Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A nagy szabadságharcod miatt szívat minket az Unió, nem azért mert az apa férfi, az anya meg nő

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát bevallom férfiasan, ezt nem láttam jönni. Egyszerre két olyan ütés elől kellett elhajolni, amit az utolsó előtti menet végén, a gong megszólalása előtt még bevitt a kissé megfáradt ellene küzdőknek. Úgy en bloc mindenkinek. Úgy terveztem, hogy nem nagyon írok már karácsony előtt, hiszen a nagy dérrel-durral beharangozott kormányinfót majd úgyis jópofán letudja, engem már jobban úgyse tudna kiakasztani. De nem így történt.

Sokak meglepetésére, az enyémre is, több mint három órán keresztül válaszolgatott nem kizárólag kormányközeli újságírók kérdéseire. Még külföldi provokátorokéra is. Az más, hogy ami a kritikus nyilvánosságot teljes joggal érdekelt volna, arra természetesen érdemben nem kaptunk választ. Eljátszotta a hülyét most is, pontosabban hülyének nézett minket, a válaszai pont annyira voltak életszerűek és hitelesek, mint a gyerekeknek szóló karácsonyi üzenetei. Semennyire. Volt olyan ismerősöm, aki teljesen lemerevedett  a gyönyörűségtől, hogy na most aztán tényleg bebizonyította a nagyember, hogy papír nélkül, csuklóból mindenkinek tud válaszolni, miközben összekacsint Gergellyel, Zoltán pedig moderál és elkussoltat, ha kell. Valóban.

Felmondta a kötelezőt, nem sorolom végig valamennyi hazudozását az apja majorságáról, Pintér sunnyogásáról, a lapításról a Pegasus-ügyben, és a felelősség folyamatos hárításáról (ITT írtunk részletesebben ezekről is). Mindenesetre azt látjuk, hogy a pali próbálja eljátszani az ártatlan, tudatlan mártírt: hogy ő semmiről nem tud, Völner bátrabb, mint ő, a közmédiát sem uralja le senki, itt dúl a pluralizmus. És nyilván mindenki ellenség, mindenki támad, Brüsszel olyan pénzeket tart vissza, amelyeket mi is felvettünk hitel formájában, de a végén nem kaptunk meg.

Aki nem ismeri ezt az aljas hazudozót, az egyértelműen bedől ennek a több órás szemfényvesztésnek, amit kedd délelőtt előadott. Mert a helyreállítási pénzek nekünk járnak, és micsoda dolog, hogy mi nem kapjuk meg azokat. Olyan dolog, bazdmeg, hogy a mi bőrünket vitted a brüsszeli vásárra, és még ma is kötöd a kibaszott ebet a karóhoz, hogy nem a jogállamisági normák be nem tartása, nem a rendszerszintű korrupció miatt nem folyósítja a pénzt Brüsszel. Arra lennél ennyire büszke, hogy a nagy szabadságharcod miatt most minket szívat az Unió, és nem azért mert az apa férfi, az anya meg nő. Az más kérdés, hogy ezt az aberrált törvényt is csak ebben az infantilizált országban lehet bevezetni, és ezzel kampányolni 2022-ben. De itt nagy nyilvánosság előtt ezt is elő lehet adni, és hülyének lehet nézni mindenkit vele.

Az a hárítás és felelősség elől való kitérés, amit járványügyben is előadott, akár lehetne a hattyú halála is, de nem, ez nem az volt. Ausztria már nem labor, mindenki oltsa be magát, oszt’ jónapot, különben is aki autóbalesetben meghalt és covidos volt, azt a németek nem számolták bele a statisztikába, bezzeg mi! Mi mindenkit annak vettünk, ezért vagyunk dobogós helyen a lakosságarányos covid-halálozások számában. Nem akarok morbid lenni, de talán félreértettek valamit Nyunyókáék, azt hitték, az nyeri a versenyt minél több halott. Hát nem! A 38 ezer ember halálával dicstelen, szégyenletes dobogós helyezést értünk el. 

Egyébként aki még nem tudta volna: Orbán nem kampányol, csak majd a választás előtt 50 nappal. Tyűha! Állítja az ember, aki 12 éve permanens választási kampányt folytat, aki öblösen sorosozik, de nem válaszol érdemi kérdésekre, mert majd egyszer. Aztán ha nem, akkor így jártunk. Nekem már az is meglepetés volt, hogy egyáltalán szóba állt a fake news sajtó képviselőivel, bár azt eddig se értettem, minek kell ennyire titkolózni, minek kell így sunnyogni, hiszen minden törvényes és rendben van a kormányzás körül? Az más kérdés, hogy az újságírók szerintem kissé puhán kérdeztek ezúttal, pedig most lett volna remek az alkalom kicsit megizzasztani őméltóságát, de valahogy mindenki kicsit visszafogott volt. A PestiSrácok riportere persze hozta a formáját, buzizott is egyet élő egyenes adásban – természetesen MZP-re utalva -, de Viktorka szerencsére vette a lapot, és együtt nyerített a tuskó kérdezővel.

A másik mélyütés számomra egyértelműen Novák Katalin köztársasági elnöki jelölése volt. Novák pártkatonát jelölni egy olyan pozícióra, ahol olyan kaliberű embernek kellene üldögélnie, mint mondjuk annak idején Göncz Árpád volt, letaglózó. Akkor is, ha Orbán nem most szakított ezzel a hagyománnyal, hanem legkésőbb akkor, amikor Áder János koleszos havert ültette be az egyik közjogi méltóságnak járó székbe, és hajtatta végre vele a piszkos ügyeinek legitimálását biztosító aláírási műveleteket. Az meg mindent aláírt, semmit nem kérdőjelezett meg, egy vagyonért cserébe nyolc évig nem csinált semmit. Pontosabban de. Horgászott, urizált, jókat zabált, olyan pompában éldegél, mint a Windsor-ház hercege, és leköszönése után is mi fogjuk eltartani. Ugyanebben a pompában, akárcsak Schmitt Pál plagizálás miatt lemondani kényszerült másik fideszes potentátot. Majd együtt horgászgatnak és vadászgatnak a méltóságos urak, mert ez nekik jár. Aztán jövőre jön ez a Novák nevű, és tovább rombolja a már most is jelentős tekintélyvesztésben lévő köztársasági elnöki pozíció nimbuszát. Azt nem értem, minek ez az egész? Konkrétan egy valag pénzbe kerül, és pont semmi értelme nincsen. Ha Orbán marad, akkor ugyanúgy súlytalan lesz, mint eddig, ha meg esetleg bukik, akkor ott fog keresztbe tenni, ahol tud. Ez a cél, ez nyilvánvaló, de akkor is. Szóval lezárta az évet ezzel a nagy bejelentéssel, meg a köréje épített előadással.

Nagyon érdekes, hogy különösen mióta Macron itt járt, mennyire látványosan próbálja eljátszani, hogy itt minden mennyire jogállami. Hogy működik az ügyészség, hogy zéró a tolerancia a korrupció ellen, hogy ellenzéki újságíróknak is válaszolgat, hogy egyáltalán nyomozás folyik állampárti figurák ellen. Mindez abba az irányba mutat, hogy most már jöhet a lóvé, gyerekek, az elmúlt tizenkét évet meg felejtsük el a francba. Azt hiszem, tényleg ránk fér egy kis pihenés, rám mindenképpen. Az agyam annyira belefáradt ebbe a sok hazudozásba, hogy már ott tartok, hogy lassan furcsa, ha valaki őszintén beszél hozzám. Egyszerűen muszáj pihenni, mert januártól itt politikai dzsihád lesz.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.