Nagyvilág

Szép, szép a fogpótlás, de buliban nem feltétlen nézünk ki jól vele

Kellemetlen meglepetés érheti azt, aki ezt nem tudta.

Soros György után a britek új ellensége az UV-fény a szórakozóhelyeken. Egyfelől, leleplezheti, milyen alsót hordunk (már, ha hordunk), erről éppen csütörtökön írtunk.

Kapcsolódó
Ki akart menekülni a klubból, de aztán csak nevetett, amikor az UV-fény leleplezte a bugyiját
A fiatal brit nő először szégyent érzett, majd annyira mulatságosnak találta, a TikTok-oldalán mutatta be a kínos jelenetet.

Másfelől úgy tűnik, arra is fény derül vele, melyik fogunk nem igazi. Hol máshol, mint a TikTokon kezdett el terjedni egy videó, amelyen egy nő azt mutatja be, hogy UV-fény alatt látszik, melyik fog valódi, melyik pótlás. Ezt ellenőrizte le aztán a 23 éves Emma is.

Nem lehet igaz, nem lehet ilyen rossz

– mondta még mielőtt kipróbálta.

De lehet.

Valóban, a pótlás máshogy reagál a fényre, vagy máshogy tükröződik vissza róla a fény. Nevezetesen sokkal sötétebb.

Nem akarok élni

– kiáltja Emma, mikor meglátja a végeredmény, de azért ez erős túlzásnak tűnik a részéről. Meg mennyivel rosszabb lenne, ha a fényben sem látszódnának a fogai? Mert hogy nem lenne pótlás sem.

Illetve, ahogy egy kommentelő felhívja rá a figyelmet, a klubokban folyamatosan mozog a fény, meg az ember is, még az sem valószínű, hogy valakinek feltűnik a fogpótlás.

@lxvdisc

##stitch with @lane_d i was so shook y'all I'm literally going to cry ##fypシ

♬ Time of Our Lives - Pitbull & Ne-Yo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik