Kultúra

Kisvárdai színházi fesztivál zsűritagja lesz Eszenyi Enikő

Ivéndi Szabó Balázs / 24.hu
Ivéndi Szabó Balázs / 24.hu

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának zsűritagja lesz Eszenyi Enikő is, írja a hvg.hu. A június 18. és 26. között megrendezett eseményen, ahol három helyszínen tizenöt versenyelőadást és öt versenyen kívüli produkciót láthatnak a nézők, Árkosi Árpád rendező, Venczel Valentin színész-rendező, az Újvidéki Színház igazgatója, Szabó Attila egyetemi oktató, a PIM-OSZMI igazgatóhelyettese és Rosznáky Varga Emma egyetemi hallgató mellett foglal helyet a zsűriben Eszenyi is.

Február elején írtunk róla, hogy a Vígszínház volt igazgatója Csehov Sirály című darabjával tért vissza szülővárosában, Csengerben, ahol Csengeri Alkotó Központ néven fiatal kolozsvári és pozsonyi színészekkel alapított társulatot.

Kapcsolódó
Mérgező légkör a Vígszínházban – egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról
Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

Eszenyi tavaly március végén lépett vissza a Vígszínház igazgatói pályázatától. A botrány azután robbant ki, hogy a 24.hu-nak több volt kollégája is mesélt Eszenyi módszereiről, majd sok színész állt ki a nyilatkozók mellett, többek között Stohl András és Kovács Patrícia is aláírta a nyílt levelet.

Két hónappal ezelőtt, több hónapos munka után, szakértők, ügyvédek, a Biztonságos Terek Alapítvány, a Színházi Dolgozók Vígszínházi Alapszervezete és az intézmény Művészeti Tanácsa bevonásával elkészült a Vígszínház Etikai Kódexe és Eljárási Rendje, mellyel a színház célja a hatalmi visszaéléstől mentes légkör teremtése.

Kapcsolódó
Most elkészült Etikai Kódexével szeretne a Vígszínház a hatalmi visszaéléstől mentes légkört teremteni
Rudolf Péter, az intézmény igazgatója mérföldkőnek tekinti az etikai kódex létrejöttét a magyar színházi életben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik