2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Karácsony sosem játszott nyílt kártyákkal

  • Karácsony sosem játszott nyílt kártyákkal

A politikai kalandorság anatómiáját mutatja be Karácsony Gergely politikában eltöltött bő évtizede, amelynek során meglehetős könnyedséggel váltogatta a pártjait, a politikai céljait, nézeteit. Az egykori iskolatársa, Puzsér Róbert által is szélkakasnak tartott politikus annak ellenére jelentette be párbeszédes miniszterelnök-jelöltségét, hogy saját bevallása szerint erősen megbánta ugyanezen szerep elvállalását a legutóbbi választás előtt. 

Hosszas huzavona után, ám annál kevésbé meglepő módon jelentette be Karácsony Gergely szombaton, hogy indul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán.

Néhány hónapja még azt lebegtette, hogy pártelnök társa, Szabó Tímea lehet majd a jelölt.

Az is ironikus, hogy most egy törpepárt színeiben vállalta a kormányfőjelöltséget Karácsony, aki 2018-ban még azt hangoztatta, hogy „a különböző kis pártok túlélő játszmáiban nem szívesen vagyok vezéráldozat”, amikor az MSZP is támogatta a miniszterelnök-jelöltségét.

Elemzők szerint a 2022-es választásra még inkább igaz mint a 2018-as idején, hogy Karácsony elsődleges célja egy parlamenti frakció kilobbizása a Gyurcsány-koalíción belül.

A főpolgármester különböző elejtett szavakból, kiszivárgott felvételekből kivilágló „elvei”, politikai nézetei is azt támasztják alá, hogy kizárólag opportunista módon, a pillanatnyi érdekek szerint politizál.

Például az előző választás előtt egy lapinterjúban arról értekezett Karácsony, hogy még „egy baloldali–Jobbik kormány is jobb, mint ez a rendszer”, s egyebek mellett azt állította, hogy a jogállamiság megőrzése hajtja. Ám szinte rögtön azután, hogy elvállalta az MSZP–P jelöltségét, egy blogon megjelent hangfelvételen Karácsony már arról beszélt, hogy finoman szólva sem lelkesedett azért, hogy ő lett a pártszövetség kormányfőjelöltje.

– Alapvetően az az érzésem, hogy a f…szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem – fogalmazott.

Pedig valamiért bizonyosan erősnek kellett lennie a csábításnak, ami miatt végül igent mondott Karácsony, hiszen korábban világos tanújelét adta, hogy finoman szólva sem kedveli a 2010 előtt kormányon lévő baloldalt, akiktől egyébként tanácsadóként tízmilliókat vett fel.

Egy 2012-es egyetemi fórumon ugyanis arról beszélt Karácsony, hogy „jobban utálja a szocikat, mint a Fideszt”, 2014-ben pedig, amikor kiderült, hogy Gyurcsányt is beveszik az ellenzéki összefogásba, akkor saját bevallása szerint csak néhány Unicummal tudta legyűrni az undorát.

Bár azt nem tudni, hogy Karácsony mikor utálta meg Gyurcsányékat és a szocialistákat, nemcsak azzal békült meg láthatóan, hogy a Párbeszéd összekötötte a sorsát az MSZP-vel, hanem hogy abban az összeborulásban oldódott fel ez a tandem, amelynek origójában Gyurcsány Ferenc áll. Sőt – ahogy említettük – 2010 előtt is meglehetősen jó volt Karácsony viszonya a szocialista–szabaddemokrata kormányzattal, hiszen

2009 előtt hét évig Gyurcsány Ferencék politikai tanácsadója volt a Miniszterelnökségben. Továbbá Karácsony cége, a Social Report BT. tíz alkalommal összesen mintegy 21,5 millió forintos megbízást kapott a Gyurcsány-kormánytól,

utoljára 2009-ben, tehát Gyurcsány lemondása előtt. Ehhez képest ugyanebben az évben a Schiffer András alapította LMP-hez csatlakozott, amely párt elsősorban a Gyurcsány-féle országirányítással szemben fogalmazta meg magát.

Ha Karácsony nyilvánosságra hozta volna karrierje 2009 előtti szakaszát, az feltételezhetően igen intenzív érdeklődésre tartott volna számot, ám a Gyurcsányékkal történő együttműködése részleteit gondosan titokban tarthatta a politikus.

Például Puzsér Róbert is – aki elmondása szerint annak idején egy iskolába járt Karácsonnyal – erősen meglepődött annak MSZP-s kötődésű múltján. A publicista elvtelen politikai szélkakasnak nevezte Karácsonyt,

aki állítólag még arról is meg akarta győzni őt a 2010-es választás előtt, amikor az LMP kampányához kért tőle segítséget, hogy esze ágában sincs beülni a parlamentbe.

Ehhez képest Karácsony nemcsak országgyűlési képviselő lett a zöld párt színeiben, hanem néhány évvel később fontos szerepet játszott annak kettészakításában és a Párbeszéd Magyarország Mozgalom megalakításában, és a Bajnai Gordon-féle Együttel kötött pártszövetség kialakításában.

Egy helyen Karácsony némi öniróniával úgy fogalmazott, hogy még a saját édesanyja sem tudja, éppen mely pártban politizál.

Egy a Mandinerben megjelent cikk, egy 2004-es Karácsony Gergely interjút idézet, ahol többek között a gyermekkoráról és az édesanyjához fűződő viszonyáról is beszélt:

" Egy kis nyírségi faluban, Nyírtason nőttem fel, abban, amelyről Csurka István később, 1993-ban megírta a Keserű hátország című esszéjét. A szélsőjobb ekkor kezdett el nyitni a leszakadók, a rendszerváltás vesztesei felé. Ekkor már nem Nyírtason laktam. Négyen voltunk testvérek, hatéves koromban édesapám meghalt. Édesanyám kertészmérnök, aki jobban ért a virágok, mint az emberek nyelvén. Ő végtelenül apolitikus, tőle legfeljebb a toleranciát hoztam magammal közéleti útravaló gyanánt. Mivel nem voltak családi tradícióim, mindent magam építettem fel gondolatilag. Ebben a folyamatban nekem fontosabb volt, hogy mások miként gondolkodnak, mit tudok tőlük ellesni. Mások gondolatait sokszor ma is jobban ismerem, mint a magaméit."

A teljes Mandiner cikk lentebb olvasható!

 

Ez a fajta kalandorság könnyen felbőszíthet egyes politikai ellenfeleket, és egy kiszivárgott felvétel alapján Karácsonynak Zugló polgármestereként igencsak komoly konfliktusai adódtak Tóth Csabával, az MSZP zuglói parlamenti képviselőjével. Karácsony arra a kérdésre, hogy elmérgesedhet-e a viszonya a szocialista honatyával, azt felelte, hogy már régen elmérgesedett, ám a konfliktus „politikailag le van dugózva”. A beszélgetésből az is kiderült, hogy Karácsonynak gyakorlatilag menekülnie kellett Zuglóból, legalábbis azért nem törekedett egy újabb ciklusnyi polgármesterségre, mert különben „elásták volna” – bármit jelentsen is ez. Érdekes, hogy akkoriban még azt is erősen tagadta Karácsony, hogy a főpolgármesterség érdekelné.

A Mandiner viszont már arról ír, hogy 

Karácsony cáfolja a Telexet: Bozóki és Tóka csak úgy csináltak, mintha a szerzőtársuk lennék

Egy CEU-oktató a Telexnek próbálta bizonyítani, hogy Karácsony beszél angolul, hiszen szerzőtársak voltak egy angol nyelvű tanulmánynál. A 2004-es Karácsonytól jött a cáfolat.

A CEU-oktató Tóka Gábor szerint Karácsony egyetemistaként angolul írt tanulmányt – írja a Telex. Tóka az elmúlt napokban Karácsony Gergely nyelvtudása kapcsán kirobbant vitára reagált. Mint azt korábban bemutattuk, Karácsonynak még az is problémát okozott, hogy a Hableány-tragédia után rendezett megemlékezésen a dél-koreai nagykövettel kommunikáljon. Végül Szijjártó Péter külügyminiszter segítette ki a főpolgármestert a tolmácsolásban.

CEU-oktató védi Karácsonyt

A CEU-s Tóka ezután igyekezett Karácsony segítségére sietni. Mint blogján írta, „a világért nem akarnék beleszólni Magyarország legfontosabb politikai kérdésének eldöntésébe, de amikor ezt a kis tanulmányt írtuk, akkor kb. olyan végzős egyetemi hallgatóként Karácsony Gergely még tudott angolul, legalábbis Béla bácsi (Király Béla – szerk.), aki egy New York-i egyetemen volt történész-professzor pár évtizedig, elégedett volt a szöveggel. Hadd linkeljem ide az olvasószerkesztői beavatkozás előtti szöveget, ahogy az kb. 15 éve elérhető online.”

A Telexnek Tóka azt nyilatkozta, hogy „úgy ismerkedtünk meg, hogy egy szakkollégiumi órát tartottam választói magatartás kutatásról náluk, és ő volt az egyik hallgató. Iszonyúan érdekelte a dolog, és nagyon gondolatgazdag volt, meg egyetemista létére ügyesen próbálkozott adatelemzéssel is. Az olvasmányok mind angol nyelvú szakirodalom voltak, ő mindenből felkészült minden órára, tényleg kész öröm volt a dolog oktatói szempontból”.

Tókát és a Telexet maga Karácsony cáfolja egy korábbi interjújában

Tóka nyilatkozatának hitelességét minimum árnyalja, hogy Karácsony Gergely 2004 augusztusában egy Népszabadságnak adott interjúban dicsekedett el addigi karrierjéről.

Az interjúban Tóka Gábort és Bozóki Andrást, a Gyurcsány-kormány korábbi miniszterét is mestereinek nevezi Karácsony, amikor arról beszél, hogy „a legtöbb tudást a Széchenyi István Szakkollégiumban szedtem fel, Bozóki Andrástól és Tóka Gábortól, akik úgy csináltak, mintha szerzőtársuk lennék, így lettek a mestereim.”

Mivel az idézett 2004-es Karácsony-interjú már csak a web.archive.org oldalon keresztül elérhető, annak szövegét változtatás nélkül közölte a Mandiner cikk alább:

Pest az én igazi világom

Népszabadság • Pogonyi Lajos  • 2004. augusztus 4.

Nyírtason születtem, Debrecenben jártam gimnáziumba, de amikor az ELTE-re kerültem, rájöttem, hogy Budapest az én igazi világom – mondja Karácsony Gergely (29 éves), a Corvinus Egyetem politikatudományi tanszékének oktatója, a Medián vezető elemzője.

Hány éves volt a rendszerváltás idején?

Tizenöt éves voltam 1989-ben. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba jártam. A városban nem éreztem igazán jól magam. A rendszerváltás környékén az egyik rokonommal mi is jártunk tüntetésekre, és kiabáltuk, hogy "Ruszkik haza!", de a politika nem játszott különösebb szerepet az életemben. Sokkal jobban érdekelt a röplabda meg a rockzene, mint a közélet. Később jöttem csak rá, hogy a szociológia az én területem.

Ne fussunk ennyire előre! A gimnáziumban milyen volt a légkör a kilencvenes évek elején?

Mi voltunk az első korosztály, amelynek a gimnáziumban már nem volt kötelező oroszt tanulni, aminek jómagam nagyon örültem. Egyébként a mai gimnazisták életét szerintem sokkal jobban átjárja a politika, mint a miénket annak idején. Hiába, hogy akkoriban zajlott a rendszerváltás, mégis ma sokkal megosztottabbak a fiatalok, mint mi voltunk akkortájt. Emlékszem, hogy Zemplénben nyaraltunk, és furcsán néztünk az éppen arra járó Maczó Ágnesre: "Jé, egy politikus, milyen furcsákat beszél!"

A gimnázium után jött az egyetem.

Nem, mert előtte még elvégeztem az egyéves fotóriporteri szakot a MÚOSZ-ban. Később mint a politikai közvélemény alakulásával foglalkozó ember, ennek nagy hasznát vettem, mert az igazolványképek készítése közben volt időm az emberi viselkedést, a tekinteteket tanulmányozni. Egyébként gyerekkoromban is megfigyelő, szemlélődő alkat voltam.

Szóval jött az egyetem.

 Bármennyire nem kedveltem Debrecent, ott akartam egyetemre járni. De az történt, hogy abban az évben a legmagasabb történelemszak-pontszámot éppen a Kossuth Lajos Tudományegyetemen állapították meg. Talán éppen azért, mert sokan azt hitték, hogy a debreceni egyetemre könnyebb lesz bejutni, mint, mondjuk az ELTE-re. Nos, nem így történt, én pedig a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán kötöttem ki. Nagyon hamar rájöttem, hogy sem a szóban forgó egyetem, sem a történelem nem az én világom. Például másutt soha annyi vitát nem hallottam arról, mint itt, hogy hány zsidó származású volt a kommün vezetésében az 1919-es Tanácsköztársaság alatt, és melyik népbiztosnak mi volt az eredeti neve. A sok ilyesfajta szöveg hallatán menekülőre fogtam. Egy dologra azért jó volt, hogy felkerültem, mert rájöttem, hogy Budapest az én igazi világom.

Hogy került a szociológia közelébe?

Nagyon gyorsan átiratkoztam az ELTE szociológia szakára. Most a Közgázon, amelyet ma már Corvinus Egyetemnek hívnak, írom a szociológia-PhD-t, és itt tanítok a politikatudományi tanszéken.

Mi a szűkebb szakterülete?

Már viszonylag korán a politikai közvélemény és a választói döntés kezdett érdekelni. Már egyetemistaként a Mediánnak apró munkákat végeztem. Amikor befejeztem az egyetemet, nem nagyon kellett "váltanom".

Kik voltak a mesterei?

Nem is annyira az ELTE-ről „gyűjtöttem” őket, mint inkább máshonnan. Az az igazság, hogy nem voltam jó tanuló, és baj volt az „iskolába járási morálommal” is. E téren negatív rekordokat döntögettem. Soha nem szerettem a formális kapcsolatokat. A legtöbb tudást a Széchenyi István Szakkollégiumban szedtem fel, Bozóki Andrástól és Tóka Gábortól, akik úgy csináltak, mintha szerzőtársuk lennék, így lettek a mestereim. Később a Mediánban a főnökömtől, Hann Endrétől tanultam sokat, mindenekelőtt azt, hogy a kutatói munkához mennyi alázat kell. Bár ebből a szempontból van még mit fejlődnöm.

Még nem beszéltünk arról, hogy milyen családi környezetben nőtt fel, milyen miliő vette körül.

Egy kis nyírségi faluban, Nyírtason nőttem fel, abban, amelyről Csurka István később, 1993-ban megírta a Keserű hátország című esszéjét. A szélsőjobb ekkor kezdett el nyitni a leszakadók, a rendszerváltás vesztesei felé. Ekkor már nem Nyírtason laktam. Négyen voltunk testvérek, hatéves koromban édesapám meghalt. Édesanyám kertészmérnök, aki jobban ért a virágok, mint az emberek nyelvén. Ő végtelenül apolitikus, tőle legfeljebb a toleranciát hoztam magammal közéleti útravaló gyanánt. Mivel nem voltak családi tradícióim, mindent magam építettem fel gondolatilag. Ebben a folyamatban nekem fontosabb volt, hogy mások miként gondolkodnak, mit tudok tőlük ellesni. Mások gondolatait sokszor ma is jobban ismerem, mint a magaméit.

Az írásaiból nem ez derül ki. A Medián vezető elemzője, s mint már szó volt róla, a Corvinus Egyetem, az egykori Közgáz politológia tanszékén tanít.

Mint közvélemény-kutató sokszor úgy érzem, hogy nem is tudom, mi az én véleményem, annyira a másokéi érdekelnek.

Magánrokonszenvei csak vannak.

Hát persze. Határozott politikai preferenciáim vannak, de egy közvélemény-kutatótól még jobban elvárható, hogy a munkája közben semleges legyen. Az én generációmból sok politológusra "rákapott" a média, nagyon sokat szerepelnek a nyilvánosság előtt, ami nem biztos, hogy jó, mert vannak, akik többet "mutatkoznak", mint amenynyit írnak, kutatnak. Ebben a nemzedékben már sokkal nagyobb az igény a politikai racionalitás, a megértés iránt, s kevésbé tartjuk fontosnak a direkt állásfoglalást. Számokkal dolgozom, de sok mindent látok, miközben nem kerül különösebb erőfeszítésembe, hogy tartózkodjam a direkt véleménynyilvánítástól. Még ha elemezni kell is, ódzkodom a direkt konklúziók levonásától.

Egyre több a fiatal diplomás munkanélküli, mind többen mennek külföldre dolgozni.

Mindinkább kitolódik az az időszak, amelyet tanulással töltünk. Sokkal több időt kell arra fordítani, hogy megtaláljuk magunkat. Több mindenbe bele kell kóstolni, több mindent meg kell tanulni, mielőtt végleges pályát választunk. A szabadságban élni nehezebb, felelősségteljesebb, de jól van ez így, csak vigyáznunk kell magunkra.

A fiatal kutatói bérek megalázóak.

Nekem tulajdonképpen szerencsém van, mert az egyetemen taníthatok, és a közvélemény-kutató intézetben kereshetek. Persze mondjuk humánerőforrás-igazgatóként biztos a többszörösét kapnám. De hogy mit kezd valaki mint fiatal akadémiai kutató havi nyolcvanezerrel, el nem tudom képzelni.

Kapcsolódó anyag: 

Karácsony Gergely bejelentette: Indul a miniszterelnök-jelöltségért

Hazugsággal kampányolt Karácsony Gergely

Két éve kormányzati támogatással újult meg a Karácsony kampányfilmjében szereplő községháza

Magyar Nemzet/ Mandiner

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!