nlc.hu
Szabadidő

Britney Spears: "Apámnak börtönben a helye"

Britney Spears sokkoló beszéde a bíróságon: Egy órán keresztül sírtam apámnak a telefonban, és ő minden percét élvezte

Britney Spears 24 percen át tartó, kétségbeesett beszédben könyörgött egy kaliforniai bíróságon azért, hogy végre befejeződjön a gondnoksága. Abuzív terapeutákról, zsarolásról, ráerőszakolt rehabokról rántotta le a leplet, és arról, hogy szeretne még egy gyereket, de nem engedik neki.

Már eddig is sejthettük, hogy Britney Spears gondnoksága elnyomó természetű, és jó eséllyel nem az ő érdekeit szolgálja, most azonban maga az énekesnő számolt be erről egy kétségbeesett, 24 percen át tartó, érzelmes beszéd formájában, ahol annyira hevesen mondta el a történetét, hogy a bíró kétszer is megállította őt, hogy arra kérje, beszéljen kicsit lassabban, hogy a bíróság írnoka fel tudja jegyezni mindazt, amit mondott.

Az énekesnő azért fordult bírósághoz, hogy kérvényezze a 13 éve tartó gondnoksága megszüntetését, mert úgy érzi, az egyáltalán nem szolgálja őt, hanem csak kárt okoz neki. Spears elismerte, hogy amikor legutóbb a bíróságon járt, még egész mást mondott:

Két éve azt mondtam a világnak, hogy rendben vagyok és boldog vagyok. Hazugság volt.

Most elismerte, hogy tagadásban volt. Azt gondolta, hogyha elégszer mondogatja magának, hogy boldog, attól talán valóban azzá válhat.

Most azonban elmondom az igazságot. Nem vagyok boldog. Nem tudok aludni. Olyan mérges vagyok, hogy azt lehetetlen szavakba önteni. És depressziós vagyok. Mindennap sírok.

Ezenfelül azért is hezitált, hogy bíróság elé álljon a kérelmével, mert amikor legutóbb ezt megtette, úgy érezte, nem hallgatták meg, nem figyeltek rá.

Tüntetés Britney Spearsért

#FreeBritney jelszóval tüntetnek a Britney Spears ügyét tárgyaló Los Angeles-i bíróság előtt (Fotó: Irfan Khan / Los Angeles Times via Getty Images)

A saját menedzsmentje zsarolta meg

Britney Spears számos példával igazolta, hogy miért érzi úgy, hogy a körülötte lévő emberek nem az ő boldogságában érdekeltek, és csak kihasználják őt. Részletesen ecsetelte, hogy a 2018-as turnéjára rákényszerítették, a menedzsmentje azt mondta, hogyha nem megy el, találjon magának egy ügyvédet.

A saját menedzsmentem perelt volna be.

Utána jött volna a vegasi koncertsorozat, amit azelőtt már négy éve csinált. Ő inkább szünetet szeretett volna tartani, de ezt nem hagyták neki. Minden erejével belevetette magát a munkába, heti négy napot próbált, gyakorlatilag ő rendezte a produkciót, és még azt is hozzátette, hogy a munkafolyamatról számos felvétel készült, így mindenki láthatja, milyen keményen dolgozott. A gond akkor kezdődött, amikor Spears nemet mert mondani egy táncmozdulatra, ami után a menedzsmentje rögtön válságtanácskozást tartott. Végül azzal álltak elő, hogy nem veszi elég komolyan a munkáját és azzal gyanúsították, hogy nem szedi be a gyógyszereit. Ez Spears szerint már csak azért sem volt lehetséges, mert nyolc éven át minden reggel ugyanaz a nő jött, hogy felügyelje, beveszi-e a gyógyszereket. Ezek után a terapeutája arról számolt be neki, hogy folyton hívogatják, hogy problémát okoz, ezért rögtön lítiumot írt fel neki, ami egy sokkal erősebb gyógyszer, mint amit az azt megelőző öt évben szedett.

Folyton részegnek éreztem magam tőle

– magyarázta. Nővérek tömkelege felügyelte hónapokig, beszedi-e a gyógyszereit, és ezt az apja és a családja mind jóváhagyta.

Az apám szerette, hogy kontrollálhat egy olyan embert, mint én, és 100 000%-ban imádta, hogy bánthat engem.

Britney Spears

A Piece of Me turné nyitókoncertjén 2018-ban (Fotó: Kevin Mazur/BCU18/Getty Images for BCU)

„Szexkereskedők fogságában”

A családtagjai rehabról rehabra küldték, és sosem mondhatott nemet. Saját maga az élményt ahhoz hasonlította, mintha szexkereskedők fogságába került volna. A karácsonyi ünnepek előtt két hétig az akarata ellenére dolgoztatták egy méregdrága rehab programon, elköltöztették otthonról egy szállásra, elvették a telefonját, az iratait, a bankkártyáját, a pénzét… Nővérek és biztonsági emberek éltek vele egy házban a nap 24 órájában. Végignézték, ahogy átöltözik, látták meztelenül, mivel nem kaphatott privát teret semmire. Ha nem működött közre, megtiltották, hogy láthassa a gyerekeit vagy a szerelmét. Napi tízórányi programot állítottak neki össze, amiből semmire sem mondhatott nemet.

Spears úgy érzi, Kalifornia állam cserbenhagyta őt. Nem tett mást, csak odahelyezett egy másik személyt az apja mellé a gondoksághoz, de továbbra is az apja gyakorolta felette a hatalmát. Mindezt pedig az ő pénzéből finanszírozták.

Az apámnak és a menedzsmentemnek is börtönben lenne a helye, hogy erre kényszerítettek… Apámnak csak akkor van szerepe az életemben, amikor dolgozom neki, amúgy egyáltalán nem érdeklem őt. Ezek az emberek, akiknek dolgozom, túl nagy hatalommal rendelkeznek felettem… Azzal zsaroltak, hogyha bíróságra megyek, minden szennyesemet kiteregetik.

Spears beszámolt arról, hogy akarata ellenére újra és újra rehabra küldik hetekre vagy hónapokra, miközben nem is fogyaszt alkoholt. Ha pedig valamire nemet mond, megbüntetik érte.

Így reagáltak a sztárok Britney beszédére

Britney beszéde a celebek között is nagyot robbant. Mariah Carey szeretetéről biztosította Britneyt és sok erőt kívánt neki, ahogy Brandy is a támogatásáról biztosította. Jameela Jamil arra hívta fel a figyelmet, hogy valakinek a személyes szabadságát rabolták el a szemünk előtt, és ezt mind éveken át hagytuk. A legérdekesebb talán az volt, hogy Justin Timberlake is kiállt Britney mellett, akinek sokak szerint nagy szerepe volt abban, hogy az énekesnő megítélése negatív irányban változott:

„Amit ma láthattunk, azután biztosak lehetünk abban, hogy mindnyájunknak támogatnia kell Britney-t. Függetlenül a múltunktól, a rossztól és a jótól, és mindegy, milyen régen volt… ami történik vele, az egyszerűen nem jó. Egyetlen nőt sem szabadna eltiltani attól, hogy döntéseket hozhasson a saját testéről. Senkit nem szabadna az akarata ellenére fogva tartani, és engedni, hogy mindenért engedélyért kelljen folyamodnia, amiért megdolgozott. Jess és én a szeretetünket küldjük, és abszolút támogatjuk Britney ügyét. Reméljük, a családja és a bíróság helyrehozzák ezt, és hagyják végre úgy élni őt, ahogyan szeretne.”

Változást akar

Változást akarok, komoly változásokat. Megérdemlem a változást. Azt mondták, újabb értékeléseken kell átesnem, ha azt akarom, hogy véget érjen a gondnokságom. De nem gondolom, hogy felnőtt emberként engem bárkinek is értékelnie kéne. Nem gondolom, hogy bárkivel egy szobában kellene lennem, aki megkérdőjelezi az intelligenciámat, és azt, hogy szükségem van-e gondnokságra vagy nincs… Nem tartozom ezeknek az embereknek semmivel. Megalázó és demoralizáló mindaz, amin keresztül mentem. Pont emiatt nem meséltem eddig róla. Attól féltem, hogy az emberek ki fognak nevetni, és azt fogják gondolni, hogy hazudok. Nem hazudok, csak vissza akarom kapni az életemet. Ez már 13 éve tart. Elég volt. Nagyon rég volt már, hogy ura lehettem a saját pénzemnek. Azt szeretném, hogy ez az egész véget érjen anélkül, hogy újra teszteken kelljen átesnem.

Spears érthetetlennek tartja, hogy egy turnén emberek tömegét tartja el, de Kalifornia állam úgy gondolja, hogy képtelen önmagáról gondoskodni.

Nem akarok senkivel sem találkozni. Elég emberrel találkoztam már az akaratom ellenére. Csak végre a sajátomként akarom kezelni a pénzemet, és azt szeretném, hogy végre szabadon mehessek bárhová a pasimmal a kib***ott autójával.

Britney Spears

Barátjával, Sam Asgharival 2019-ben (Fotó: Paul Archuleta/FilmMagic )

Terápiára kényszerítés

Elmondta, hogy a terve az, hogy a gondnokság megszüntetése esetén beperli a családját, és szeretné megosztani a teljes történetét a világgal. Nem érzi fairnek, hogy a családtagjai nyilvánosan, interjúkban hazudozhatnak róla és hülyének állíthatják be, neki pedig nincs lehetősége megszólalni. Még ügyvédet sem választhatott, azt is csak úgy adták neki. 

13 éve tart ez, és tudom, hogy a családom azt akarja, hogy még ne érjen véget, és azt mondják majd, hogy csak jót akarnak nekem… Nem akarom úgy érezni, hogy én dolgozom azoknak az embereknek, akiket a saját zsebemből fizetek. Nem szeretem, amikor megmondják, hogy mit csináljak, akkor is, amikor épp beteg vagyok.

Elmondta, hogy manapság heti háromszor kell terápiára járnia, amit nagyon soknak érez, mert túl sokat vesz ki belőle. Az évek során elérték, hogy már nem bízik a terapeutákban, és fél tőlük mindazok után, amiken keresztül kellett mennie. Az pedig különösen felháborítja, hogy a terápiára egy olyan helyre kell mennie, ahol előtte és utána paparazzik készíthetnek róla fotókat, akik például azt is lefényképezték, amikor egy intenzív terápia után könnyezve jött ki az épületből. Megalázónak tartja, hogy ilyen fotók készülhettek róla, ezért kérvényezi, hogy ne ő járjon el a terápiára, hanem a terapeutája járhasson hozzá, ahogy sok éven át működött ez korábban. Amikor egy korábbi terapeutája, Benson doktor meghalt, hálát adott az egeknek, mert a férfi bántalmazta őt.

Zsarolnak, ha nem megyek el a terápiára, nem kapok pénzt, és azt mondják, nem mehetek el a vakációmra Mauiba.

Britney apjának reakciója

Britney apja, Jamie Spears az ügyvédje, Vivien Thoreen révén reagált a bíróságon elhangzottakra. „Mr. Spears nagyon sajnálja, hogy a lánya ennyi fájdalmat érez. Mr. Spears szereti a lányát, aki nagyon hiányzik neki.”

Gyereket szeretne, de nem engedik neki

Spears szerint nem kellene gondokság alatt lennie, ha képes dolgozni, és pénzt keresni magának és másoknak.

Meg kell változnia a törvénynek… 17 éves korom óta dolgozom. Nem tudja elképzelni, milyen érzés mindennap úgy felkelnem, hogy nem mehetek helyekre, hacsak nem találkozom előtte olyan emberekkel, akikkel nem szeretnék. Ez a gondnokság zaklató és bántó, és nem vagyok ezzel egyedül. Sokakat bántanak a gondokság alatt… Nem érzem úgy, hogy teljes életet élhetek. Nem akarom mások nyomására megosztani a problémáimat olyan emberekkel, akiket nem ismerek. Csökkenteni szeretném a terápiáim számát heti egyre, és azt szeretném, ha a terapeutám házhoz jönne.

Elmondta, hogy a pandémia idején a szokásosnál is nagyobb szigorral tartották lakat alatt. Nem csinálhatta meg a körmeit, a haját, nem mehetett masszázsra vagy akupunktúrára, mert azt mondták neki, hogy nem működnek a szolgáltatások odakint, miközben látta maga körül, hogy az anyjának is új frizurája van, vagy a takarítónőiknek is frissen megcsinált körmei voltak.

Azt szeretnék, hogy úgy érezzem magam, mint aki egy rehab programban él.

Britney Spears

Fotó: Gabe Ginsberg/FilmMagic

Az énekesnő elmondta, hogy a párjával szeretnének összeházasodni és szeretne még egy babát. Utóbbit azonban nem engedik neki, és ehhez drasztikus módszert választottak. Nem engedik, hogy elmenjen orvoshoz, hogy kivetesse a spirálját.

Megérdemlem, hogy legyen életem. Belefáradtam abba, hogy egyedül vagyok. Megérdemlem ugyanazokat a jogokat, mint mások, és azt, hogy legyen családom és gyerekem.  

A beszéd végén a bíró megköszönte Spearsnek az őszinteségét, és azt a bátorságot, hogy kiállt a világ elé, és el merte mondani a történetét.

Sztárok, akik váratlanul kitárulkoztak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top