Sport

Benedek Tibor emlékéért is küzd a vízilabda-válogatottunk az olimpián

Bors

Létrehozva: 2021.08.06.

A pénteken magyar idő szerint 8.30-kor kezdődő férfi vízilabda olimpiai elődöntőben visszavághatunk a görögöknek. Köztudott, a tokiói torna első csoportmeccsén 10-9-re kikaptunk tőlük.

Forrás: Nemzeti Sport

A vízilabda olimpia általában a negyeddöntővel kezdődik, márpedig azt Tokióban a 2012-es ötkarikás bajnok, 2016-ban ezüstérmes Horvátország ellen 15-11-re megnyerték a mieink.

– Méghozzá simán – összegezett Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnokunk. – Nincs két egyforma meccs, de ha a hellásziakkal szemben ugyanazt a formát visszük vízbe, aligha lesz baj.

Kiss dicséri a negyeddöntőben mutatott kiemelkedő védekező játékot.

Nyolc kapura tartó lövést blokkolt valamelyik mezőnyjátékosunk, a többit elintézte Nagy Viktor kapus, aki remekül elkapta a fonalat. Tilos a görögök elleni említett vereségből kiindulni, még ha az az olimpiatörténet első kisiklása volt velük szemben. S hogy mi a teendő a döntőbe kerüléshez?

– Jó lenne, ha Manhercz Krisztián megismételné remek lövő formáját, a horvátokkal szembeni 15 adott gólunk közül ő lőtt hetet.

– A görögök igyekeznek majd lassítani a játékot, ugyanis fizikailag gyengébbek a mieinknél – folytatta Kiss. – Arra számítok, hogy akcióikat az utolsó pillanatig szövik. Mivel a mieink kreatívabbak, ezért felénk billen a mérleg nyelve.

Hosszú idő után újra négy között küzdhet a magyar válogatott, 2012 és 2016 balszerencsés olimpia volt az elbukott negyeddöntőkkel. Öt éve még az azóta elhunyt Benedek Tibor volt a kapitány, és biztos, hogy Nagy Viktor, továbbá Dumi, azaz Varga Dénes, no meg a többi, Rióban szerepelt pólósunk az ő emlékéért küzd majd a finálés meccs jogáért.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142271_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713469812
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713469812
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713469812
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713469812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget