Sztárok

Visszatér a képernyőre Friderikusz Sándor öregedős műsora: ezekkel a sztárokkal startol el az Életünk története

Újabb évaddal tér vissza az RTL Klub csatornájára Friderikusz Sándor Életünk története című műsora, az előzetes alapján pedig már most lehet tudni, hogy könnyekből és szívmelengető pillanatokból ezúttal sem lesz hiány.

Újabb sztárok „öregednek” a kamerák előtt

Október 9-én jön Friderikusz Sándor műsorának harmadik évada: a közkedvelt produkcióban hat sztárpár és testvérpár öregedését követhetjük figyelemmel profi maszkmesterek és sminkesek alkotásainak segítségével, mindezt pedig személyes történetekkel fűszerezik meg a résztvevők. Korábban a kamerák előtt „ugrott előre évtizedeket” többek között Nagy Ervin és Borbély Alexandra, Istenes Bence és Csobot Adél, Rubint Réka és Schobert Norbi, valamint Rácz Jenő és Gyuricza Dóra – de még hosszan sorolhatnánk. Az idén ősszel elstartoló harmadik évadban szombat esténként újabb hírességek szembesülnek azzal, mi vár rájuk hosszú évtizedek múlva, ráadásul az eddig megszokott párok és testvérpárok mellett a műsor történetében először anya-fia páros is részt vesz az időutazáson.

Most pedig arról is lehullt a lepel, kik azok a hazai sztárok, akik a kamerák előtt ülnek le Friderikusz Sándorral a harmadik évadban: feltűnik Puskás-Dallos Péter és felesége, Puskás-Dallos Boglárka; Gryllus Dorka és férje, Simon Kornél; Szinetár Dóra és fia, Lőcsei Márton; Karafiáth Orsolya és húga, Karafiáth Metta; Horváth Tamás és felesége, Péterfi Andrea; valamint Vastag Csaba és öccse, Vastag Tamás.

„Az Életünk története szereplői olyan rejtélyes ösvényen járnak, ahová csak kevesen merészkednek. A harmadik évad párosai is olyan bátor emberek, akik tudják, hogy a ma egy nap a távoli múlt lesz. Ők pedig – igaz, csak néhány órára de – 40-50 évet előre utaznak az időben, hogy mérlegre tegyék a sorsukat, a kapcsolatukat, átélve mindazt, amit csak azok élhetnek át, akikre a végső számvetés vár. Ám ez a kaland nem feltétlenül baljós, hiszen kiderül, hogy az, aki ott ül mellettük, talán velük lesz mindvégig, és együtt élik majd át a rájuk váró nehéz, vagy éppenséggel boldog pillanatokat” – idézte Nyári Gábor, a műsor kreatív producerének szavait az Index.

A műsorvezető és gyermekeinek anyja őszintén meséltek arról, hogy jelenleg mélypontot élnek meg a kapcsolatukban.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.