Hirdetés

Márki Zay Péternek nemcsak Orbán Viktorral kell megküzdenie, hanem a Fidesz valamikori második legerősebb emberével, az utóbbi években szűkebb pátriájába visszavonult-visszaküldött Lázár Jánossal is. A helyben.hu interjút készített az ellenzéki miniszterelnök-jelölttel.   

– A választás az úgynevezett billegő körzetekben dől majd el. Ön is ilyen helyen indul, a Csongrád 4-es lesz a színhely. Vetélytársa Lázár János, kettőjük küzdelmét inkább a helyi ügyek, vagy az országos politika dönti majd el?

MZP: – Meghatározó lesz mindkettő. Azt gondolom, hogy Lázár János elsősorban a falvakban népszerű, sokat járja a vidéket, s a helyi polgármesterek fogcsikorgatva őt támogatják. Hódmezővásárhelyen, s további településeken viszont már mellém álltak a szavazók. 

– Ön még nem reagált arra a helyi fideszes polgármesterek által aláírt levélre, amelyben azt kérik, hogy a szavazókörbe ne vigye be az ellenzéki politikát. A térség a kormánynak köszönhetően szépen fejlődik. Vagy válaszolt már az érintetteknek?

– Az ellenzék csak békét és fejlődést visz a térségbe, nem pedig politikai diktátumokat, ahogy a jelenlegi hatalom. Ezért mindenhol van keresnivalónk, és ezt le is írom majd a nekünk ultimátumot küldő 15 polgármesternek, akik kényszerből írhatták alá a nekem címzett levelet. A települések lakóinak pedig azt üzenem, hogy győzelmünk esetén is megkapják a nekik járó pénzt, vagy még többet is. Amiből aztán nem kell majd a helyi földesúrnak visszaosztani egyetlen fityinget sem. Továbbá mi nem fogjuk a falu vezetőjét politikai célzattal hűségesküre kényszeríteni, mint a ma regnáló hatalom minden gátlás nélkül megtette. 

– Az említett 15 polgármester előre kijelentette, hogy nem akarnak részt venni az Ön kampányeseményein, elképzelhető, hogy a falu lakóit sem engedik oda. Azért bekopog hozzájuk?

– Én nyitott szívvel közeledem feléjük is, hiszen tudom, hogy ha lesz tiltás, akkor azt a Fidesz központ rendeli el. Biztos vagyok benne, hogy ha a kormánypárt nem kelt félelmet, akkor mindenhol kíváncsiak az ellenzékre. 

– Azt tudjuk, hogy Orbán Viktor máris elhajolt a felkínált vita elől, ezért aztán kérdés, hogy helyi versenytársával, Lázár Jánossal is vitázna a képviselőségért?

– Igen, bár már korábban említettem: Orbán Viktor a saját hívei miatt kénytelen lesz leülni velem vitázni. Nem menekülhet el gyáván.  

– El tudja képzelni, hogy helyette Lázár János kiáll egy vitára? Illetve, a 106 választókörzet képviselő-jelöltjei ugyancsak vitázhatnának?

– Eddig csak egyetlen embert látok a 133 bátornak nevezett képviselőből, aki ki mer állni. Ezt az embert úgy hívják, hogy Fürjes Balázs. A többi csak bátornak mutatja magát, de vitázni nem mer. Így aztán meglepne, ha valamennyi választókerületben lenne vita. 

– A billegő körzetben papíron eddig az ellenfele vezetett, van olyan helyi programja, amivel legyőzi Lázár Jánost, vagy az ellenzék közös tervével készül?

– Ne felejtse el, hogy a maihoz hasonló jó helyzetben még soha nem voltam, hiszen amikor polgármesterként indultam, akkor nekem nulla esélyt adtak, ahogy kormányfő-jelöltként sem többet. Mindkét versenyt megnyertem. Ma viszont kifejezetten eséllyel indulunk a választásokon. Ahogy eddig kétszer már megtörtént a csoda, most is bekövetkezik majd, hogy aztán Magyarország végre felszabadulhasson!

– Mégis, mivel győzhet Lázárral szemben?

– Nézze, Lázár János nem arról híres, hogy a választási ígéreteit betartja. Négy éve a legfőbb vállalása az volt, hogy eltörli a sírmegváltási díjat, de az ígéretét mindeddig nem váltotta be. A másik nagyprojektjét, a villamosvasutat pedig kezdetben le akarta állítani. A tram-train tehát Lázár ellenére indult, talán mert Orbán Viktor rábízta a feladatot, de a jármű beindulását és működését folyamatos botrányok övezik. Nemcsak a költségek soha nem látott növekedésére gondolunk, hanem a megvalósulás ütemezésére és minőségére is. Egy év helyett három évig volt lezárva a Szeged- Hódmezővásárhely vasútvonal, időnként leszakadt a felsővezeték, a jármű megállt a nyílt pályán, később a váltók ragadtak be, s még a szerelvény is kisiklott. Eközben az építkezés alaposan megkeserítette a vásárhelyiek életét. Ez Lázár János egyetlen megvalósult projektje – négy év alatt. Közben munkahely nem létesült, csak Lázár és baráti köre gazdagodott; Lázár és családja a legnagyobb földesura lett a megyének. Kastélyt is épített, miközben korábban letagadta, hogy bármi köze lenne hozzá, ma pedig már a nevére veszi. Ennyit Lázár János megbízhatóságáról. Ezért is gondolom, hogy az emberek látják ezt, és változást akarnak! 

Különösen akkor, ha elmondom, hogy Hódmezővásárhelyen mi történt az elmúlt négy évben. Akkor pontosan tudják már, hogy miért lennék én jobb képviselője a körzetnek! Lázár Jánossal szemben én beváltottam az ígéreteimet. A 2019-ben tett vállalásaimnak már a háromnegyede megvalósult. Ingyenes autóbusz közlekedés van a városban, az ország legmagasabb adóját nullára csökkentettük, a település eltagadott adóságának felét már kifizettük. És kijavítottuk a Lázár- Tiborcz koprodukcióban készült ledes közvilágítást is, ami életveszélyes sötétségbe borította a várost. Folytathatnám a sort.

– Az elkészült országos programok, köztük az egészségügyi-, vagy az oktatási-, netán az elszámoltatási program tartalmaz-e olyan elemeket, amelyek az egyes helyi választókörzeteket is érintik?

– Saját programját mindenkinek magának kell kidolgozni, de vannak olyan tervek, amelyek a kistelepüléseken is éreztetik a hatásukat. Programunkban van konkrét kórház, rendelő, út építése, vasúti fejlesztés, továbbá szegedi harmadik Tisza-híd építése. De szerintem a vidéki településeken nagyon sokat jelent majd a fideszes trafik-mutyi felszámolása, ugyanis mi a helyi kisboltoknak visszaadjuk majd azt a hasznot, amit a dohányárusítással elvesztettek. Ezzel ismét fenntarthatóvá válnak a falusi kisboltok, lesz újra friss kenyere a kistelepüléseknek. 

Mi valóban a kisvállalkozókat támogatjuk majd, nem úgy, mint a Fidesz. A párt a multiknak adott évente ezermilliárdos kedvezményt, amely az Európai Unióban is kiemelkedően nagynak számít. Ha ugyanezt az összeget a kis-, és középvállalkozóknak adjuk, akkor sokkal több munkahely lesz a vidéken, amelyet valóban fel fogunk lendíteni. Fejlődhet majd az utak-, közművek állapota is, ha a túlszámlázás miatt nálunk nem négyszer annyiba kerül majd az autópálya, mint Horvátországban. Ezzel a megyei utak, úthálózatokat négyszeresére növelhetjük. 

A települési önkormányzatoknak pedig politikai feltételek nélkül, normatív alapon adjuk majd a fejlesztési forrásokat. Tűzzel-vassal üldözzük, és üldözni fogjuk a korrupciót, lesz tehát pénz bőven, amit a települések arra fordíthatnak, amit a legfontosabbnak tartanak. Senkire nem fogjuk erővel rákényszeríteni, hogy stadiont, vagy tornacsarnokot építsen, ellentétben a Fidesz vezérkarával, amely még azt is megszabja, hogy ki építse a túlárazott beruházást, s talán még azt is, hogy mennyit kell visszaosztani.  

– Egyik nyilatkozatában azt említette, hogy a kampány során akár vezetőszáron is elvihetnek ellenzéki jelölteket. Komolyan gondolja?

– Igen, ezt tudtuk, ezt vállaltuk. Sajnos a Fidesz eszköztárában ez is benne van. Ez az adok-kapok láthatóan már el is indult. Völner Pál lebukása után nem sokkal már előszedték Bangóné diploma-csalását, amire megérkezett a válasz. Immár Kósa Lajosról derült ki, hogy két cikluson keresztül azt hazudta a parlamenti honlapon, hogy van diplomája és nyelvvizsgája, miközben egyik sincs neki.  

– Esetleg arra is felkészítik az ellenzéki jelölteket, hogy előfordulhat: tízmilliós kenőpénz fejében visszalépésre próbálják őket rávenni?

– Kénytelenek vagyunk. Egy Fidesz-közeli milliárdos mesélte, hogy egy megyei jogú város kampányában 30 millióért vették meg maguknak az egyik ál-ellenzéki jobbikos jelöltet. Aki ma a „Mi Hazánk” tagjaként szolgálja a Fidesz érdekeit, de persze erre nincs bizonyíték. Legfeljebb az, hogy ahol lehet, ott a kormánypártok érdekei szerint indítanak, vagy állítanak le jelölteket. Nem tudjuk, hogy mindezt mennyiért teszik, de az együttműködés megvan a Fidesz és a Mi Hazánk Mozgalom között. 

– Betegsége alatt derült ki, hogy felkérte Hadházy Ákost: irányítsa majd a korrupcióellenes munkát. Nem lepte meg, hogy a magyarok nem is érzékenyek a korrupcióra, és szinte természetesen veszik?

– Ellenkezőleg, a magyarok nagyon is érzékenyek a korrupcióra, de már nem bíznak a politikusaikban. Még az ellenzékről sem hiszik el, hogy nem lopnak majd. Ezért fontos az, hogy személyemben egy olyan politikus vezeti az ellenzéket, aki bizonyította: nem minden politikus tolvaj, s a jelöltjeink is jellemes, tiszta emberek. Köztük Hadházy Ákos, akit tárca nélküli miniszterként egy korrupció-ellenes ügynökség megszervezésére és vezetésére kértem fel. Emellett csatlakozni fogunk az Európai Ügyészséghez is, ami azt üzeni, hogy sem kormányon, sem ellenzékben, sem jobboldalon, sem a baloldalon nem lehet lopni. 

– Hadházy Ákos azt mondta, hogy csak akkor vállalja, ha a feladathoz jogköre is lesz. Lesz ilyen?

– Lesz, a Legfőbb Ügyészséget gyorsan meg kell szabadítani Polt Pétertől, aki az ellenzék korrupcióját sem üldözi, nemhogy a kormányét. Poltot tehát mindenképp le kell váltani, s főügyésznek egy tisztességes embert kell kinevezni, aki minden korrupciót üldöz majd. Ezen kívül beindul egy korrupcióellenes ügynökség is, amihez Hadházy Ákos minden jogkört megkap majd.

Hirdetés