nlc.hu
Szabadidő

Nembináris szereplő a Szex és New Yorkban

Sara Ramirez lesz az első nembináris színész a Szex és New Yorkban

Az alkotók nagyon igyekeznek azon, hogy oldják a heteroszexuális, fehér nők hegemóniáját a Szex és New York sorozatban, ezért fontos szerepet szánnak a non-bináris Sara Ramireznek.

Nagy hete van a világ nembinárisainak. Miután Demi Lovato elmondta, hogy mostantól őt non-binárisként kell számon tartanunk (aminek leginkább angol nyelvterületen van jelentősége, ugyanis a he/she helyett rájuk a they-t kell használni), és még épp csak végigment a hír a világsajtón, máris itt a következtő: Sara Ramirez szerepelni fog a hamarosan folytatódó Szex és New Yorkban.

Sara Ramirez a Madam Secretary című sorozatban (fotó: Jeff Neumann/CBS via Getty Image)

Sara Ramirez a Madam Secretary című sorozatban (fotó: Jeff Neumann/CBS via Getty Image)

A 45 éves, stand up komikusként is dolgozó Ramirezt a tévénézők leginkább A Grace klinika című sorozatból ismerhetik, és saját maga úgy próbálta elmagyarázni egyszer, mi az a non-bináris, hogy szerinte egyszerre lehet mondani rá, hogy ő egy fiús lány, vagy akár azt is, hogy ő egy lányos fiú, hiszen mindkettő megvan benne.

A sorozat showrunnere, Michael Patrick King az alábbiakat nyilatkozta Sara Ramirez csatlakozásáról:

Mindenki nagyon izgatott, hogy egy ennyire dinamikus és tehetséges színész csatlakozik a Szex és New York családhoz, mint Sara Ramirez. Sara egy egyedülálló tehetség, aki egyszerre van otthon a drámában és a komédiában is, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy egy izgalmas, új karaktert teremthetünk neki a sorozatban.

Korábban már arról is megjelent információ, hogy Charlotte, Miranda és Carrie mellé három fekete barátnő is csatlakozik majd. A sorozatot megrendelő HBO Max számára fontos, hogy ne fehér emberek készítsenek sorozatot fehér emberekről, mert az nem reprezentálná megfelelően azt, hogy milyen város a mai New York. A Szex és New York folytatásaként készülő And Just Like That epizódjait nyáron kezdik el forgatni. A nembináris identitásokról részletesebb magyarázatot a Transzvanilla oldalán találsz. 

Szex és New York az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top