Az utolsó párbaj filmkritika

A Venom 2. kritikámban épp e héten panaszkodtam, hogy a Vérontó alcím ellenére túlságosan vértelen a produkció. Nos, Az utolsó párbajról ezt egyáltalán nem lehet elmondani - sőt kicsit olyan az egész, mintha valahogyan ebbe a filmbe került volna az összes vér, amit a két alkotás között kellett volna elosztani.

Mindazonáltal a naturalista ábrázolásmód ez esetben egyáltalán nem véletlen: a brutalitás kendőzetlen bemutatása azt a célt szolgálja, hogy megmutassa számunkra a középkor valóságát, melyben nem csupán egy nő, de a legtöbb emberi lény sorsa sem volt egy leányálom. Ezt pedig minden téren igencsak meggyőzően teszi a film, a helyszínektől és díszletektől kezdve a jelmezeken át egészen a korabeli viszonyokig.

Jean de Carrouges (Matt Damon) mindig kész meghalni királyáért

A XIV. század második felének francia királyságában járunk, ahol Jean de Carrouges (Matt Damon) és Jacques Le Gris (Adam Driver) földesurak, barátok és egyben fegyvertársak, akik már több háborúban is egymás oldalán harcoltak. Barátságukat azonban idővel kikezdi a tény, hogy hűbéruruk, a hatalmát alaposan kiélvező Pierre d'Alencon gróf (Ben Affleck) egyre bizalmasabb viszonyt ápol Jacques-kal, miközben Jeant újra meg újra hátrányban részesíti.

Egy napon odáig fajulnak a dolgok, hogy a skóciai hadjáratból hazatérő Carrouges-t azzal fogadja ifjú felesége, a szemrevaló és intelligens Marguerite (Jodie Comer), hogy Le Gris betört az otthonukba és megerőszakolta őt. A becsületében vérig sértett Carrouge az igazságszolgáltatás elé viszi a dolgot, melynek nevében a fiatal VI. Károly király (Alex Lawther) a két férfi küzdelmére bízza a döntést. Ezzel kezdetét veszi az utolsó törvényes párbaj franciahonban...

Jacques Le Grist (Adam Driver) jobban izgatják az egyéb jellegű hódítások

A cselekmény megtörtént eseményeken nyugszik, s bár a forgatókönyv egy fiktív regény, Eric Jager Az utolsó párbaj c. műve alapján készült, az elénk táruló korrajz teljességgel hiteles, vagy legalábbis hihetőnek tűnik. Noha abban biztosak lehetünk, hogy a valóságban nem minden úgy történt, ahogyan a könyv vagy a film elénk tárja, Ridley Scott újabb nagyszabású mozijában tanúi lehetünk a korabeli háborús és feudális viszonyoknak, a hűbéri rendszernek, s nem utolsó sorban a nők kiszolgáltatott helyzetének.

Akkoriban általános gyakorlat volt, hogy Istenre bízták az ítélkezést, hogy eldöntse, ki a bűnös és ki az ártatlan. Az istenítélet egy különös, barbár, ám mégis szabályozott szokás volt, melynek lényege, hogy amelyik harcos életben maradt a párbaj végén, azt nyilvánították győztesnek, Isten akaratának jeleként. A történet szempontjából mindez kulcsfontosságú jelentőséggel bír, mivel amennyiben Jean de Carrouges elveszíti a párbajt, feleségét máglyán égetik el, büntetésképpen a hamis vádaskodásért.

A narratíva három különböző szálon, a három főszereplő szemszögéből nézve tárja elénk a történteket, melyből újfent kiviláglik az örök igazság, hogy általában mindenkit leginkább csak a saját szempontjai érdekelnek.

Vajon mennyire örül Marguerite (Jodie Comer) férjura hazatértének?

Egyszer adott a konzervatív és igencsak egyszerű lélek Jean, a hűséges katona, kinek a becsülete és öröksége mindennél fontosabb. Azután ott van a bohém Jacques, a kalandor, playboy és hősszerelmes, aki hazája védelme mellett az életet is igyekszik minél jobban kiélvezni. És végül, de nem utolsósorban a törékeny Marguarite, aki szeretne jó feleség és anya lenni, ám hiába vágyik a gyengédségre, a férfiak csak kihasználják saját céljaik érdekében.

Marguerite történetén keresztül láthatjuk, hogy egy feleséggel kapcsolatban sokszor az volt a legfontosabb a férjük (és mások) számára, hogy képesek-e egészséges (fiú) gyermeket a világra hozni. Végül a három cselekményszálból összeáll a teljes kép - ráadásul közben Ridley Scott leckét ad számunkra filmkészítésből.

Pierre d'Alencon gróf tudja, kinek drukkol (Igen, jól látod, ez tényleg Ben Affleck!)

A korabeli viszonyok bemutatása mellett rengeteg az áthallás a mai társadalomra is, melyben a nők sokszor még mindig nem merik elmondani senkinek, ha erőszak áldozatai lettek. Aligha véletlen, hogy Affleck és Damon mellett az íróként és rendezőként is igen sikeres Nicole Holofcener hozta össze a forgatókönyvet - egy hölgy közreműködése alighanem nélkülözhetetlennek tűnt annak érdekében, hogy a női szempontok valóban autentikus módon jussanak kifejezésre.

Lehet, hogy egyesek már unják a sok "feminista propagandát", és tény, hogy a narratíva néha kicsit szájbarágós, az viszont biztos, hogy nagyon hatásos. Így többek között arra is sikeresen rámutat, hogy nem csupán a nők szenvedtek az akkori viszonyoktól, hanem mindenki, aki nem a "tápláléklánc" legteteje közelében, a hatalmasok kegyeiben találta magát. Mert ha épp nem Isten döntött amúgy is előítéletek által terhelt sorsával kapcsolatban, akkor megtette azt a hűbérúr vagy maga a király...

Ööö, nem baj, hogy ha veszítesz, engem elégetnek, drága szerelmem?

A film üzenete tehát maximálisan átjön, amennyiben a látottak alapján az ember határozottan örül, hogy nem abban a korban kellett élnie. Erre persze Scott rendezése is rátesz egy nagy lapáttal a naturalizmus jegyében megörökített erőszak és brutalitás leplezetlen ábrázolásával. Dariusz Wolski operatőri munkája pedig újfent kitűnő, gyönyörűen felvett képeit látva a néző szinte tényleg a helyszínen érezheti magát.

Az utolsó párbaj távolról sem az a romanticizált lovagregény, amit a műfajtól többnyire megszokhattunk, és akció- vagy kalandfilmnek sem igazán nevezhető. Sőt, ha valaki empatikus típus és hajlandó átadni magát a látottaknak, annak pszichésen felettébb megterhelő élmény lesz Ridley Scott legújabb mozija. Éppen ezért olyanoknak nem lehet nyugodt szívvel ajánlani, akik csak egy könnyed kikapcsolódásban reménykednek, mint ahogy első randifilmnek sem igazán alkalmas.

Az utolsó párbaj előzetes