büszkék, hogy a hazájukat szolgálhatták. Az egyik lány megkérdezte, látták-e a Szabadságszobrot. Igen – felelték. És találkoztak Justin Trudeau-val! Az nem volt világos, hány lány tudja kívülük, ki is ő.

A gyűlés után egy lány így szólt: „Én is tudnék robotot építeni. Már ha tudnám, mi az. És ha a papám megengedné.”

Ha hazamegyünk, mondta egy csapattag, „akkor majd másképpen viselkedünk”. Kawsar otthon van.

Forrás: nytimes.com