Vona Gábor nem tartja kizártnak, hogy Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc között valóban dúl a szerelem

szerelem
2021 november 30., 17:51
comments 22

Az Index tavaly elindult modellváltásának egyik legmeglepőbb fordulata, hogy a szélsőjobboldali pártvezérből középen álló okoskodónak átpozicionált Vona Gábor is állandó szerző lett. Tehát az ember, aki 2018-ban elhitte magáról, hogy ellenzéki együttműködés nélkül is megnyerheti a választásokat, most hétről hétre megfejti a magyar közéletet a NER-nek átjátszott lapban.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Kedden éppen Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea kapcsolatát elemezte ki, mert szerinte lehet itt 5 olyan dolog, ami rajta kívül még senkinek sem jutott volna eszébe. És Vona rögtön az első pontban kétséget sem hagy afelől, hogy ez tényleg így van:

„Miközben a többség Várkonyi Andrea esetében teljes mértékben kizárja, én egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a két fél között valóban dúl a szerelem. A szerelem ugyanis nem racionális.

A szerelem pszichedelikus állapot, konstruktív észlelés, torzan andalító szemüveg. Tömören: a szerelem hazug. Nem a valóságot látjuk, hanem valamit, amit valóságnak akarunk látni. Mészáros és Várkonyi most valószínűleg egy rózsaszín ködben él. Mint hosszú ideje bolyongó, de váratlanul egymásra lelt ikerlelkek lebegnek önfeledten a szomorú magyar valóság felett.”

Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc
photo_camera Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc éppen ikerlelkekként lebegnek önfeledten a szomorú magyar valóság felett Fotó: Mészáros Csoport

Majd a szegény ember Tölgyessy Pétere egy költség-haszon elemzést is elvégzett, hogy kiszámolja, vajon melyik félnek jelentett nagyobb szintlépést a házasság. És itt is meglepő eredményre jutott: „Várkonyi Andrea egy többdiplomás – orvos, pszichológus, közgazdász – nő, közismert és sikeres újságíró, aki eddig is és önerőből is nagyon jó anyagi körülmények között élt. Igen, ahogy mondtam, most sokkal komolyabb gazdagság veszi körül, de az ő esetében a változás csupán mennyiségi. Mészáros Lőrinc esetében ellenben történt egy nagy minőségi ugrás. Az emberek szemében eddig minden gazdagsága ellenére csak egy lesajnált, kinevetett politikai pénztárnok volt, a bumfordi gázszerelő, Orbán hasznos hülyéje, de immáron ő az a férfi, az a celeb, akinek a kifutókon majd ott ragyog a híres szőke ciklon az oldalán.

Majd az levezette, hogy

„JELENLEG VÁRKONYI ANDREA NAGYOBB VESZÉLYT JELENT A NER-RE, MINT AZ EGÉSZ UNIÓS HÓBELEVANC ÉS A KOMPLETT ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS EGYÜTTVÉVE. Ő lett a rendszer leggyengébb pontja, hiszen azt a legsebezhetőbb részénél, a szívénél hálózta be.”

Ugyanis nem tartja kizártnak, hogy Várkonyi egyszer majd mindenről kitálal, ezért már Orbán Viktor sem aludhat nyugodtan. De Vona még azt is el tudja képzelni, hogy a szerelem olyan változásokat indít be Mészáros Lőrinc fejében, hogy a végén még Orbán Viktor ellen fordul.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.