Ed Sheeren egészen furcsa címet adott új albumának

2021. augusztus 24.
„Azt hiszem, ez az eddigi legjobb munkám” – mondta Ed Sheeren a küszöbön álló új albumáról, melynek a = címet adta.

Kijelenthetjük, hogy Ed Sheeran a hosszú pihenő után végre visszatért. Júniusban megjelentette legutóbbi, Bad Habits című dalát, vásárolt magának egy új telefont négy év után, és most bejelentette, hogy új albma is a küszöbön áll. Október 19-én jelenik meg negyedik stúdióalbuma, melynek az egészen különös = címet adta.

ed-sheeran-uj-album

A = tizennégy dalt tartalmaz majd. Bár a rajongók mindig többet szeretnének, de Ed Sheeran elmondta, milyen fájdalmas folyamat volt ezeknek a daloknak is a születése. Ennek ellenére – vagy pont ezért – az énekes-dalszerző minden eddiginél jobban szereti új albumát, és úgy véli, ez az eddigi legjobban sikerült munkája. 

Ed Sheeran maga tervezte és készítette a borítót is. „Én festettem egy részét a lezárások alatt, csak festéket spricceltem egy vászonra, amiből Zac barátom megtervezte a borítót, ami nagyon jól sikerült. Egy bebábozódott lepke lesz rajta, ami azt szimbolizálja, hogy ezzel az albummal egy új élet kezdődik – mondta Sheeran. – Az elmúlt négy évben rengeteg különböző életfázison mentem keresztül, többek között megnősültem, gyerekem született, elveszítettem barátokat, és úgy éreztem, hogy a lepke szimbóluma illik legjobban ehhez.”

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Ed Sheeran (@teddysphotos)

A bejelentés után rögtön közzétették az albumon megjelenő számok listáját és linket az előrendeléshez. Helyet kap a lemezen Sheeran következő dala, a Visiting Hours is, melyet az énekes egy Michael nevű barátjának írt, akit idén veszített el. A dalt szeptember 10-én mutatják be.

Forrás: Popsugar Fotó: Getty Images

Olvass tovább!