nlc.hu
Sztárok

Pápalátogatások Magyarországon

Pápalátogatások Magyarországon: fotókon az emlékezetes pillanatok

1991-ben szinte az egész ország a tévé előtt ült, vagy a helyszínen várta, hogy megpillanthassa II. János Pál pápát, aki azonban nem ekkor járt először Magyarországon.

Itthon most minden a pápalátogatásról szól, rengetegen várjuk, hogy megérkezzen Magyarországra a nyitottságáról és humoráról is ismert Ferenc pápa.

Közel 60 éve VI. Pál volt az első a katolikus egyházban, aki úgy döntött, ellátogat mind a 6 kontinensre, aki így megkapta a zarándokpápa nevet is. Először a Szentföldre utazott, majd Mumbaiba, Bogotába, ellátogatott New Yorkba, ahol szót emelt a vietnámi háború ellen, járt Ugandában, majd Ausztráliában is.

II. János Pál pápa üdvözli a híveket

II. János Pál pápa rengeteget utazott, közvetlen stílusa magával ragadta a híveket
(Fotó: Bettmann/Getty Images)

II. János Pál éppen 30 éve jött el hozzánk

VI. Pál óta a keresztény egyház pápái megtartották a szokást, hogy rendszeresen ellátogatnak a világ különböző pontjaira. Természetesen Magyarország sem maradt ki, itthon a rendszerváltást követően járt először pápa, de arról, hogy idelátogasson, még 1988-ban döntöttek.

II. János Pál pápa Magyarországon

Göncz Árpád és a Szentatya
(Fotó: Profimedia)

II. János Pál pápa látogatását hosszas előkészületek előzték meg, végül 1991. augusztus 16-án érkezett meg hozzánk – de nem először. Ugyan nem pápaként, hanem krakkói érsekként, de Karol Wojtyla többször is járt a 70-es években Magyarországon. Az 1991-es, ötnapos itt tartózkodása alatt Esztergomban, Máriapócson, Szombathelyen, Pécsett, Budapesten és Debrecenben járt.

II. János Pál pápa miséje Magyarországon

A Szentatya Pannonhalmán magyarul is imádkozott
(Fotó: Profimedia)

Legközelebb 1996-ban jött el  II. János Pál, akit Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát hívott meg a Pannonhalmi Főapátság megalapításának ezer éves évfordulójára. A hivatalos meghívót Göncz Árpád köztársasági elnök vitte el a Vatikánba. A pápát szállító helikopter szeptember 6-án érkezett meg Pannonhalmára, ahol egy éjszakát töltött, majd Győrbe utazott misét tartani.

II. János Pál pápa Horn Gyulával

II. János Pál pápa második magyarországi látogatásán Horn Gyulával, az akkori miniszterelnökkel is találkozott
(Fotó: smagpictures)

Úgy tűnhet, hogy „csak” II. János Pál pápa járt Magyarországon az 1900-as években, ám ez nem igaz. Érdekesség, hogy az elmúlt 130 évben több olyan egyházi méltóság is járt Budapest, akit később pápává választottak. Ilyen volt az olasz Achille Ratti, aki 1891-ben érkezett Budapestre, s később XI. Piusz néven lett pápa. Őt követte a szintén olasz Giuseppe Roncalli, aki 1912-ben és 1930-ban is Budapestre utazott, és később XXIII. Jánosként választották pápává. Az 1938-as, szintén a magyar fővárosban tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezett hozzánk Eugenio Pacelli (a későbbi XII. Piusz), és Giovanni Battista Montini, vagyis VI. Pál.

Egyházvezetők Magyarországon

De nem csak a keresztény egyház részéről érkezett hozzánk egyházfő: III. Shenouda, az egyiptomi kopt keresztény egyház feje szerzetesként utazott Pannonhalmára szintén 1996-ban, majd még egyszer itt járt 2011-ben, amikor díszdoktori címet vett át a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

I. Bartolomaiosz is ellátogatott hozzánk: a konstantinápolyi pátriárka 2017-ben érkezett, és megtekintette a Magyarországi Református Egyház zsinati székházát.

III. Shenouda Magyarországon

III. Shenouda, a kopt ortodox egyház feje a Pazmany Peter Katolikus Egyetemen
(Fotó: Profimedia)

Ferenc pápa 2019-ben Erdélyben tartott misét, ahová rengeteg magyar elzarándokolt, most szeptemberben pedig eljön Magyarországra is. Sokan várjuk a Szentatyát, aki a tetteivel is azt üzeni, hogy falak helyett hidakat kell építeni, aki a klímaváltozással éppúgy foglalkozik, mint a nők szerepvállalásának erősítésével. A pápa látogatása során részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) záró szentmiséjén szeptember 12-én.

Ferenc pápa Magyarországra jön

Ferenc pápa közvetlensége magával ragadó
(Fotó: Franco Origlia/Getty Images)

Olvass még többet Ferenc pápáról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top