Sztárok

Rátalált a szerelem ByeAlexre: szexi modell csavarta el az énekes fejét

ByeAlex tudatosan óvja a magánéletét a nyilvánosság előtt, így nem sokat lehetett tudni arról, hogy foglalt-e a szíve. Most azonban kiderült: többé nem magányos, ugyanis egy csinos modell elrabolta a szívét.

Nem árul el sokat a magánéletéről

ByeAlex az elmúlt években leginkább az X-Faktor mentoraként várt közismertté, de persze mindeközben tudatosan építette a zenei karrierjét is, mostanra pedig már jelentős számú rajongótáborral büszkélkedhet. Az énekes emellett különc megjelenésével is sokszor felhívja magára a figyelmet: azon túl, hogy látványos tetoválások borítják a testét, egy ideje a körmét is festi, legutóbb pedig azzal verte ki a biztosítékot sokaknál, hogy fogékszert csináltatott. Vannak, akik odáig vannak ezért a stílusért, míg másoktól kíméletlenül kap hideget-meleget, ám ez az extravagáns előadót kicsit sem érdekli, hogy kinek milyen a megítélése róla. Szívügyeit azonban nem teregeti ki a nyilvánosság előtt: legutóbb két éve lehetett a szerelmi ügyeiről, amikor szakított korábbi szerelmével, azóta viszont többet nem lehet tudni ezügyben semmit – egészen mostanáig. Kiderült ugyanis, hogy az énekes fejét egy fiatal modell csavarta el, akivel már jó ideje randevúzik. További részleteket a galériánkban találsz!

A feltűnő szépségű lányt Benjaminának hívják, és már jó pár hete komolyra fordult közte és ByeAlex között a kapcsolat. „Egyáltalán nem bujkálnak, csinálnak közös programokat, gyakran járnak étterembe randizni, ismerkednek. Még korai lenne megmondani, hogy mi lesz a kapcsolatukból, de az biztos, hogy jól érzik magukat egymás társaságában. A közeli barátainak Alex már mesélt is a lányról, de egyelőre nem sok mindenkinek mutatta be őt” – nyilatkozta a Blikknek az énekes egyik ismerőse.
Kattints a további képekért!

Puskás-Dallos Peti két versenyzője búcsúzott el a műsortól a második élő show végén.

Leadfotó: Instagram/ byealexittvan

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Március 30-án elhunyt Tordy Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a honi színházművészet kimagasló alakja, megannyi mozi- és tévéfilm közkedvelt szereplője. Vajon ki foglalhatja el...
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?