FRISS: A DK bepereli a bizonyítékok nélkül vádaskodó nőt

Betelt a pohár a semmiből előbukkanó rágalmazókkal.

„Márki-Zay Péter igazat mondott, engem is megzsarolt a DK!” – ezt írta ki Popovics Judit, a Mindenki Magyarországa Mozgalom visszalépett képviselőjelöltje a Facebook-oldalára szerda este.

Az MMM jobboldali miniszterelnök-jelöltje ugyanis a szerda esti, RTL-es tévévitán arról beszélt, hogy van olyan jelöltjük, nevezetesen Popovics Judit, akinek először államtitkári posztot ajánlott a DK, majd meg is zsarolta.

A képviselő végül nem kapott frakció-befogadónyilatkozatot a pártoktól, így nem indulhatott el.

Popovics megszólalt az ATV szerda esti Voks című műsorában is, ám állításait semmivel nem tudta bizonyítani.

Ezt követően Gréczy Zsolt az ATV csütörtök reggeli Start című műsorában reagált Popovics zsarolási vádjaira. A DK politikusa azt mondta:

„a hölgynek lesz lehetősége a bíróságon megpróbálni bebizonyítani az igazát. Be fogjuk perelni”.

Gréczy hozzátette, a hat párt egyike sem adott Popovics Juditnak befogadó nyilatkozatot, és erről hatpárti jegyzőkönyv is van.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek