2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Külföld

Soros György komoly összegekkel támogatja a Pride-okat a térségben

Július 24-én, vagyis ezen a szombaton rendezik meg az egy hónapos 26. Budapest Pride Fesztivál záróeseményeként a Budapest Pride Felvonulást. A szervezők nem titkolt célja, hogy a nemrég elfogadott gyermekvédelmi törvény ellen is tiltakozzanak. A résztvevők ezúttal is kordon nélkül vonulhatnak végig a magyar fővároson, de idén nem érintik a Kossuth teret.

  • Soros György komoly összegekkel támogatja a Pride-okat a térségben

Három város: Budapest, Zágráb, Prága. Mi a közös bennük? Mindhárom városban a Pride-felvonulások mögött feltűnik Soros György amerikai tőzsdespekuláns és a pénze - hívta fel rá a figyelmet a 888.hu.

A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) honlapján remekül dokumentálták, hogy mennyit fordít Soros ezekre a rendezvényekre.

Zágráb Pride

Az OSF adatbázisa szerint

2019-ben 80 ezer dollárt (24,3 millió forint),

2018-ban 67 ezer dollárt (20,3 millió forint),

2017-ben 40 ezer dollárt (12,1 millió forint),

2016-ban 74 ezer dollárt (22,4 millió forint) sikerült leakasztaniuk a horvát LMBTQ-aktivistáknak.

Prága Pride

A cseh LMBTQ-aktivistáknak sem lehet okuk a panaszra:

2018-ban 150 ezer dollárral (45,5 millió forint),

2016-ban 95 ezer Soros-dollárral (28,8 millió forint) lettek gazdagabbak.

Budapest Pride

2020-as éves beszámolójuk szerint az Open Society Institute 3,2 millió forinttal dobta meg őket. A Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvánnyal is rendkívül bőkezűen bánik Soros, az OSF honlapja szerint

2016-ban 25 ezer dollárt (7,2 millió forint),

2018-ban 42 ezer dollárt (12,1 millió forint),

2019-ben 58 ezer dollárt (16,7 millió forint) kaptak.

Érdekesség, hogy a Soros-hálózat komoly erővel képviselteti magát az idei budapesti felvonuláson.

Beszédet mond Terry Reintke, az Európai Parlament LMBTI Frakcióközi Csoportjának társelnöke, aki teljesen véletlenül feltűnik azon a korábban kiszivárogtatott listán, amelyen a Soros-hálózat megbízható szövetségeseit nevesítik.

A Pride hivatalos honlapja szerint pedig több olyan szervezet is ott lesz a vonuláson, amely jól ki van tömve Soros-dollárral:

  • Háttér Társaság,
  • Társaság a Szabadságjogokért,
  • Labrisz Leszbikus Egyesület,
  • Amnesty International Magyarország,
  • Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület.

888.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!