Will Smith oroszlánként védi a gyerekeit

Biztos pár embernek az idegeire mentem a forgatáson, de az én felelősségem volt, hogy ez a film jól mesélje el a családunk történetét. Ha elrontják, nem lesz még egy ilyen lehetőség. Venusról az első cikk még kilencéves korában jelent meg a Compton Gazette-ben, és az elmúlt évtizedekben rengeteg olyan írással találkoztunk már, ahol nem úgy mutattak be bennünket, aminek sok köze lett volna a valósághoz. Számos újságíró vonta kétségbe, hogy nekünk, testvéreknek valóban ilyen jó a viszonyunk, szóval kialakult bennünk egyfajta bizalmatlanság a külvilág felé. Ennek is volt köszönhető, hogy eleinte nehezen bíztunk a filmesekben. Persze idővel beláttuk, hogy egy oldalon állunk és kiváló partnerek abban, hogy a családunk sztorija ezúttal jól legyen elmesélve.

Nagyon érzelmes volt számomra végignézni a filmet, pedig előtte olvastam a forgatókönyvet és láttam az előzeteseket is. Leginkább az tetszett benne, ahogyan visszaadta, hogy milyen volt akkoriban a családi atmoszféra nálunk, ahogy azt is, milyen szoros volt a viszonyunk Serenával. Kicsit szürreális az egész, hogy őszinte legyek, de nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen jó film születhetett a történetünkből.

A szürreális szónál jobbat én sem tudok mondani az élmény leírására. Csodás volt látni ezeket a nagyszerű színészeket és filmeseket, ahogyan a maguk legjobbját nyújtva valami pompásat alkottak. Még ma is alig tudom elhinni, hogy az életünket mások akkora jelentőségűnek gondolják, hogy film szülessen belőle. Tényleg valakik lettünk? (nevet) Az egész élményt pedig új szintre helyezte, hogy Will Smith játssza az édesapánkat.

Saniyya és Demi óriási feladattal nézett szembe. Nemcsak meg kellett tanulniuk teniszezni a szerepük kedvéért, hanem úgy kellett teniszezniük, ahogyan a világ két legnagyobb klasszisa, Venus és Serena teniszezett gyerekként. Elképesztő, milyen szintet kellett megugraniuk, és ezt onnan is tudom, hogy én is álltam már hasonló kihívás előtt, amikor Muhammad Alit kellett eljátszanom. Azt kellett elhitetnem a filmben, hogy úgy bunyózom, mint a világ egyik legjobbja, miközben a legtöbb profi bunyós sem tud úgy bunyózni, ahogyan ő. A legtöbb profi teniszező sem tud úgy játszani, mint Venus és Serena. Saniyyaról tudni kell, hogy nemcsak azt tanulta meg, hogyan játsszon úgy, mint Venus, hanem mindezt úgy csinálta végig, hogy ő valójában balkezes, Venus pedig jobb. Végig a rossz kezével kellett játszania. Ha részt veszek egy ilyen filmben, akkor személyesen vállalok felelősséget érte, hiszen a forgatás idejére ők lesznek a családom és ők lesznek a stábom, ezért is vagyok ennyire büszke mindenkire, hiszen mindenki a legjobbját nyújtotta.

Fiatalon láttam egy interjút a tévében, amit még Venus adott tizenhárom éves korában. Egy elég híres interjúról van szó, ahol az apja, Richard Williams egyszer csak közbevág a lány szavait kiforgatni próbáló riporternek, hogy hagyják békén a gyerekét, hiszen elég határozottan jelentette ki azt, amit mondott, egyszerűen csak fogadják el a válaszát. Venus arckifejezése az interjú során mélyen megragadt bennem. Azt szerettem volna, hogy egyszer majd így nézzen rám az én lányom is, amikor megjelenek mellette. Ez az interjú nagy hatással volt arra, milyen szülő lett belőlem. Venus arcára rá volt írva, hogy tudta, egy oroszlán áll az oldalán, aki bármitől és bárkitől megvédi őt. Számomra fontos, hogy a gyerekeim tudják, én vagyok az oroszlán, aki megvédi őket. Tudják azt, hogy nem fogom engedni, hogy bármi rossz történjen velük. Huszonvalahány évvel ezelőtt láttam azt az interjút, és már akkor megszerettem Richard Williams figuráját. Amikor jött a lehetőség, hogy részese legyek ennek a filmnek, ez az interjú volt az első, ami beugrott. Egy olyan apát akartam bemutatni, aki tűzön-vízen át megvédi a lányait.

Az egyik első találkozásunkkor Venus azt mesélte nekem a gyerekkorukról, hogy kicsit olyan volt számukra az egész, mint egyfajta agymosás. Számukra az volt a büntetés, ha nem játszhattak teniszt. Olyan volt az egész, mint valami jedi trükk, ugyanis a szüleiknek egyáltalán nem kellett őket noszogatniuk: a tenisz volt a kedvenc elfoglaltságuk. Nem kellett őket feltüzelni a tenisz iránt, mert a tűz mindig is ott volt bennük, maximum egy kis üzemanyagot kellett önteni rá, hogy jobban lángoljon. Ez egy újfajta szülői metódust, megközelítést mutatott nekem, miszerint nem irányítani kell a gyerekeinket, hanem támogatni őket a törekvéseikben. Ez két nagyon különböző hozzáállás, melyek egészen más módszereket kívánnak. A Williams-család egyik különlegessége az volt, hogy ugyan voltak szabályok, de ezek isteni, a vallásuk által rögzített szabályok voltak. Viszont a szabályokon belül a lányoknak nagy mozgástere volt, és nem az volt a nevelési módszer Richardék részéről, hogy „én vagyok a szülő, ezért biztosan igazam van, és azt fogod csinálni, amit én mondok”. Ez a hozzáállás azért is volt üdítően új számomra, mert én egész más szellemben nevelkedtem. Apám a seregben szolgált, és amikor felnőttem, a gyerekeknek még nem volt szava a családban. Senki sem kérdezett meg, hogy miről mit gondolok. Azt kellett tennem, amit mondtak nekem. Nyilván ennek a módszernek is vannak előnyei, de üdítően más volt, amit Williamséknél láttam.

A film előtt életemben egyszer voltam teniszpályán, az én sportom ugyanis a baseball. A tenisz valójában sosem érdekelt, de most legalább megtudtam, mennyire komplex ez a sportág, és milyen nehéz jól játszani. A fő motivációm a film esetében nem az volt, hogy egy jó teniszfilmet készítsek, hanem az, hogy egy olyan filmet csináljak, ami az anyukámnak is tetszik. Ő sem ért a teniszhez, de tudja, milyen nyerni vagy veszíteni, tudja, milyen a család, milyen a szeretet és milyen a szenvedés. Azt akartam, hogy ezek szerepeljenek a filmem középpontjában, és nem a tenisz, mert ezeket mindenki megértheti, ezekhez mindenki tud kapcsolódni. A teniszjelenetek forgatásánál az volt a fő szempont, hogy úgy mutassuk be őket, hogy azok is értsék, akik nem konyítanak a sportághoz, és közben azért kitérjünk a technikai oldalára is, ugyanis azt is el kellett mondanunk, mi volt az, amiben Venus és Serena forradalmasították a teniszt.

Hálával tartozom az alkotóknak azért, hogy egy olyan figurát írtak nekem, aki nem tűnik el a hős férje árnyékában. Igazságtalan lett volna Oracene karakterét háttérbe tolni, hiszen ez az őrült álom neki is legalább annyira köszönhető, mint a férjének. Fontos volt, hogy ő is központi szereplő maradjon, és ez a film ne csak a férje nagy hőstettéről szóljon.