A csontsovány Angelina Jolie elképesztő dolgot tett a gyerekekért

Forrás: AFP/Kevin Winter -
Brad Pitt vásárlás támogatás Kambodzsa iskola élelmiszer gyerekek család Angelina Jolie mélyszegénység oktatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hála a betegesen vékonyra fogyott világsztárnak, újra tud iskolába járni és tanulni az a 12 testvér, akikkel Kambodzsában barátkoztak össze a Jolie-Pitt házaspár gyerekei.

Büszke lehet a gyerekeire Angelina Jolie és Brad Pitt.

Zahara és Shiloh örökölték édesanyjuk híresen nagy szívét Forrás: AFP/Kevin Winter

A sztárcsemeték a jelek szerint példát vettek jótékonysági akcióiról híres édesanyjuktól, hiszen nekik köszönhetően járhat most magániskolába, és tanulhat elfogadható körülmények között annak a 12 testvér, akikkel kambodzsai tartózkodásuk során barátkozott össze a 9 éves Shiloh és a 11 éves Zahara.

A Daily Mail hírei szerint a gyerekek Siem Reap utcáin találkoztak először, miután a fiatal kambodzsaiak leszólítitták őket, és pénzt kértek a sztárcsemetéktől. A lányok később meghívták őket enni, ruhákat, illetve kerékpárt vettek nekik, miután kiderült, hogy az iskola túl messze van az otthonuktól. A gyerekek most a Jolie-Pitt család támogatása által a környék egyik legjobb magániskolájába járhatnak és tanulhatnak.

Felesége támogatta a leszbikus szeretője férfivá válásáthttp://www.life.hu/csalad/20160511-felesege-segit-a-transznemu-ferje-atvaltozasaban.htmlShane Seath nőként élte az életét, mindaddig, amíg nem találkozott szerelmével, Chrissyvel, aki azóta már a felesége. Ő volt az, aki támogatta Shane-t abban, hogy egy nemátalakító műtéten essen át. CsaládOrigoVégigitta és -bulizta terhességét a kismamahttp://www.life.hu/csalad/20160511-terri-anne-hyde-kismama-vegigbulizta-terhesseget-nem-tudta-hogy-gyereket-var.htmlA bárpultosként dolgozó Terri-Anne Hyde kisbabája a csodával határos módon egészségesen jött világra. CsaládOrigoBabát vár Nóci - Már a hetedik hónapban van az egykori műsorvezetőhttp://www.life.hu/csalad/20160510-babat-var-noci-czifra-noemi.htmlAhogy már megírtuk, a bíróság elítélte Nócit, ám enyhébb büntetést kapott. A szándékosságot gondatlanságra változtatták, és 1 év 6 hónapnyi próbára bocsátották. Az egykori tévés élete azonban boldog fordulatot vett: kisbabát vár. CsaládRTLKLUBPéter Szabó Szilvi babát várhttp://www.life.hu/csalad/20160511-azt-beszelik-peter-szabo-szilvi-babat-var.htmlA harminchárom éves Péter Szabó Szilvia megerősítette a hírt, így a Nagy Duettben Liptai Claudiával karöltve kismamáskodhatnak. Család--Tündéri! Ördög Nórit hercegnőnek látta kislányahttp://www.life.hu/csalad/20160511-ordog-norit-a-tv2-kismenok-musorvezetojet-hercegnonek-latta-kislanya.htmlA műsorvezető nagyon büszke volt, hogy a Kismenők adása alatt a közönség soraiban ülő kislánya igazi hercegnőnek látta anyukáját. Család--Bizarr válások, pórul járt exekhttp://www.life.hu/csalad/20160509-furcsa-bizarr-valasok-a-nagyvilagban.htmlVannak botrányos válások, vannak évekig elhúzódó pereskedések, és vannak furcsa, egyenesen bizarr helyzetek: egy válás sosem túl szívmelengető procedúra, ám az alábbi esetekben a feleknek igazán abszurd szituációkat kellett megélniük. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.