Sztárok

Tévedésből férfi néven anyakönyveztették és egyszer visszatért a halálból – ezeket valószínűleg te sem tudtad Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari, a magyarok egyik kedvenc színésznője, a Nemzet Színésze, a kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművész ma ünnepelné 86. születésnapját. Összeállításunkban megemlékezünk róla, és olyan érdekességeket is felsorakoztatunk vele kapcsolatban, amit kevesen tudnak!

A színjátszás egyik legnagyobb alakja volt

Gyerekkorában nagyapja mozijában arról ábrándozott, hogy jön majd egy híres színész és felfedezi. Ha nem is pont ez történt, de csakugyan felfedezték, miután a Színház- és Filmművészeti Főiskola elsőéves hallgatójaként megkapta Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét, ami híressé tette őt. Onnantól kezdve nem volt megállás: folyamatosan járt a forgatásokra és a színpadra. Szerepelt vígjátékban, romantikus filmekben, drámákban, zenés produkciókban, aligha akadt olyan műfaj, amiben ne próbálhatta volna ki magát.

Törőcsik Mari a magyar kulturális élet legtöbbet díjazott művésze volt 2021. április 16-án bekövetkezett haláláig. Nem véletlenül választotta a Forbes 2017-ben a 4. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.

2020-ban döntött úgy, hogy nem lép többet színpadra és a következő év márciusában tüdőgyulladással bekerült a szombathelyi kórházba, ahol hetekig kezelték, de végül sajnálatos módon elhunyt.

Galériánkból számos érdekességet megtudhatsz a kivételes színésznőről!

Tévedésből kapta nevét 1935. november 23-én született a Heves megyei Pély községben Törőcsik Marián néven. Egy forrás szerint a különleges név történetében az állt, hogy a jegyzőnek bediktált Mariann nevet tévedésből Mariánnak írta be.
Kattints a további képekért!

leadkép: instagram

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.