nlc.hu
Sztárok

Takács Nikolas akkor és most

Takács Nikolas: 11 éve ismertük meg az X-Faktorban, és semmit sem öregedett

Sokunk számára emlékezetes marad a pillanat, amikor a felvidéki zenészt először hallottuk énekelni. Azóta megjárta Amerikát, de a honvágya hazahozta, és újra koncertezik.

Takács Nikolas-t 2010-ben láthattuk először az első magyarországi X-Faktorban, és az biztos, hogy aki hallotta tőle a Hallelujah-t, a mai napig emlékszik rá. De mi történt vele az elmúlt 11 évben?

Takács Nikolas, „a kalapos srác”

Az énekest az egyik mentor, Keresztes Ildikó nevezte el kalapos srácnak, ugyanis mindig viselt kalapot vagy sapkát. Takács egy korábbi, nlc-nek adott interjúban elmondta hogy a kalapviselés a stílusához tartozik, és azóta is imádja:

„Már jóval a tehetségkutató előtt beleszerettem a kalapok viselésébe. Igen, azt hiszem, ez a dolog hozzám tartozik. Van, aki kendős, van, aki ékszeres, én pedig sapkás vagyok. Nem rejtőzködés ez a részemről. Egyszerűen csak így érzem jól magam a bőrömben.”

Az X-faktort végül nem ő nyerte, hanem Vastag Csaba, de a karrierje beindításához tökéletesen elég volt a műsor adta ismeretség. Több stúdióalbuma is megjelent, eddig összesen 7 lemezt adott ki.

Takács Nikolas 2010-ben és 2021-ben

Takács 2010-ben és 2021-ben
(Fotó: smagpictures és Instagram/Takács Nikolas)

Az évek alatt folyamatosan koncertezett, a jegyek rendszerint pillanatok alatt elfogytak, és bár nem olyan gyakran, mint közvetlenül az X-faktor utáni években, de a tévében is láthattuk időnként. 2018-ban Tápai Szabinával A Nagy Duettben szerepeltek, és a Seven névre keresztelt magyar férfi énekesekből álló formáció keretein belül is adott koncertet.

Ez volt az az év, amikor mindenkinek szemet szúrt, hogy sokat változott, alaposan kigyúrta magát. Pedig gyerekkorában súlyproblémákkal küzdött: az énekes – saját visszaemlékezése szerint – még a lépcsőn is alig tudott felmenni.

„Ez az új életmód harmadik hónapja. Motivált vagyok, és mentálisan, illetve fizikailag is jobban érzem magam, és ez még csak a kezdet.”

A koncertjei mindig telt házasok voltak, Amerikába is többször kiutazott, 2019-ben pedig fél évig kint élt Los Angelesben. 

„Pár éve kezdődött el ez a történet az én életemben, amikor világhírű zenészeket ismertem meg, akik biztattak: gyere ki hozzánk, és próbáld ki, hogyan működik itt ez az egész. Most lett rá idő és lehetőség, hogy hosszabb időre kimenjek, karrierépítés és ismerkedés céljából. Legfőképp ez utóbbiról szól, hogy kit ismerek meg, kin keresztül jutok el a kulcsemberhez, aki majd lát bennem fantáziát.”

Koncertezett Las Vegasban, Los Angelesben és Dél-Karolinában, és bár a zenésznek tetszett a tengerentúli élet, mégsem maradt kint, ugyanis a honvágya hazahozta.

Takács Nikolas és Vastag Csaba
Megnézem
Összes kép (5)

Szupertitkos magánélet

Magánéletéről jóformán semmit sem tudni, hiszen azt szeretné, ha az éneklés lenne a központban, amikor az újságok róla írnak. 2019-ben azonban csepegtetett némi információt arról, hogy már 14 évesen, kamaszként sem voltak gondjai az ismerkedéssel, ugyanis egy 19 éves lány volt élete első szerelme. Arról, hogy miért nem nyilatkozik a szerelmi életéről, ezt mondta az nlc-nek:

„Szeretek arról beszélni, ami fontos és ami ad a közönségemnek. Nem látok a jövőbe, de úgy hiszem, vannak az életben olyan dolgok, amik csak a rám és a hozzám közel állókhoz tartoznak.”

Az biztos, hogy ha szeretnénk élőben is látni az énekest, van rá lehetőségünk, hiszen folyamatosan járja az országot, és koncertezik, valamint 2019-ben megalapította saját énekstúdióját is, ahová az énekelni vágyókat várja.

Hírességek akkor és most: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top