Spoiler: az egyik honfitársáról van szó.

Már csak két futam van hátra a szezonból, de Lewis Hamilton még nem húzta be nyolcadik világbajnoki címét. Ráadásul nem is biztos, hogy még idén megszerzi, merthogy Max Verstappen 8 pontos előnnyel vezet előtte, de nyilván ebből még bármi lehet – van, aki szerint például a Red Bull-os innen is elbukja.

Ha idén nem nyer Hamilton, akkor jövőre ismét próbálkozhat, szerződése  ugyanis a következő szezonra is van a Mercedesszel. Ugyanakkor biztosra vehetjük, hogy nehezebb dolga lesz a britnek, – a nagy 2022-es szabályváltozásokon túl – már csak azért is, mert Verstappen mellett új csapattársával, George Russell-lel is komolyan kell számolnia. Az F1 egyik legnagyobb tehetségének tartott 23 éves pilóta egészen biztosan nyerni akar ellene is, ezt pedig Hamilton is tudja:

„Gyors akar lenni és nyerni akar. (...) Szurkolok neki, hogy sikerüljön. Eljön majd az az idő, amikor én már nem leszek az F1-ben, és szeretném, hogy ő legyen a következő brit, aki megnyeri a világbajnokságot.”

Russell érkezése egyébként arra az időszakra emlékezteti Hamiltont, amikor a McLarenhez került a kétszeres világbajnok Fernando Alonso mellé még 2007-ben: „Már az első versenyemen le akartam győzni őt. Azt várom, hogy George is ilyen mentalitással csatlakozik a csapathoz, különben hogy válhatna győztessé?”

(Forrás: gpblog.com, fotó: formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Megdönthetetlennek hitt rekordot dönthet meg Verstappen

Michael Schumachert, Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont taszítaná le a trónról.

Szánalom, hova süllyedt a Mercedes és a Red Bull világbajnoki párharca

A pályán és azon kívül is dúl a háború, a Katari Nagydíjon pedig a bokszutcában csaptak össze a felek, kérdés, hogy mennyire korrekten.

Alonso: Baszd meg, nagyon régóta várok már erre!

Alonso megkapta a kérdést, amire az adott pillanatban ember nem válaszolt volna másképp.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában