Sztárok

Puskás-Dallos Petinek és SP-nek van egy közös tetoválása: ezt varratták magukra

Egy átmúlatott éjszaka után került rájuk a tetkó Rodoszon.

Tinibálványok közös tetkóval

A 2010-es évek elején kétfajta lány létezett Magyarországon: aki Puskás Petibe volt szerelmes, és aki SP-ért volt oda. A Viva tévé őskorszakából származó tinisztárok egymással is jó viszonyt ápolnak, olyannyira, hogy még egy közös tetoválásuk is van. Erről Puskás-Dallos Peti mesélt az IstenEst legújabb adásban. Peti és a házigazda Istenes Bence együtt nosztalgiáztak, ekkor került elő a sztori az egyik kép kapcsán. Mint kiderült, jó pár évvel ezelőtt SP-vel, azaz Éder Krisztiánnal közösen elutaztak nyaralni Rodoszra, ahol az egyik este, feltehetőleg a buli hevében úgy döntöttek, az ujjukra tetováltatják mindketten a „love” szót, ami angolul annyit tesz: szeretet.

„Kimentünk Rodoszra kettesben, akkor szakított Linda SP-vel. Egész nap Facebookozott Krisztián és sírt. Első és második este bementünk a városba, kicsit pislogtunk, reggel felébredek, és egy ágyban voltunk Krisztiánnal. Látom, hogy be van csomagolva az ujjam, kibontottam, megláttam, hogy love. Odafordulok Krisztiánhoz, hogy »ez mi az ujjamon?« Rám néz, és azt mondja, hogy »ne aggódj, nekem is van«” – idézte Peti szavait a 24.hu. A történet végén az is kiderült, hogy Éder exbarátnőjének is ugyanilyen tetoválása van, onnan jött az ötlet a fiúknak.

A teljes videó itt tekinthető meg:

Nagyon úgy tűnik, hogy Tolvai Reni szexisége nem ismer határokat, hiszen számos dögös kép után még mindig meg tudja lepni rajongóit.

Leadfotó: instagram.com/apuskaspeti

Oldalak

Sztárok
Egészség
A szív egyik legfontosabb szervünk, mely munkájával biztosítja a vérkeringést, valamint a véráramláshoz szükséges vérnyomást is. Ki ne akarná, hogy szíve hosszú évtizedekig egészséges maradjon?
Sztárok
Az utóbbi időben felröppent a hír, miszerint ismét egymásra talált Tápai Szabina és Kucsera Gábor, akik hosszú éveken át az ország egyik legnépszerűbb sztárpárját alkották. A két celebritás most...
Lifestyle
Nincs szükséged csodadiétára, se önsanyargatásra. 5 szempontot kell figyelembe venned és a várt eredmény nem marad el.