22 °C, Budapest
22 °C
Budapest
Holnap
12°
Holnapután
11°
Hétfő
14°
2024.04.19. péntek, Emma
filter.hu filter.hu

Munkaerő-kölcsönzés vidéken

A munkaerő-kölcsönzés már nem csak a fővárosban érhető el, a vidéki nagyvárosokban is számos iroda nyílt ilyen céllal. Míg korábban kuriózumnak számítottak ezek a szolgáltatások, ma már minden cég számára elérhetőek, hogy megkönnyítsék a vállalatok életét.

Már nem csak Budapesté a főszerep

Néhány évtizede még azt tapasztalhattuk, hogy Magyarországon nagyon nehéz bármit is elintézni, és mindenért Budapestre kell utazni. Mára már az ügyintézés jelentősen egyszerűsödött, és szinte minden kisvárosban van már kormányablak és posta is, a helyi önkormányzatok pedig nagy lelkesedéssel látják el a feladataikat.

Az internethasználat elterjedésével viszont azok is könnyen boldogulnak a bürokrácia útvesztőiben, akik a legeldugottabb kis faluban élnek, hiszen ha mást nem is, de alaposan fel tudnak készülni az ügyintézéshez szükséges ismeretekből, jelentősen megrövidítve annak idejét. A jó irányú változás nem csak az állami, hanem a versenyszférát is érintette, és számos szolgáltató nyitott kirendeltséget a fővároson kívül is.

Ez a jelenség nagyban megkönnyítette a magánszemélyek és a vállalkozások életét is, mivel elérhető közelségű lett az ilyen jellegű ügyintézés is.

Munkaerő-kölcsönzés a délkelet-magyarországi térségben

A WHC többek között munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozó szervezet mára már Magyarország több pontján is rendelkezik irodával, hogy megkönnyítse ügyfelei életét. Az országos irodahálózat célja, hogy a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsa, és ezáltal piacvezető szerepet töltsön be hazánkban. A vállalat kiemelt figyelmet fordít a különböző régiókban üzemeltetett kirendeltségeire és ezek közé tartozik a szegedi és a kecskeméti iroda is. Ebben a térségben főként az élelmiszer- és nehéziparban keresnek képzett szakmunkásokat, illetve betanított fizikai dolgozókra is nagy igény van. A szolgáltatás gördülékenységének érdekében az egyes irodákért a területi vezető felel, akik szakképzettségükkel és rátermettségükkel képesek arra, hogy sikeres vezetők legyenek.

A kirendeltségek összesen négy megyéért felelősek, tehát Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye tartozik az irányításuk alá.

Fontos a minőségi szolgáltatás

A fentiekből jól látható, egy vállalat növekedéséhez az egyik lehetséges út a földrajzi terjeszkedés. Míg az állami szektorban elegendő és szükségszerű az irodák számának a növelése a versenyszférában, ehhez vevői elégedettség is kell, hogy járuljon. Gondoljunk csak bele, hogy senki nem venne szívesen igénybe olyan szolgáltatást, ami ugyan jelen van az ország összes pontján, de alacsony színvonalon és hozzá nem értő kollégákkal van ellátva. A vevők elégedettségéhez az út a minőségi szolgáltatásokon át vezet. A pozitív véleményeknél nincs értékesebb elégedettségi mutató.

Naná!
Inkább nem
Naná!
Inkább nem
Naná!
Inkább nem
Naná!
Inkább nem
További anyagok