Tóth Gabi: „Az emberek körbevettek, ölelgettek, gratuláltak, a papok megáldottak”

belföld
2021 szeptember 22., 13:29
comments 9

„A virtuális világ kommentárjai helyett” csak azzal szeretne foglalkozni ezután Tóth Gabi, amit élőszóban kap az emberektől. Az énekesnő a kormánypárti Ripostnak adott interjút, amiben azt mondta, életében először végre a szeretet útján jár.

Tóth szerint az elmúlt hetekben gyűlölethadjárat folyt ellene, ami miatt nagyon izgult, amikor Ferenc pápa szentmiséje előtt lépett fel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapján. De végül minden rendben volt, a fellépés után „az emberek körbevettek, ölelgettek, gratuláltak, a papok megáldottak és ott volt a családom is”.

Az énekesnő ebben az interjúban is hangsúlyozta, hogy új stílusával nem hazudtolja meg régi önmagát, csak tapasztaltabbá és bölcsebbé vált.

„Számos csalódás, pofon kellett, hogy visszataláljak ahhoz a Tóth Gabihoz, aki igazából vagyok.”

Sokan le is morzsolódtak a változás miatt, de az énekesnő nem bánja, és nem is haragszik rájuk.

Örül annak, hogy értéket adhat kamasz rajongóinak, „akik a zenei munkásságom által közel kerülnek a népzenéhez és talán általam egy kicsit Istenhez is”.

Úgy érzi, végre nem kell szégyenkeznie és rejtegetnie azokat az értékeket, amik gyerekkorát meghatározzák, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvétel pedig fontos mérföldköve volt a spirituális útjának.

Aki többet szeretne olvasni arról, hogyan lett Tóth Gabi átlagos popénekesnőből Sugarbirdben daloló NEK-hírnök, annak Mészáros Juli cikkét tudom ajánlani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.