Megint emelkedhetnek az élelmiszerárak

gazdaság
2021 szeptember 24., 09:27
comments 1

„A koronavírus utáni gyors gazdasági helyreállás magával hozta az infláció megugrását az egész világban” – ezt Matolcsy György mondta a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján a Népszava szerint. A jegybankelnök szerint minél gyorsabb a gazdasági kilábalás, annál erősebb az inflációs nyomás, ami ellen a jegybankoknak harcolniuk kell.

Az MNB által publikált Inflációs jelentésében megemelte az infláció előrejelzését, és a korábbi 4,1 helyett 4,6-4,7 százalékot vár, 2022-re pedig 3,4-3,8 százalékkal számol. A jelentés szerint az üzemanyagárak idén 20,4, a jövedéki termékek (alkohol, dohány) pedig 10,4 százalékkal drágulnak.

Vásárló egy szupermarketben
photo_camera Illusztráció: Alexandr Kryazhev/Sputnik via AFP

Miközben az árak idén átlagosan 4,7 százalékkal emelkednek, az élelmiszerek áremelkedése csak 3,2 százalék lesz a jegybank előrejelzése szerint, de ennél jóval nagyobb inflációt érzékel a lakosság, mivel egyes termékek árai 10-20 százalékkal is megemelkednek. (A 3-4 százalékos infláció úgy jön ki az MBN-nek, hogy közben néhány termék ára csökken is.)

A jövő évi előrejelzés szerint az átlagos áremelkedés 3,6 százalék lesz, az élelmiszerárak 4,8 százalékkal fognak emelkedni, az üzemanyagáraknál 6,8 százalékkal, a piaci szolgáltatásoknál pedig 4,6 százalék emelkedéssel lehet számolni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.