Sztárok

93 évesen hunyt el az egyik legismertebb hollywoodi dalszerző, Marilyn Bergman

Marilyn Bergman számait Streisand és Sinatra mellett Aretha Franklin és Michael Jackson is énekelte. Kilencvenhárom éves korában hunyt el.

Időtlen dalokat írt

Elhunyt 93 éves korában szombaton Los Angelesben Marilyn Bergman dalszerző, aki férjével, Alan Bergmannal több száz filmbetétdalt írt, köztük az Ilyenek voltunk és a Yentl című filmek Oscar-díjas számait. Férje mellette volt, mikor elhunyt. Halálát légzéselégtelenség okozta, de nem szenvedett Covid–19-ben – közölte szóvivője, Jason Lee.

Az 1958-ban összeházasodott Bergmanék a legtartósabb, legsikeresebb és legtermékenyebb dalszerzőpárosok közé tartoztak, filmes, televíziós és színpadi munkákat is vállaltak. Olyan zeneszerzőkkel dolgoztak együtt, mint Marvin Hamlisch, Cy Coleman és Michel Legrand, és a világ legnagyobb énekesei, Frank Sinatra, Barbra Streisand, Aretha Franklin és Michael Jackson énekelték a számaikat. Ők írták Streisand és Neil Diamond számára a You Don’t Bring Me Flowers című duettet, Sinatra Nice ’n’ Easy című számát és a Dean Martin által előadott, Sleep Warm című dalt.

Leginkább azonban filmekhez írott betétdalaik révén váltak ismertté. A Barbra Streisanddal és Robert Redforddal forgatott Ilyenek voltunk főcímdaláért kapták egyik Oscar-díjukat. A másik kettőt a Windmills of Your Mind (A Thomas Crown-ügy) és a Yentl filmzenéjének elismeréseként vehették át az amerikai filmakadémiától. Két Grammy-díjat és négy Emmy-díjat is kaptak, és beiktatták őket a Dalszerző Hírességek Csarnokába.

Marilyn Bergman halálhírét számos pályatársa megrendülten fogadta. A közösségi médiában Quincy Jones a tehetségét és az emberi nagyságát méltatta. Norman Lear, a Maude és a Good Times tévésorozat alkotója a Twitteren búcsúzott tőle.

"Azoknak, akik szerették Bergmanék dalszövegeit, Marilyn ma magával vitt egy kis darabot a szívükből és a lelkükből" – írta.

Marilyn Bergman volt az első nő, akit beválasztottak az Amerikai Zeneszerzők, Szerzők és Kiadók Társasága tagjai közé, majd az elnöki posztot is betöltötte. Ő volt a Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Hangfelvétel-megőrzési Bizottságának első elnöke is – írja az MTI.

Streisand szívszorító sorokkal búcsúzott tőle

Barbra Streisand egész pályafutása során Bergmanékkal dolgozott, több mint 60 dalukat vette fel, és egy egész albumot is szentelt a dalaiknak. Az Oscar-díjas színésznő és énekesnő szombaton egy olyan képet tett ki a Twitterre, amelyen a házaspárral együtt látható. Mint írta: „A dalaik időtlenek, akárcsak a szeretetünk. Nyugodj békében.” Streisandhoz hasonlóan Bergmanék is alsó középosztálybeli brooklyni zsidók voltak. Ugyanabban a kórházban születtek, Alan négy évvel korábban, mint Marilyn, akinek lánykori neve Katz volt. Ugyanazon a környéken nőttek fel, és gyerekkoruktól rajongtak a zenéért és a filmekért. Mindketten Los Angelesbe költöztek 1950-ben, de csak néhány évvel később találkoztak, amikor ugyanannak a zeneszerzőnek dolgoztak.

"Írói vagy házastársi kapcsolatunk? Azt hiszem, mindkettő alapja a tisztelet és a bizalom, ami az írói partnerségben, az üzleti partnerségben vagy egy házasságban is nélkülözhetetlen" – nyilatkozta Marilyn a Huffington Postnak. Férjén kívül közös lányuk, Julie Bergman gyászolja.

(MTI)

Fotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.