Miért fiatalabbak, magasabban képzettek Márki-Zay szavazói? – a civil populizmus keresleti oldala – Válasz Online
 

Miért fiatalabbak, magasabban képzettek Márki-Zay szavazói? – a civil populizmus keresleti oldala

Mikecz Dániel
| 2021.11.12. | vélemény

Hogy létezik választói réteg, amely nem csupán a kormánypártokat, de az ellenzéki pártok, politikusok egy részét is elutasítja, nem magyar specifikum, hanem a kortárs képviseleti demokráciákban is tendenciózusan megjelenő jelenség – mutat rá Mikecz Dániel. A Republikon Intézet vezető kutatója szerint az viszont már magyar, kelet-közép-európai jellegzetesség, hogy a képviseleti demokrácia intézményeivel szembeni ellenérzés párosul az antipolitikai hagyománnyal. Az előválasztás utáni helyzetet elemző sorozatunkban Tordai Csaba, Lányi András, Körösényi András és Illés Gábor, Kovács Tibor, valamint Papp József írása után most Mikecz Dánielét közöljük.

hirdetes

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltsége egyszerre volt meglepő abban a tekintetben, hogy mennyire volt ismert és milyen szervezeti háttere volt az előválasztási kampány kezdetén, ugyanakkor megerősödése és győzelme kapcsolódik a kortárs politika tendenciáihoz. Régiónk tekintetében Ablonczy Bálint foglalta össze a hasonló, kívülálló, elitellenes politikusok megjelenését, ill. rövid ideig tartó felívelését. Nem vitatnám, inkább kiegészíteni szeretném a Válasz Online-on megjelent elemzéseket, azok közül elsősorban Körösényi András és Illés Gábor okfejtését, akik a jelenséget a plebiszciter vezérdemokrácia elmélete felöl közelítették meg. Az alábbi írásban azonban inkább a kereslet, tehát a politikai részvétel szemszögéből kívánom feltárni Márki-Zay Péter előválasztási sikerének okait. Nem állítom, hogy az írásban felvázolt társadalmi, politikai tendenciák kizárólagos magyarázatot adnának a hódmezővásárhelyi polgármester ellenzéki miniszterelnök-jelöltté választásában, de segítenek megérteni a politikusi szerepéhez kapcsolódó jelenséget.

Márki-Zay Pétert előválasztási sikere, politizálási stílusa, szakmai háttere és politikai életútja miatt már az előválasztási kampányban is hasonlították Donald Trumphoz. Az összehasonlítás alapja az elitellenesség és a fősodrú politikához viszonyított kívülállóság. Politikai sikerének kulcsa azonban nem a globalizáció, vagy – ahogy azt a hazai kontextusban használják – a rendszerváltás veszteseinek megszólítása. Sokkal inkább a képviselet válságával van összefüggésben. Ez utóbbi azonban olyan kihívás a képviseleti demokrácia felé, amelynek forrása éppen nem a lecsúszó középosztály, hanem a földrajzilag és társadalmilag is mobilisabb, magasabb státuszú választói csoportok. A képviseleti demokrácia válsága szoros összefüggésben áll a politikai intézmények jelentőségvesztésével, a politikai részvétel egyéniesülésével, a választott döntéshozó szervek kompetenciavesztésével, a nyilvánosság digitális szerkezetváltásával.

A politikatudomány az 1970-es évektől kezdve tartja számon a politikai pártokhoz való kötődés gyengülését, azzal párhuzamosan a pártok választóinak illékonyságát és a politika személyesedését. A politikába nem feltétlenül „beleszületnek” az egyének, tehát nem társadalmi helyzetük határozza meg politikai elköteleződésüket, hanem az valóban az egyéni választás kérdése. Az utóbbi ötven év individualizációs folyamatának a következménye nemcsak a politikai pártok szerepváltozása lett, de általánosságban az intézmények jelentőségének csökkenése a politikai cselekvés megvalósításában. Egyre jellemzőbb, hogy valaki nem valamilyen kollektíva tagjaként vesz részt a politikában – például egy tüntetésen nem szakszervezeti tagként, hallgatóként, pedagógusként –, hanem az általános politikai elégedetlenségét kifejező egyénként. Ugyanakkor

az önálló politikai cselekvésre képes egyének nélkül kiürülnek a hagyományos szervezetek, magukra maradnak a kevesebb kompetenciával rendelkezők.

Ennek a felismerése adja az alapját a társadalmi státuszokon átívelő aktivizmus modelljének (például: A Város Mindenkié). A közösségi média megkönnyíti az egyéni bekapcsolódást, a politikai részvétel megvalósítását, ugyanakkor a közvetítő intézmények hiánya miatt nem alakul ki hosszan tartó elköteleződés egy-egy ügy mellett, ez a rendszer inkább attitűdök, érzékenységek kialakítására alkalmas. Az egyén kompetenciái nemcsak a politikába való önálló belépés, hanem az ítéletalkotás kapcsán is bővülnek. Az iskolázottsági szint bővülése, az önálló információszerzés miatt egyre többen érzik úgy, hogy képesek autonóm véleményt alkotni a politikai folyamatokról. Az említett folyamatok alapvetően a nyilvánosság demokratizálódása, az egyéni politikai képességek gazdagítása irányába mutatnak, ugyanakkor ezek következménye a politikai intézményekkel, politikusokkal, politikai hatalommal szembeni növekvő bizalmatlanság is.

A képviseleti demokráciákban így egyre általánosabbá válnak olyan politikai részvételi formák, amelyek korábban a „nem-konvencionális” formákhoz tartoztak, mint a tüntetés, a direkt politikai akció, a polgári engedetlenség különböző formái. A kortárs állampolgári politikai cselekvésnek a motorja azonban már nem a „részvételi politikai kultúra”, hanem az öntudatosan, érdekei és értékei szerint konfrontálódó, önérvényesítő, azaz „asszertív politikai kultúra” (Dalton-Welzel). Szinte állampolgári kötelességként jelenik meg bizonyos társadalmi csoportokban a tiltakozó politikai cselekvés. Gondoljunk csak az Orbán-kormányok közép- és felsőoktatási intézkedéseit kísérő tüntetési hullámokra, amelyek egy adott korosztály politikai nagykorúvá válásának ceremóniái is voltak egyben. Pierre Rosanvallon értelmezésében azonban a politikai intézményekkel szemben bizalmatlan állampolgári viselkedés segít a választott politikusok állampolgári ellenőrzésében, az ellen-demokrácia így kiegészíti a képviseleti demokráciát. A képviseleti demokrácia intézményeivel szemben azonban nem kizárólag az alacsonyabb jövedelemmel, képzettségi szinttel, státusszal rendelkezők bizalmatlanok, hanem az elégedetlenség mellett a politikai cselekvéshez, az önérdek-érvényesítéshez szükséges egyéni kompetenciákat felsorakoztatni bíró társadalmi csoportok tagjai is. Kutatási eredményeink erősítették meg azokat a feltevéseket, hogy Márki-Zay Péter szavazói fiatalabbak, magasabban képzettek és jellemzően online tájékozódnak, valamint hajlamosabbak középre helyezni magukat a hagyományos bal-jobb skálán.

Hogy létezik választói réteg, amely nem csupán a kormánypártokat, de az ellenzéki pártok, politikusok egy részét is elutasítja, tehát nem magyar specifikum, hanem a kortárs képviseleti demokráciákban is rendre megjelenő jelenség.

Mindemellett magyar, kelet-közép-európai az a jellegzetesség, hogy a képviseleti demokrácia intézményeivel szembeni bizalmatlanság, ellenérzés párosul az antipolitikai hagyománnyal, a civil-politikusi identitással. Ennek gyökere a rendszerváltás időszakában keresendő, amikor az önszerveződésen, autonóm állampolgári interakciókon alapuló civil társadalom kvázi ideológiaként szolgált az állampárttal szemben. A civil, legyen az egyén vagy szervezet, ebben a hagyományban úgy jelenik meg, mint partikuláris érdekektől mentes, a morális maximák alapján cselekvő entitás. A civil tehát képes olyan „üres jelölőként” működni, amely magába tudja sűríteni a politikával szembeni (felső)középosztályi elégedetlenséget, bizalmatlanságot és önkifejezési igényt. Ebben az értelemben a civil identitását hangsúlyozó politikus sajátos módon alkalmazza a populista módszert, amikor szembeállítja civileket és magát az elitekkel, a politikai intézményekkel. Célcsoportját ugyanakkor a fentiek értelmében nem feltétlenül a magára hagyott, további vagy relatív lecsúszástól tartó alsó- és középrétegek, hanem a képviseleti intézményektől és hagyományos politikától a korrupció, a vélt vagy valós szakpolitikai kudarcok és a civil univerzalizmus alapján idegenkedő választók adják.

A politikával szembeni bizalmatlanság azonban nem tűnik el magától, a kihívó civil-politikust is érheti az a meglepetés, hogy másnap már az elithez, a régiekhez sorolja őket az újra, a „változásra” vágyó asszertív közvélemény.


A Válasz Online külsős szerzők számára indított, előválasztás utáni értékelő sorozatában eddig Tordai CsabaLányi AndrásKörösényi András és Illés GáborKovács Tibor, valamint Papp József írását közöltük.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Részletek >>>

#ellenzék#Márki-Zay Péter#politika#populizmus