A kiállítás két nagy egységből állt, melyeket különböző épületekben helyeztek el: a kortárs nemzetközi és magyar építészetet bemutató anyag a Műcsarnokban, míg a magyaros stílustörekvések a Nemzeti Szalon Erzsébet téri épületében kaptak helyet. A kongresszus programjai pedig számos egyéb prominens helyszínt is érintettek: a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vette kezdetét Klebelsberg Kunó kultuszminiszter nyitóbeszédével, ami után Ripka Ferenc főpolgármester üdvözölte a megjelenteket.

Délután, az Erzsébet téri kiállítás ünnepélyes megnyitása után az Építészek Nemzetközi Állandó Bizottsága ülésezett a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet választmányi termében. Másnap nyílt meg a műcsarnoki kiállítás, délután pedig a budai hegyekbe szerveztek kirándulást a vendégeknek. A következő héten is voltak még városnéző séták és múzeumlátogatások, de ekkor már a komoly tárgyalásoké volt a főszerep.

A Nemzeti Szalon egykori épülete az Erzsébet téren (Fotó: Fortepan/Képszám: 95206)

Terítékre került az építészképzés, az építészkamarák, az építészi szerzői jog ügye is, a leghosszabban pedig az építészeti akusztikáról vitáztak. Előadást pedig olyan neves építészek tartottak, mint a német Fritz Höger, a híres hamburgi Chilehaus tervezője vagy a svéd Ivar Tengbom, akinek a nevéhez fűződik például a Stockholm Concert Hall, a Nobel-díjak átadásának helyszíne.

Fritz Höger: Chilehaus, Hamburg (Forrás: commons.wikipedia.org, szerző: Esther Westerveld from Haarlemmermeer, Nederland)

Ivar Tengbom: Stockholm Concert Hall (Fotó: Fortepan/Kieselbach Gyula)

Az Andrássy út 25. szám alatti Drechsler-palota, amelyben a Magyar Mérnök- és Építész–Egylet székháza működött (Fotó: Fortepan/Budapest, Főváros Levéltára, Klösz György fényképei, levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.53​)

A színes programokhoz méltóan a két kiállítás is rendkívül nagyszabású volt, összesen mintegy 2900 építészeti alkotást csodálhattak meg a látogatók – legalábbis terven, fotón és maketten. A műcsarnoki kiállítás volt a nagyobb, ott még újabb falakat is kellett építeni, hogy beférjen minden mű az épületbe: 21 termesre bővítették a belső terét. A falakat egyébként a Parafakőgyár által készített magyar szabadalmú kovaföldből építették. Az első teremben – mintegy a házigazda bemutatkozásaként – a magyar építészettörténet kiemelkedő emlékeit mutatta be a Műemlékek Országos Bizottsága.

A 400 kiállított képpel – melyet Lechner Jenő válogatott – azt igazolták, hogy a magyar művészet mindig is az európai tendenciákhoz idomult. Külön egységet kaptak az elszakított országrészek műemlékei, hogy a nemzetközi közösség is megértse a hazánkat ért igazságtalanságot. A további húsz teremben a koncepció szerint a húsz kiállító ország elmúlt tíz évének építészeti eredményeit mutatták be, összesen több mint 950 tervvel és fotóval.

Természetesen Magyarország is megjelent a kiállításon. A szervezők – Kertész K. Róbert államtitkár és Wälder Gyula építész – döntése értelmében három csoportra osztották a hazai anyagot. Az elsőben a 19–20. századi historizmus emlékeit Fritz Oszkár gyűjtötte egybe, a másikban a nálunk még csak bimbódzó modern épületek pedig Bierbauer Virgil munkáját dicsérték. E két csoportban összesen 286 fotó szerepelt, mégsem igazán tudtuk lenyűgözni a nyugati kollégákat, akik a modern építészetet keresték volna nagyobb számban. Hazánkban a trianoni trauma miatt azonban az 1920-as években még a konzervatív, historizáló építészet volt az uralkodó, a modernizmus nagyrészt csak terveken létezett.

A harmadik csoport a nemzeti stílustörekvéseket mutatta be. Lévén ez egy nagyon heterogén jelenség, az itt szereplő 247 alkotást külön csoportokba sorolták a rendezők, hogy a külföldi vendégek könnyebben megérthessék. Az első teremben Feszl Frigyes (a Pesti Vigadó tervezője) és Lechner Ödön (az Iparművészeti Múzeum alkotója), a két teremtő zseni munkái jelentek meg.

Feszl Frigyes: Pesti Vigadó (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A másodikban Lechner Ödön követőinek széles táborát ismerhették meg a látogatók (például Komor Marcell és Jakab Dezső). A harmadikban az erdélyi népművészetből kiinduló irányzat építészei szerepeltek szintén gazdag felhozatallal (például Kós Károly budapesti állatkerti épületei). Külön teremben kaptak helyet Lechner Jenő és Medgyaszay István munkái, akik egyéni úton próbálkoztak a magyar építészeti formanyelv kialakításával.

Lechner Ödön: Postatakarékpénztár (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kiállítás a beszámolók szerint elérte a kívánt hatást, a vendégek rendkívül rácsodálkoztak erre a sokszínű irányzatra. Különösen a magyarság keleti eredete, illetve az indus rokonság keltett feltűnést, erre Lindgren finn építész a következőképpen reagált: „Tudtam, hogy a finn és a magyar nép rokonok, de nem tudtam, hogy a magyar és az indus nép is rokon, újdonság tehát nekem, hogy a finn és indus nép is rokonok!”

Dr. Lechner Jenő: A Magyar Történelem Tornyának makettje (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum)

A fotókon kívül maketteket is kiállítottak, amelyek közül a legjelentősebb a Lechner Jenő által abban az évben készített Magyar Történelem Tornya volt. Ez egy gigantikus, 130 méter magas felhőkarcoló lett volna a pesti Duna-parton, melynek felső tíz szintje történelmünk egy-egy évszázadát mutatta volna be. Az alsó szinteken különböző üzletek nyíltak volna, a legtetején pedig a tervek szerint kialakítottak egy kápolnát, valamint kilátó teraszt is. Az épület természetesen irredenta célokat is szolgált volna és bár nem valósult meg, a makett szerepeltetése is ebbe a kultúrpolitikai célba illeszkedett.

Noha a kiállítás csupán tíz napig állt, e rövid idő alatt is közel ötezren nézték meg a kongresszusra érkezett építészeken kívül. Tehát a magyar közönség körében is nagy érdeklődésre tartott számot. Maga a kongresszus is szép eredményekkel járt: elindítottak egy nemzetközi építészeti folyóiratot, és megállapodtak a következő helyszínben is: 1933-ban az Amerikai Egyesült Államok látta vendégül a világ építészeit.

Nyitókép: Az Andrássy út 25. szám alatti Drechsler-palota, amelyben a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet székháza működött (Fotó: Fortepan/Budapest, Főváros Levéltára, Klösz György fényképei, levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.53​)