Celeb

Tolvai Reni az elhunyt édesapjáról: Hiszek benne, hogy apu álmomban üzen

Bors

Létrehozva: 2021.09.03.

<p>Nehéz időszak a nyár vége Tolvai Reninek és családjának, mivel az énekesnő szeretett édesapja négy évvel ezelőtt, augusztus 29-én hunyt el.</p>

Tolvai Reni édesapja csak 52 éves volt, amikor egy családi nyaralás során életét vesztette. A sors úgy hozta, hogy Reni édesanyájnak születésnapja pont a tragédia évfordulója után két nappal van, így ez életük végéig beárnyékolja az ünnepi hangulatot.

Nem tudjuk ezt szétválasztani. Most már legalább tudunk rá úgy emlékezni, hogy vicces sztorikat mesélünk róla és a szépre, jóra koncentrálunk, így mindenesetre könnyebb – mondta a Borsnak Tolvai Reni.

Mivel a családfőt Nagyváradon temették el, minden évben nem tudnak kiutazni az évfordulóra, de az énekesnő itthon is megemlékezik róla. Sőt, nem telik el nap anélkül, hogy a fejében járna a tragédia.

Minden nap imádkozom és apát is mindig belefoglalom az imámba

– folytatta lapunknak Reni.

Az énekesnő azt mondta, sokat segített számára a feldolgozásban az édesapja emlékére készített dal, ám el kellett teljen másfél-két év ahhoz, hogy szavakba tudja önteni az érzéseit. A fiatal énekesnő óriási megkönnyebbülést érzett, amikor szerzeményét közzétette. Azon kívül, hogy sok együttérző és pozitív visszajelzést kapott, sokat jelentett számára, hogy másoknak is segíteni tudott általa.

Érdekes, hogy eddig nem hittem abban, hogy a holtak álmunkban üzennek, de mióta apa eltávozott, ezt másképp gondolom.

Már egyre ritkábban látom álmaimban, de akkor egész nap emlékszem rá és igyekszem gondolatban közel kerülni hozzá. Ami érdekes, hogy mindig tengerparti környezetben vagyunk, úgy voltunk együtt utoljára, ezért az emlékeimben mindig nagyon boldogok vagyunk – mesélte Tolvai Reni.

Közel áll az anyukájához

Reni és édesanyja irigylésre méltó anya-lánya kapcsolatot ápolnak. Együtt kezdtek életmódváltásba is a karantén idején, ami nagyon jól működik. Anyukája egyébként is ezzel foglalkozik, a világ egyik legsikeresebb életmód-tanácsadó cégénél szakértőként tevékenykedik.

– Egy évvel ezelőtt még nem így néztünk ki, de ez a módszer nagyon hatásos. Együtt döntöttük el tavaly, a karantén időszakban, hogy életmódváltásba kezdünk. Anya szerencsére szakértő a témában, képzésekre is jár, így ő támogat engem mindenben – árulta el a Borsnak Reni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt