nlc.hu
Sztárok

Kárpáti Rebeka a családi viszonyokról mesélt

Kárpáti Rebeka: „Anyukámmal már nem tartom a kapcsolatot, apuval viszont mindent meg tudok beszélni”

Sokan azt hiszi, hogy minden tökéletes Kárpáti Rebeka életében, pedig az egykori szépségkirálynő igencsak megdolgozott azért, hogy ott tartson, ahol most van. Most az nlc-nek mesélt a családjáról, a jövőterveiről és arról, mennyire szeretne már édesanya lenni.

Sok helyről hallani mostanában, hogy Kárpáti Rebeka milyen ügyesen építi a közösségi oldalát, és valóban, már 194 ezer Instagram követőd van, számtalan kampányt csinálsz. Hogyan érted ezt el?

Ez jó pár éve kezdődött el. 2013-ban kezdtem el az Instagrammal foglalkozni, akkor még nem is ismertük azt a kifejezést, hogy influencer. Egyszerűen szerettem kitenni a fotóimat, és megosztani az emberekkel az életem egyes részletét. Ez olyannyira beindult, hogy mára már valóban majdnem kétszázezer követőm van. Talán az lehet az egyik kulcs, hogy én ezt teljesen hobbiként kezdtem el csinálni és nem a pénzért, de mára már mondhatni a legnagyobb vállalkozásommá nőtte ki magát, ami komoly munkával jár.

Ebből akkor manapság már meg lehet élni?

Teljes mértékben, részt veszek a cégek marketing kommunikációjában. Manapság egyre hatalmasabb ereje van az online marketingnek, kezdenek átalakulni a fogyasztói szokások. Egy-egy jól célzott online/influenszer kampánnyal sokkal hatékonyabban lehet elérni azt a célközönséget, akit a márka meghatározott magának. Csak olyan együttműködéseket vállalok, amikkel száz százalékban azonosulni tudok. Ha valami nem egyezik az elveimmel, vagy nem szívesen használnám/ajánlanám, természetesen nem vállalom el.

Sydney van den Boschsal folyamatosan együtt dolgoztok és jó barátnők is vagytok, ez működik együtt?

Külön vesszük a barátságot és külön a munkát. Mivel nagyon hasonlóak vagyunk Sydney-vel, és mindent meg tudunk beszélni egymással, ezért még soha nem volt gondunk a munkánk során. Egyszer én ajánlom őt, egyszer ő engem, hozunk egymásnak több lehetőséget is. Nagyon jól megértjük egymást, Sydney az egyik legjobb barátnőm. Már tíz éve rendületlen a barátságunk, mindet tudunk a másikról.

Kárpáti Rebeka és Sydney van den Bosch (Fotó: Instagram)

Kárpáti Rebeka és Sydney van den Bosch (Fotó: Instagram)

Ha már a legjobb barátoknál tartunk, mi a helyzet a családoddal? Amióta elváltak a szüleid, hogyan tartod velük a kapcsolatot?

Anyukámmal nem, vele már nem tartom a kapcsolatot egyáltalán, sok minden volt körülötte az elmúlt időszakban, erről nem szeretnék beszélni. Apával viszont nagyon jóban vagyunk. Most is éppen készülünk hozzá a párommal a héten.

Apukád jól kijön a pároddal, Fecóval?

Igen, könnyen megtalálták a közös hangot. Ha én boldog vagyok, akkor apa is. Én azt érzem, hogy tényleg megtaláltam a másik felemet. Mindig is kerestem azt a társat, aki mellett kiteljesülhetek, akire felnézhetek és egy felé tartunk. Fecó is nagyon családcentrikus, most próbáljuk megteremteni az anyagi hátterünket, hogy ha születik egy gyerekünk, akkor legyen saját házunk, megfelelő egzisztenciánk.

Vágysz már a babázásra?

Nagyon, remélem nemsokára megadatik nekem, hogy édesanya lehetek. De előtte még van jó pár dolgunk. Szeretnénk mindkettőnk vállalkozását felfejleszteni, és szeretnénk összeházasodni is. A leánykérést persze nem siettetem, ha eljön az ideje, akkor úgyis szólni fogok. Most eléggé pörgős éltet élünk. Fecó most nyitott új szalont az Andrássy úton, én pedig az új ruhamárkámat próbálom tökéletesre fejleszteni. Most a két vállalozás miatt sajnos nem jut sok időnk egymásra, de dolgozunk rajta, hogy mielőbb túljussunk ezen az időszakon.

Rebeka és Fecó (Fotó: Instagram)

Rebeka és Fecó (Fotó: Instagram)

Milyen esküvőre vágysz?

Az biztos, hogy fehér ruhában szeretném majd kimondani a boldogító igent és az is biztos, hogy nagy lagzit szeretnénk, ahol minden szerettünk és barátunk ott van, hatalmasat bulizunk majd a nagy napon. Templomi esküvőt nem biztos, hogy szeretnék, de az tuti, hogy apu kísér majd be és Andris lesz a tanúm.

A testvéreddel is jó a kapcsolatod?

Igen, Andris már huszonegy éves és programozóként dolgozik. Sokat találkozunk, összejárunk vele és a párjával is. Andris segített nekem a weboldalírásban is. A cégünk neki köszönheti a fantasztikus látványt. Büszke vagyok rá nagyon, mert ő egy merően más szakmát választott, mint a szüleink és nagyon jól megállta a helyét eddig az életben.

Nemrég jöttél haza St. Tropez-ből, ahol sokat dolgoztatok. Hogy jött az ötlet, hogy a saját ruhamárkádat kividd külföldre fotózni?

Ezt valahogy a sors akarta így. Teljesen véletlenül alakultak így a dolgok, de nagyon örülök, hogy ezt meg tudtuk csinálni. Két fix modellel dolgozom már régóta, akikkel a ruhákat befotózzuk, nekik jött egy lehetőségük kiutazni egy másik cég kampányára, én pedig éppen ráértem és elkísértem őket. A ruháimat pedig vittük magunkkal és amit tudtunk, befotóztunk előre.

Mennyire fontos számodra a külsőd, a megjelenés?

Imádok sminkelni, de ez nem azt jelenti, hogy nem mennék ki az utcára festék nélkül. Az idő múlásával észrevettem magamon, hogy most már sokkal többet foglalkozom az arcápolással, mint korábban. Néha járok arcregeneráló kezelésre, és figyelek arra, milyen krémeket, ápolókat használok. Ezen kívül heti 1-2-szer futni szoktam. A külső is fontos, de aminek ennél sokkal nagyobb hangsúlya van az életemben, az az önfejlesztés. Nagyon fontos , hogy mentálisan is harmóniában legyünk, mert bárhogy sminkelünk, bárhogy edzünk… minden belső érzésünk és gondolatunk kiül az arcunkra, a testünkre és az auránkra.

Nekünk meséltek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top