Sport

Nagy bejelentést tett pályafutásáról Hosszú Katinka

MTI

Létrehozva: 2021.10.13.

Szabadabb és kevésbé stresszes felkészüléssel hozza magát újra formába Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, aki a jövőben - a tőle megszokottól eltérően - biztosan kevesebb versenyszámban áll majd rajtkőre az eseményeken.

Forrás: Bors Archív

A 32 éves sportoló az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, a tokiói ötkarikás játékok óta eltelt két hónapban sokat pihent és sikerült feltöltődnie, másfél hete pedig elkezdte az edzéseket.

"A legfontosabb dolog, amit a nyári olimpián megtanultam, hogy sokkal jobban kell figyelnem magamra. Úgy érzem, Tokió előtt túlzásba vittem az edzéseket, mind többet és többet tréningeztem, de legközelebb sokkal jobban fogok hallgatni magamra és a szervezetemre" - fogalmazott Hosszú, aki hozzátette, a japán fővárosban még nem is érezte igazán, hogy mennyire fáradt, utólag viszont biztos benne, abban az állapotában a 400 méter vegyesen elért ötödik helyezés volt a maximum, amit ki tudott hozni magából.

"Korábban még sosem fordult elő velem, hogy egy nagy világversenyt követően ilyen hosszú pihenő után kezdjek el újra edzeni, ezért nem tudom pontosan, most mennyi időre lesz szükségem ahhoz, hogy újra formában legyek" - nyilatkozta a kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó, akinek az a célja, hogy a decemberi rövidpályás vb-n már elinduljon.

"Előtte azért már szeretnék versenyezni, de szabadabb, kevésbé stresszes felkészülésben gondolkodom, élvezni szeretném az úszást" - mondta Hosszú, aki megjegyezte, a jövőben kevesebb versenyszámra koncentrál majd, és mivel alapvetően vegyesúszó, ezért abban biztos, hogy elsősorban a vegyesre fog készülni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135836_auto_resized.jpg
origo.hu

Ukrajna beismerte: elkerülhetetlen a totális összeomlás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713291610
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713291610
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján