A PDSZ kiáll Jancsula Dezső tanárkolléga mellett, mivel az iskola tanulói és az ott dolgozó felnőttek védelmében lépett fel az iskola épületéhez rendszeresen odajáró, randalírozó fiatalokkal szemben, írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a PDSZ, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – írja a Szabad Pécs.

 A Szabad Pécs számolt be arról a megdöbbentő iskolai, vagy sokkal inkább iskola közelében, az ANK közelében tavaly ősszel történt erőszakról, amelyben egy nagydarab fiatal férfi, nekiesik neki egy, nála testsúlyra, magasságra és láthatóan korra is jóval kisebb fiúnak, a földön is bántalmazza, ütlegeli, egyszer bele is rúg.

A nagydarab fiú akkor az iskola később, a történtek után azonnal elbocsátott fizikai dolgozója volt, a kisebb fiú pedig egy másik iskola tanulója, aki viszont, egy banda tagjaként rendszeresen lógott az ANK 1-es iskolája közelében, és állítólag jó ideje zaklattak kisebb tanulókat és iskolai dolgozókat is. Ezt elégelte meg az azóta elbocsátott volt dolgozó is.

Megírtuk, hogy a Pécsi Rendőrkapitányság garázdaság elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen a történtek miatt.

Csakhogy az esetnek volt egy másik szereplője is, aki a történésekbe máskor, még a bunyó előtt kapcsolódott be, Jancsula Dezső, az ANK 30 éve a pedagógusi pályán lévő történelemtanára. Neki is a banda tagjaival gyűlt meg a baja, előbb neki szóltak be, amikor munkába ment, majd később látta, hogy ugyanannak a galerinak a tagjai, az épület mellett, tiltott helyen cigarettáznak, ezért kiment, és szólt nekik, hogy menjenek az iskola közeléből.

A felszólításnak azonban nem engedelmeskedtek, ezért az egyik fiú táskájának a pántját megragadta, hogy megpróbálja felvinni, még pontosabban felkísérni az igazgatói irodába, de a fiú ennek a kérésnek ellenállt, Dezső bácsi azonban ekkor visszatartotta.

A rendőrség azonban a nyomozás során úgy látta, hogy a pedagógus ekkor hibázott, hiába nem ütötte meg a fiút, vagy veszítette el a fejét mint a gondnok, a nyomozás során úgy látták, hogy személyi szabadságában korlátozta a tanulót, ezért az ügy tovább is ment, aminek az lett a vége, hogy nemrég, tárgyalás mellőzésével azt a határozatot hozták, hogy Jancsula Dezsőnek pénzbüntetést kell fizetnie, csakhogy az ítélet miatt és a közalkalmazotti törvény rendelkezései miatt a jövőben nem taníthat – már amennyiben ez a döntés jogerőssé is válna, avagy a későbbiekben erre az álláspontra jutna a bíróság is. Ez ugyanis most csak egyó, tárgyalás mellőzésével meghozott végzés volt, amellyel szemben van jogorvoslatnak helye. Jancsula Dezső ezért további jogi lépésekre készül, tárgyalást kezdeményez, tudtuk meg Nagy Erzsébettől, a PDSZ elnökségi tagjától, pécsi ügyvivőtől. Amennyiben ennek a kérelemnek helyt adnak, annak az eljárásnak a végén születhet meg az elsőfokú ítélet, amellyel szemben is van lehetősége a vádnak és a vádlottnak is fellebbeznie.

A PDSZ közleménye szerint a szakszervezet kiáll Jancsula Dezső tanárkolléga mellett, mivel az iskola tanulói és az ott dolgozó felnőttek védelmében lépett fel az iskola épületéhez rendszeresen odajáró, randalírozó fiatalokkal szemben. A PDSZ hangsúlyozta, hogy az iskola hiába tett lépéseket, a mai napig nem megoldott az odajáró gyermekek és alkalmazottak védelme a mindennapi atrocitásoktól.

Hozzátették: az ilyen esetek ellen nem jelent megoldást az iskolaőr alkalmazása sem, mivel a hatályos jogszabályok szerint az iskolaőr nem járhat el iskolán kívüli személyekkel szemben. Egy olyan intézményről van szó ráadásul, amely nincs körbe kerítve, nincs iskolaudvara sem. Az intézmény vezetője számos esetben kérte a rendőrség segítségét, de mire intézkedés történt, a renitens viselkedésű fiatalok elmentek a helyszínről. Jancsula Dezső egy ilyen fiatalt tartott vissza.

„Ezt a cselekedetet a bíróság tárgyalás nélkül hozott, és a vádirattal együtt a tanárnak postázott végzésében úgy ítélte meg, hogy ezzel a tanár a személyi szabadság megsértése bűncselekményt követte el. A tanár így, levélben értesült arról, hogy vele szemben vádemelés történt, és egyúttal kézhez is kapta a döntést, amelynek megváltoztatása érdekében – a PDSZ tanácsára is – tárgyalás lefolytatását kérte, amelyhez joga van.” 

A PDSZ azt írja, hogy a bűncselekmény a Btk. 4. § (1) bekezdése szerint az a szándékosan vagy gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli. A hatályos jogszabályok szerint személyi szabadság megsértése bűncselekmény elkövetője nem dolgozhat olyan intézményben, amely 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve nem végezhet olyan munkát, amely 18. életévét be nem töltött személy részére szabadidővel, szórakozással, sportolással összefüggő szolgáltatást nyújt, és vele nem létesíthető közalkalmazotti jogviszony sem a mentesítés – jelen esetben a pénzbüntetés befizetésétől – számított három évig. A Kúria elvi bírósági határozata értelmében ezt a szabályt a már fennálló jogviszony esetében is alkalmazni kell, ezért amennyiben a bíróság a tárgyalás után nem változtat a végzésben meghozott döntésén, a munkáltatónak intézkedni a tanár jogviszonyának megszüntetéséről. 

A PDSZ bízik abban, hogy a bíróság a tények, a történtek körültekintő vizsgálata és alapos mérlegelése után megváltoztatja a végzésben foglaltakat, megszüntetve a feltűnően aránytalan és igazságtalan jogkövetkezményeket. A PDSZ meggyőződése, hogy nem Jancsula Dezső tette veszélyes a társadalomra, sokkal inkább az, ha a magára hagyott oktatásban a saját eszközeivel eljárni próbáló pedagógust kriminalizálják.

 

Forrás: szabadpecs.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!