nlc.hu
Aktuális

A legjobban kereső halott sztárok 2021-ben

Ők voltak a legjobban kereső halott sztárok 2021-ben

Michael Jacksont 9 év után taszították le a lista éléről, mégpedig rögtön a harmadik helyre.

A Forbes magazin minden évben összeállítja az abban az esztendőben legjobban kereső halott hírességek listáját. Íme az idei top 13!

1. Roald Dahl – 513 millió dollár

Roald Dahlnak olyan történeteket köszönhetünk, mint péládul a Charlie és a csokigyár vagy épp a Matilda. Örökösei szeptemberben adták el az 1990-ben elhunyt brit író műveinek szerzői jogait a Netflixnek, a javarészt ebből származó, több mint 500 millió dolláros bevétel pedig azonnal a lista élére repítette Dahlt. A streamingszolgáltató a tervek szerint jövő decemberben mutatja be a Matilda remake-jét, míg a Charlie és a csokigyárhoz készült előzménysorozat, melyben Willy Wonkát Timothée Chalamet alakítja majd, várhatóan 2023-ban kerül majd műsorra.

Roald Dahl

Roald Dahl (Fotó: Tony Evans/Getty Images)

2. Prince – 120 millió dollár

Tavaly még a tizedik volt a listán, idén azonban már a második helyen szerepel Prince. A jókora ugrás annak köszönhető, hogy ebben az évben három örököse is megvált az érdekeltségeitől, összesen 108 millió dollár értékben, illetve ehhez adódtak még hozzá az 2016-ban elhunyt zenész műveinek jogaiból származó egyéb bevételek. 

Prince

Prince (Fotó: Getty Images)

3. Michael Jackson – 75 millió dollár

Michael Jackson kilenc évig letaszíthatatlan volt a legjobban kereső halott sztárok listájának éléről, idén azonban „csak” a harmadik helyen találjuk 75 millió dollárral – ami egyébként 27 millióval magasabb összeg, mint amennyivel tavaly első lett. A pénz jelentős részét a néhai popkirály Mijac Music nevű kiadója termelte, de csillagászati összegek folytak be Jackson legnagyobb slágereinek milliárdnyi lejátszása után is. 

Michael Jackson

Michael Jackson (Fotó: Phil Dent/Redferns)

Charles Schulz – 40 millió dollár

Snoopy világa idén is szépen hozott a konyhára a 21 éve elhunyt Charles Schulz örököseinek. Ahogy tavaly, úgy idén is az Apple TV+-szal kötött megállapodás termelte a legtöbb pénzt: a streamingszolgáltató a közelmúltban felvette műsorára az 1966-os Snoopy és a halloween című rajzfilmet, a Snoopy az űrben című sorozat második évada pedig november közepén indult.

Charles Schulz

Charles Schulz (Fotó: Frank Trapper/Corbis via Getty Images)

Dr. Seuss – 35 millió dollár

Az 1991-ben elhunyt amerikai író és karikaturista Dr. Seuss könyveiből csaknem 7 millió példányt értékesítettek idén az Egyesült Államokban, ám az ebből származó összeg az év bevételeinek csak egy részét teszi ki. Az alkotó műveinek jogait kezelő Seuss Enterprises ugyanis a Zöld sonka és zöld tojás című könyvből készült animációs sorozat első évadának sikere után egy második, pénzügyileg igen gyümölcsöző évadra is leszerződött a Netflixszel.

Dr. Seuss

Dr. Seuss (Fotó: Aaron Rapoport/Corbis/Getty Images)

A lista további helyezettjei:

6. Bing Crosby – 33 millió dollár

7. Elvis Presley – 30 millió dollár

8. Arnold Palmer – 27 millió dollár

9. Gerry Goffin – 23 millió dollár

10. Luther Vandross – 21 millió dollár

11. Bob Marley – 16 millió dollár

12. Juice Wrld – 15 millió dollár

13. John Lennon – 12 millió dollár

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top