Kevin Smith nevét ma már szinte mindenki ismeri. A világ legnagyobb geekjeként is emlegetett író-rendező azonban '90-es évek elején még nem volt több egyszerű bolti eladónál, aki egyszer csak gondolt egy nagyot és csináld magad módon szép lassan meghódította Hollywoodot, miközben életre szóló barátságokat kötött egy bizonyos Ben Affleckkel és Matt Damonnal. A popkultúra keresztes lovagjaként Smith a Shop-Stoppal nem egyszerűen az álomgyárba nyert belépést, de korát, na meg a Marvel Filmes Univerzumot is jócskán megelőzve olyasmit hozott létre a View-Askewniverse képében, melyre az ingadozó minőségtől eltekintve abszolút joggal lehet büszke. A Jay és Néma Bob visszavág bemutatásának 20. jubileumi évfordulója (és a Shop-Stop 2 megjelenésének 15. évfordulója) alkalmából pedig lássuk hát, pontosan miért is annyira nagyszerűek vagy épp borzasztóak a View-Askewniverse legfontosabb darabjai.
Shop-Stop (1994)
Itt kezdődött minden. Pontosabban egy egész karrier vette kezdetét, amelyhez csak néhány egyszerű összetevőre volt szükség. Egy kamerára, egy operatőrre, néhány lelkes színészre, egy nagyszerű ám nem feltétlenül túlbonyolított történetre, valamint egy ifjú Kevin Smith-re, aki mert nagyot álmodni, hogy ő márpedig akkor is betör a filmiparba. Bár Smith legelső rendezéséről beszélünk, az 1994-es Shop-Stopban már benne volt minden amiért az akkor még kissé pufók filmest megszerettük és mai napig szeretjük. Dante a játékidő végéig kitartó panaszkodásában mindannyian találhatunk valamit, ami emlékeztet minket arra, hogy az életünkért elsősorban magunknak kell felelősséget vállalnunk. Ráfoghatjuk a világra, miszerint nekünk nem itt van a helyünk és valójában itt sem kéne lennünk, azonban mindez nem változtat a tényen, hogy a saját döntéseink nélkül nem vagyunk többek azoknál a szerencsétlen alvállalkozóknál, akik a Halálcsillagon tartózkodó rohamosztagosokkal együtt űrszemétté lettek az Egy új remény fináléjában. Tény és való talán nem a Shop-Stop Smith valaha volt legnagyszerűbb rendezése, azt viszont ennek ellenére senki nem vitatja el tőle, hogy az egyik legőszintébb, és egyben legviccesebb szerzői film, ami a későbbiekben aztán egy egész filmes univerzum alapjait fektette le. Értékelés: Ezt látnod kell
Shop-Show (1995)
A Shop-Stop átütő sikere után nem kellett sokat várni rá, hogy Smith ismét beizzítsa a kamerákat, így egy évvel később már itt is volt a következő filmje az eredetileg Mallrats címen napvilágot látó komédia, melyet magyarul találóan csak Shop-Showként ismerhetünk. Smith a vegyesbolt szürke mindennapjai után egy vibráló, izgalmas, kissé talán hazug világba dobja be képregényrajongó főhőseit, T.S-t (Jeremy London) és Brodie-t (Jason Lee). Ahogy korábban, úgy itt sem érdemes túl sok szót pazarolni a történetre, mivel az továbbra is csak az üres papírlapként szolgál Smith rendkívül hétköznapi, emiatt pedig továbbra is veszettül szórakoztató karakterei számára, akik egy plázában igyekeznek eltölteni az időt valamikor a '90-es években. Eredetiség és mondanivaló tekintetében semmiképp sem említhető egy lapon a Shop-Stoppal, ám Smith-nek nem is ez volt a célja vele. A Shop-Show egy egész szubkultúrának, a képregényekért rajongó geekeknek szóló szerelmeslevél, melyben Stan Lee cameója bár kétségkívül ellopja a show-t, azonban ahogy az a mester későbbi felbukkanásai esetében, úgy itt is csak a cseresznye a torta legtetején. Értékelés: Tisztes középszer
Képtelen képregény (1997)
A View-Askewniverse harmadik darabja nemcsak a filmes univerzum szempontjából hatalmas kakukktojás, hanem Smith egész karrierjében sem találunk még egy ilyen filmet, ahol a tőle megszokott kissé prosztó humor majdnem teljesen hiányzik a képletből. Ennek azonban jó oka van. A Képtelen Képregény Smith addigi munkáival ellentétben nem vígjáték, de még csak nem is dramedy, hanem sokkalta inkább egy kőkemény szerelmi dráma Ben Affleckkel és Joey Laurend Adams-szel a főszerepben. Ugyanis sokféleképpen lehet mesélni az igaz szerelemről, majd az ebből következő csalódásról, ellenben a legtöbb esetben a játékidő végére az ifjú szerelmesek túllépve korábbi önmagukon kibékülnek egymással, hogy ezután boldogan éljenek, míg meg nem halnak. Smith elbeszélésében ugyanakkor hiába is várunk ilyesmire, mivel ahogy az életben, úgy idővel itt is lehullik a szerelem lila ködje, mely mi mást is hagyhatna maga után, mint fájdalmat, megbánást és persze bűntudatot. Ha pedig mindezek önmagukban nem törnek meg minket a történet végére, akkor Smith Néma Bobként előadott végső monológja a szerelem természetéről, garantáltan olyan érzéseket kelt majd bennünk, mint amit az ember csakis egy fájó szakítás után szokott érezni. Értékelés: Kifejezetten jó
Dogma (1997)
Sokan biztosan nem értenek majd egyet eme kijelentésemmel, de a Dogma sok tekintetben Smith legkomolyabb alkotása. Meglehet, a felszínen nem tűnik többnek egy egyszerű roadmovie-nál, amelyben a kirobbanó formában lévő Jay és Néma Bob teljesen infantilis viselkedése önmagában elvihetné a hátán az egész filmet. Viszont amennyiben szépen elkezdjük lehántani a Dogma külső rétegeit, rögtön felsejlik majd minden, amiről Smith mesélni szeretett volna a tőle megszokott humor jótékony, ám sokszor valóban figyelemelterelő leplének kíséretében. Ebben pedig Ben Afflecken és Matt Damonon kívül nem kisebb nevek vannak segítségére többek közt, mint Alan Rickman, Chris Rock, Salma Hayek, Linda Florentino, és Alanis Morissette. Ilyen sztárparádé mellett pedig gondoljunk bármit a vallásról, higgyünk bármiben is, abban egészen biztos vagyok, hogy a Dogmában elhangzó gondolatokkal bizony nem fogunk egykönnyen heves vitába szállni az internetes kommentek közt. Értékelés: Ezt mindenképp látnod kell
Jay és Néma Bob visszavág (2001)
Egészen az ezredfordulóig kellett várni rá, hogy a két kokókalmár kilépve a mellékszereplők üde mindennapjaiból végre megkapja a nekik járó elismerést egy egész estés kaland képében, ahol végre azt tehetik, amihez a legjobban értenek. Vagyis két spangli közt sodródjanak az eseményekkel, miközben a lehető legváltozatosabb balhékba keverednek, aminek mindössze egyetlen célja van: hogy eljussanak Hollywodba, ahol majd jól elszabotálják a róluk készülő mozifilm produkcióját. A Jay és Néma Bob visszavág bármennyire is fontos állomás a View-Askewniverse legelső crossovereként, mai szemmel nézve már közel sem ragyog annyira fényesen, mint egykor. A metának szánt poénok, a váratlan, ámde továbbra is csodálatosan megkomponált cameók ugyan még mindig hibátlanul elvégzik a feladatukat, ám ettől függetlenül sajnos el kell ismerni, hogy az idő vasfoga mára kissé rajta hagyta a nyomát Jay és Néma Bob amúgy örökzöld marhaságain. Melyeken bár továbbra is elnevetgélünk egy hétvégi filmezős délután során, ha épp úgy hozza az élet, de ennél több sajnos manapság már nemigen van benne. Értékelés: Tisztes középszer
Shop-Stop 2 (2006)
Tizenkét évvel és hat másik View-Askewniverse filmmel a háta mögött Kevin Smith 2006-ban végre elérkezett oda, amire előbb vagy utóbb minden rendező karrierjében sor kerül: életében először lehetősége nyílt arra, hogy folytatást készítsen. De nem ám akármilyen folytatást, hiszen a Shop-Stop 2-ben nem szimplán azt a filmet volt kénytelen tovább gondolni, amelynek az egész filmes karrierjét köszönheti, hanem egyúttal az általa életre hívott filmes univerzum két legfontosabb központi karakterének nevezhető Dante és Randal párosát is. A Shop-Stop 2-nek jóllehet remekül állt volna egy efféle megközelítés, de nem Kevin Smithről beszélnénk, amennyiben végül ezt az utat választja. Helyette inkább folytatta azt, amihez mindig is értett, vagyis újfent a karakterekre, a csattanós párbeszédekre, és a minden eddiginél tabudöntögetőbb poénokra hagyatkozott, amikhez nem kevés muníciót szolgáltattak az új évezred addigra meghatározónak tekinthető popkulturális eseményei, mint például A Gyűrűk Ura trilógia vagy az ekkoriban sokak által híresen gyűlölt Star Wars előzmények. Elődjéhez hasonlatosan a Shop-Stop 2 mára már szintén kultikus státusznak örvend, amiben a megannyi idézhető, ám nem kevésbé offenzív elszólás mellett nem elhanyagolható szerepe volt a stábhoz frissen csatlakozó Rosario Dawson Beckyjének, valamint Trevor Fehrman Eliasanak. Nélkülük ugyanis a Shop-Stop 2-ből biztosan nem lett volna több egy jól sikerült, de önmagában véve teljesen felesleges folytatásnál. Értékelés: Ezt mindenképp látnod kell
Jay és Néma Bob reboot (2019)
Mit tesz egy filmes, ha nem tudja tető alá hozni az egyik régóta dédelgetett projektjét? Hát elővesz a fiókjából egy másikat, hiszen, amennyiben nincs ló, akkor jó lesz a szamár is. Nagyjából ennyivel le is lehetne írni a Jay és Néma Bob reboot elkészülésének történetét, ami önmagában sokatmondó. Smith rebootnak álcázott, de technikailag folytatásnak minősülő alkotásával a legnagyobb probléma magában Smith-ben keresendő. Noha ezúttal kapunk megannyi popkulturális referenciát, cameókat és a többit, ettől még az egész koncepción érződik, hogy ennek a projektnek valamikor minimum egy évtizeddel korábban, a szuperhősfilmek szórakoztatóiparban betöltött totális uralmának kezdetén kellett volna elkészülnie. Smith azonban meglepő módon a film második felére afféle beismerő vallomásként egy totális hangulatváltás húz elő a kalapjából, innentől kezdve pedig az addig döcögősen működő mozi hirtelen megtalálja önmagát. Igazán jó még így sem lesz, ám az addigi alja poénok helyét átveszik a Dogmában vagy a Képtelen Képregényben látható komolyabb hangvétel, és hirtelen minden a helyére kerül. Innentől kezdve teljesen nyilvánvalóvá válik, miszerint Smith nem egy újabb második résszel szeretett volna előrukkolni, hanem egy olyan személyes vallomással, melyet a pár évvel korábban átélt szívinfarktusa nélkül lehet sosem vitt volna filmre. Értékelés: Tisztes középszer
Ti hogy értékelnétek Keivn Smith filmes univerzumának állomásait?