Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


A senkiségig vezető út

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem először, de sokadszorra is felszalad a szemöldököm és nem értem az emberi pofátlanság határtalanságát. Van ez a Demeter Szilárd nevű udvari öleb. Nagyon akart ő mártír lenni – persze nem egészen a végkifejletig, de legalább egy kicsit igazán üldözhette volna Romániában a rendszer -, de igazából lecsúszott róla, lényegében gyerek volt még a rendszerváltáskor. Otthon, Erdélyben kevés babér termett neki, Kolozsváron nem nagyon fogadta be az a társaság, ahová pedig nagyon szeretett volna tartozni. Kevés volt a nyomulós nagyképűség, valódi tehetség nélkül nem jelent belépőt sehová. Vergődött egy darabig, aztán átköltözött az anyaországba, hátha itt meg tudja csinálni a szerencséjét. És lőn, megcsinálta. Olyan hatalom és annyi pénz szakadt a nyakába, amiről soha nem is álmodhatott. Az egyetlen teljesítmény, amire szüksége volt, az a szervilizmus. Ezzel igencsak jól áll, tehát a világon semmi nem gátolhatta meg, hogy Orbán Viktor kinyújtott keze legyen a magyar kultúrában, de legalábbis az a kis pöcök, aki bárkiről bármit büntetlenül mondhat. Most éppen. Remélem, már nem sokáig.

Ez a saját jogon senki, aki az életben semmit le nem tett az asztalra művészként (máshogy sem), a tőle megszokott árokparton szocializálódott kocsmastílusban száll bele olyan magyar művészekbe, akik nem mostanában akartak berobbanni a népszerűségbe műnemzeti műparasztnak álcázva, hanem évtizedek munkája – és persze saját tehetségük – okán az országlakók többsége ismeri és kedveli őket. Az a bűnük, hogy ellenzékiek, de ez azonnal ellenséggé is teszi őket a Demeter Szilárd-kaliberű senkik szemében.

Már maga a klip is mindent elmond: egy kocsmává átalakított tornateremszerű izében (a progresszió jegyében lesz ebből még átalakított templomban dübörgő afterparty) összegyűl pár tucat jóeNber, Művész, akiknek a szavazata minimum kettőt számít, de legjobb lenne, ha csak ők választhatnák ki a hatalmon lévőket. Látszik rajtuk, hogy adnának egymásnak ösztöndíjat, kitüntetést, állást, megbízást, de nem tehetik, mert a Fidesz van kormányon, és ez életük legnagyobb traumája. 

És nagyjából ennyi az üzenet. Ez a dal, a felvállalt kiállás, a „szabadságharc” csak róluk szól, az ő sérelmeikről, no meg a pénzről. Ezért tapsol Bródy János and co. a „szebb jövőt” refrénnek. 

Hát ugye nem viríthat mindenki a közpénzből kurvadrága szerep- és pénzosztó miniszterelnöki teraszon. Oda lejárt szavatosságú rockerek, korlátozott tehetségű egykori focisták és percenként valaki másnak látszani akaró kurzusművészek szoktak inkább járni. Olyanok kevésbé, akik képességeik és évtizedes munkájuk révén maguktól is valakik lettek.

Hogy érthetőbb legyen a dolog, ide teszem a kérdéses videót:

Gálvölgyi János, Pogány Judit, Mérő László, Péterfy Bori, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Csákányi Eszter, Cserhalmi György, Bródy János, Kulka János, Falusi Mariann, Lang Györgyi, Molnár Piroska (bocsánatot kérek mindenkitől, akit kihagytam) csak akik hirtelen eszembe jutnak. Egytől egyig olyan emberek, akiket ismerünk és sokan szeretünk, akik hosszú évtizedek alatt igen sokat betettek a közösbe. Ők saját jogon valakik. Valakik voltak minden rendszerben, és valakik maradnak akkor is, amikor Orbán Viktor már csak egy igen rossz emlék lesz, Demeter Szilárd pedig egy szánalmas kis figura, aki pénz és a politika nyújtotta hatalom támasza nélkül, saját erőből próbál valahová tartozni.

Ezeket a művészeket nem a politika tolta bele az ország arcába, hanem az emberek választották ki őket. Közönség, így nevezik azt a csoportot. A közönség magától ment el a színházakba, mozikba, koncertekre. A közönség önként töltötte meg a nézőtereket, nem kellett kampány, sem kivezényelt diákok, hogy úgy tűnjön, érdekel valakit az előadás. Demeter Szilárd, a saját karrierjét a nyelvével és könyökével megalapozó senki kommunistákba oltott liberálisok utóvéd-csapatnak nevezi ezeket a művészeket. Mert Demeter Szilárd – nagyon tévesen – úgy hiszi, elég egyszer benyalni magát az aktuális király seggébe, és örökre lesz valaki, mindig ismerni fogják őt, megcsinálta a karrierjét. Sajnálattal közlöm, hogy nem csinálta meg. A rezsim bukása után pontosan az a senki lesz, aki előtte volt. Nem kell két év sem, és azok a fiatalok, akik még akkor is tudni fogják – mert megtanulták a szüleiktől, mert megnézték, meghallgatták őket élőben vagy felvételen -, ki az a Cserhalmi György, Kulka János, Csákányi Eszter, Bródy János (és még sokan, akik már nincsenek közöttünk), de arról fogalmuk sem lesz, ki a franc az a Demeter Szilárd. Ha kérdik őket, rá fogják vágni: egy senki. És ez tökéletesen fedi is a valóságot. Senki.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.