• 215 millió dollárt szerzett nyitóhétvégéjén a Fekete Özvegy
  • Nemzetközi mozibemutató és a Disney+ révén
  • A kiemelt piacnak számító Kínában még premierdátumot sem hirdettek

Biztosan elmondhatjuk, hogy az amerikai moziipar kifelé jön a járvány okozta válságból. Az utóbbi hetekben, hónapokban folyamatosan egymás premierbevételi rekordjait döntögetik az új filmek. A Godzilla Kong ellen, a Hang nélkül 2 és a Halálos iramban 9 is kiugró eredményt ért el, az elmúlt napokban pedig a Fekete Özvegy fialt a vírus előtti számokhoz viszonyítva is vastag bevételt. A hazai piacon 80 millió, 46 nemzetközi bemutató nyomán további 78 millió, a Disney+ révén pedig – a platform közleménye szerint – több mint 60 millió dollárt szerzett a Negyedik Fázis nyitóopusza.

Összesen tehát 215 millió dolláros jegybevételt ért el a Fekete Özvegy nyitóhétvégéjén, a pénzügyi szempontból rendkívül fontos kínai mozikban pedig egyelőre bemutatódátumot sem hirdettek. Egyébként ez a Marvel első filmje, ami egyszerre debütált nagyvásznon és a streamingszolgáltató műsorán (az online nézők 30 dolláros különdíj fejében nézhetik meg Cate Shortland rendezését). Csak érdekességképpen álljon itt az adat, miszerint a huszonnégy filmet számláló MCU 2008-as nyitánya óta 22 milliárd dollárt termelt a mozis bemutatás révén.

mv5bytdjndlhotqtzdnlys00nzq2lwjjnzetnmjiyzfjogfkmjixxkeyxkfqcgdeqxvyndqxnjcxnqv1.jpg
(A kép forrása: IMDB)

A Scarlett Johansson, Florence Pugh, Rachel Weisz és David Harbour főszereplésével készült filmben Natasha Romanoff az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Végtelen háború cselekménye között visszatér gyerekkori családjához, hogy segítségükkel rendezze régi tartozását Oroszországban. Sajnos a történetnek aligha várható folytatása, legfeljebb Florence Pugh térhet vissza még a Moziverzumba. A filmről írt kritikánkat itt olvashatjátok.

Forrás: Variety