Interjú Vomberg Frigyessel

Az első benyomásom rólad az, hogy rendkívül kiegyensúlyozott, csupa mosoly, csupa szív ember vagy. A műsorból mégis sokan úgy ismernek, mint aki gyakran ordít magából kikelve. Könnyű kihozni a sodrodból?

Igen, alapvetően vajszívű és kiegyensúlyozott embernek tartom magam. Annak mindig nyomós oka van, ha elszakad nálam a cérna. Nálam minden fekete-fehér, a szélsőségek jellemeznek. Én vagyok az, aki a legjobban igyekszik fenntartani a katonás rendet és a hierarchiát. Ha megemelem a hangom, annak általában elég prózai oka van. Mi nem azt halljuk a stúdióban, amit a nézők a televízióban. Miközben a versenyzők az ételekre koncentrálnak, irtózatosan nagy a hangzavar, mindenki egyszerre beszél, csörömpölnek az edények, a konyhai eszközök. Ha azt akarom, hogy odafigyeljenek arra, amit mondok, muszáj megemelnem a hangomat, különben nem hallják meg. Mint ahogyan a vadállatoknak is fel kell ismerni az anyjuk hangját, azt akarom, hogy az enyémet is felismerjék a versenyzőim. Van, ami teljesen kiveri nálam a biztosítékot. Az egyik ilyen az volt, amikor az egyik versenyző kiöntötte a kókusztejet és rádobott egy konyharuhát, ahelyett, hogy feltakarította volna. Ilyen nincs! Tizenöt méterre állt tőlem az illető, persze, hogy üvöltöttem. Azonnal leállíttattam a forgatást. Ilyen nem fordulhat elő. Egyrészt a trehányság zavart ebben, mert ha valakinek a fejében nincs rend, körülötte is káosz lesz. A másik nagyon fontos dolog az, hogy ez a versenyző nem figyelt oda másokra. Ez tipikus egoizmus, ami a csapat halála. Ez konkrétan balesetveszélyes. A rendet nem csináljuk, hanem tartjuk.  Ha azt látom, hogy nem jó az időzítés, akkor is keményen beolvasok.

Vomberg Frigyes (Fotó: Sajtószoba)

Ilyenkor valódi dühöt vagy haragot érzel?

Sosincs igazi harag a megnyilvánulásaim mögött. Egyetlen cél létezik: a legjobban teljesíteni. Ha empatikus vagyok, mindig engedek a határaimból és a végén én iszom meg a levét. Úgy nem tudom elérni a célunkat. A konyhában nincsenek egyéni vágyak és döntések, ott diktatúra van. A Bocuse d’Or versenyen is, ahol a magyar csapat felkészülésében segíthettem, a tökéletes csapatmunka és összhang hozta meg az eredményt, nem az egyénieskedés. Büszke vagyok a 11. helyezésünkre.

Amikor az imént beléptünk ide az Allegretto Étterembe, Dobos Richárd étteremvezető rögtön azt a kérdést szegezte neked: „Fricikém, ugye nem igaz, hogy a versenyzőknek mindössze egy óra alatt kell elkészíteniük az ételeket?” Sokszor megkapod ezt a kérdést?

Igen, és most is elmondtam, hogy valóban ennyi idő áll a rendelkezésükre. Egy perccel se több. Versenylázban égnek, és ez teljesen természetes. Sok versenyző úgy érkezik ide, hogy van egy elképzelése, idővel aztán kiderül, hogy az köszönőviszonyban sincs a valósággal. Ez egy kőkemény verseny, időkényszer van, ami beszorítja őket egy skatulyába. Ilyen körülmények között kell a legjobbat kihozniuk magukból. Érdekes ugyanakkor az is, hogy miközben instruálom őket, sokan teljesen elveszítik az időérzéküket. Valószínűleg senki nem kiabálna, ha az lenne a műsor koncepciója, hogy van rá két órád vagy mondjuk fél napod, hogy valami klassz ételt csinálj. Valós az egy órás időintervallum, ez ad súlyt az egésznek.

Te szoktál mostanában hibázni?

Hogyne, nagyon sokat. Ilyenkor ugyanolyan mérges vagyok magamra, sokszor nem is értem, hogy voltam erre képes. Oda kell figyelnem magamra, önkontrollt próbálok gyakorolni. Rajtam nem múlhat a versenyző produktuma, ők tőlem függenek. Fejben egyszerre nyolc-tíz munkafolyamatban vagyok benne. Amikor bármelyikükhöz odalépek, tűpontosan tudnom kell, ki hol tart, mit csinál, mit ront el éppen. Az a lényeg, hogy a csapatomat úgy irányítsam, hogy együtt minél többet nyerjünk. Akkor védettséget kapnak, nem kell egyéniben főzniük, ahol könnyű elvérezni. A győzelem érdekében olyan döntéseket kell bevállalnom, ami meghaladja a képességeiket. Van, hogy nagyon erőteljesen szólok rájuk. Nehéz lavírozni, mi az, ami még egészséges. Vegyünk egy konkrét példát. Mondjuk én tudom, hogy egy bizonyos hús véresen a legjobb. Ha a vendég kint az asztalnál nézegeti és megkérdezi, hogy biztosan így a legjobb, akkor most mikor hibázok? Ha a legjobbat készítem vagy ha nekik felelek meg? Hiába csinálom tökéletesen, ha az, aki megkóstolja, nem úgy szereti. Volt olyan, hogy a legjobbat akartuk elkészíteni és nem feleltünk meg. Mi a tanulság? Meg kell nézni, kinek főzünk és eszerint kell teljesíteni.

Frigyes és csapata a Séfek séfe című műsorban (Fotó: Sajtószoba)

A jelenlegi szériában szerinted mi motiválja a versenyzőket?

Nagyon változó. Vannak, akik a tizenöt perc hírnévért jelentkeznek. Mások szeretnék megmérettetni magukat és menet közben jönnek rá, hogy ez egy nagyon kemény karakterharc és elvéreznek ebben. Vannak, aki nagyon jó szakemberek, de ilyen-olyan okból kifolyólag úgy érzik, hogy ez a verseny adhat az életüknek egy lökést. Olyanok is vannak közöttük, akik nagyon jók, nagyon tehetségesek és nagyon jó, hogy itt vannak. Sokszor mondom nekik, hogy nem elég jól főzni. Folyamatosan fejlődni kell, művelődni, rengeteget olvasni. Nemcsak szakácskönyveket, hanem pszichológiát és szépirodalmat is.

Mi jelentette számodra eddig a legnagyobb meglepetést a versenyben?

Van olyan női versenyzőm, akinek az embersége és az akarása lepett meg. Nagyon nagy eltökéltséggel dolgozik és sikerült is jól beilleszkednie a csapatba, ezért nagyon becsülöm, példaértékű.

Szoktad azt hangoztatni, hogy negyvenévesen a szakács mehet a kukásautóra. Milyen lehetőségei vannak a szakmában annak, aki most szeretne a csúcsra törni és vajon meddig tudja kiélvezni a munka szépségeit?

Nem csoda, hogy a legtöbben negyvenéves korukra kiégnek, fizikailag és szellemileg is elfáradnak. Ez egy nagyon kemény szakma. Mi minden egyes nap háborúban vagyunk. A vendég, ha úgy vesszük, a küzdő felünk. A vendég pedig mindig rátapint a gyengeségünkre. Felülről pedig a főnök koppint a fejünkre. Nem csoda, hogy elfáradnak, a napi taposómalom felőröl, ráadásul nincsen megfelelő landoló pálya. Nem véletlenül hozom példának, hogy ilyenkor lehet a kukásautóra menni dolgozni, sok más lehetőség nincsen. Mégis azt mondom, hogy ritka ugyan, de az, aki ügyes, elszánt, szorgalmas, kitartó és tehetséges, annak mindig van és lesz keresnivalója a szakmában.

Vomberg Frigyes (Fotó: Hídvégi Krisztina)

Érdekességek Vomberg Frigyes séfről:

• „Ha arra várna a család, hogy azt egyék, amit én főzök, akkor valószínű éhen halnának” – minden séf mögött áll egy erős feleség
• “Séfek Séfe: olyan gusztustalan étel került a séfek elé, hogy öklendezve rohantak ki a stúdióból”
• “Újabb mérföldkő: könyvet ad ki Vomberg Frigyes”