nlc.hu
Életmód

Képeslapok az elveszett plüssnyuszitól

Elveszítette imádott plüssnyusziját a kisfiú, aranyos ötlettel vigasztalták meg

A világ minden tájáról kap képeslapokat az eltűnt plüssnyuszija nevében a kisfiú.

A 6 éves Ethan McCann-nek megszakadt a szíve, amikor elhagyta kedvenc plüssfiguráját, a David Beckham-mezbe öltöztetett Peter nyuszit.

A kabalát egy buszon felejtették Devonban, és hiába próbálták előkeríteni, illetve tettek ki tucatnyi posztot a Facebookra, a nyúl nem került elő.

Aztán valaki azt javasolta a családnak, hogy küldjenek néhány képeslapot a kisfiúnak Peter nyuszi nevében, mintha a figura csak nyaralni ment volna. Az ötlet gyorsan elterjedt a neten, így egy csomó idegen is beszállt a kezdeményezésbe.

A 6 éves Ethan McCann és világutazó nyuszija (Fotó: Northfoto)

A 6 éves Ethan McCann és világutazó nyuszija (Fotó: Northfoto)

A kisfiú azóta már Ausztráliából és Máltáról is kapott képeslapot a plüssnyuszitól. Volt, amelyiken azt írta, hogy hamarosan hazaér, egy másikon pedig arról számolt be, hogy becsajozott, és a Flopsy nevű barátnőjével Skóciában jár.

Az aranyos ötlet bevált, Ethan pedig imádta, hogy világutazó lett a barátjából.

(Metro)

Elveszett plüssök az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top